A tahitótfalusi katolikus templom százötven éves paplakjában, Gyarmati Anita otthonában az utazásról és megérkezésről, az álmodozásról és a megvalósult ötletekről beszélgetünk. Mert ezek szorosan összefüggő dolgok. Erről szól főszereplőnk története, akinek bár sokáig nem adatott meg az utazás öröme, kislánykora óta mégis sorra megvalósította kreatív ötleteit.
Kalandozott az őt körülvevő szűkebb világban, melyet szívesen-színesen megörökített: rajzolt, írt, varrt, selymet festett, bábokat készített. Majd jó érzékkel lakberendezett, szép tárgyakkal vette körül magát… S amiért sosem volt rest állandóan nyitni az új élmények felé, jutalmul kapott maga mellé egy világlátott társat, és kinyílt előtte a horizont. Férjével és kisfiával, Somával megkezdődött számára a felfedezések kora, mely tovább gazdagította őt. Holland vörös téglás ház, romantikus angol cottage, kék-fehér görög otthonok, provence-i kúriák? Anita fürdött az élményekben és rendre haza is hozta azokat. Apró kerámiaházak formájában, melyek az adott ország jellegzetes építészeti stílusát, tájegységre jellemző arcát hordozzák. – Hogy lehet az, hogy épp nálunk, az építészeti emlékekben oly gazdag Magyarországon nem találhatók e kicsiny másolatok?! – foglalkoztatta a gondolat, mikor hazatérve bekerült a gyűjteménybe a legújabb miniépület. És Anita a kisházak esetében sem állt meg a puszta álmodozásnál.
varosunk6-d0000DDFF78f67a0f7134.jpg Feltérképezte a tervezés mikéntjét, a kivitelezés lehetőségeit. Kiválasztotta a főváros leghíresebb épületeit, melyekről részletes tervrajzokat, légi felvételeket szerzett, majd saját vázlatokat mellékelve komplett anyagot állított össze a költséges francia próbagyártáshoz. Két év megfeszített munkája és rengeteg idegen nyelvű egyeztetés után – melyből párja, Tamás is kivette részét – végre elkészültek az első kézzel festett épületminiatűrök: többek között a Budai Vár, a Parlament, a Dohány utcai zsinagóga, a Mátyás-templom, melyek kaphatók is a jobb ajándéküzletekben. A neves épületek mellett a tipikusan közép-kelet-európai épületegyüttesek következtek, így az országot járva kiválasztott jó pár olyan, a 18-19. század polgárosodási időszakában született épülettípust, melyekből egy korabeli kisváros főtere modellezhető. A Szentendre főterén álló faportálos kis üzlet eltér a szokványos szuvenírboltoktól, hangulata a tulajdonos saját lelkülete és világa. A régi paplak megvásárlásával a műemlék jellegű épület megmenekült a pusztulástól, a vételárból az egyházközösség megjavíttatta a templom öreg tetőszerkezetét. Hónapokig tartott – az eredeti házszerkezet megőrzésével – a 360 négyzetméter átépítése, így lett az eredetileg pajtának, majd garázsnak használt helyiségből tágas, világos nappali. A süttői mészkövekből rakott hatalmas ívek és az eredeti tölgyfa gerendák alatt a szoba arabos hangulattal fűszerezett bútorai, gyönyörű kandallója, antik szőnyegei, kilimjei és festményei keverednek. A napsütötte tónusú falak és a burjánzó növények csöppnyi mediterrán ízt lopnak a vastag falak közé, amik az impozáns boltívekkel kapcsolódnak az étkezőhöz és a zárt verandához. A megújult épület óriási teraszáról szétnézve érthető a házigazdák ragaszkodása e különleges lakóhelyhez. Az a páratlan kilátás, mely elénk tárul – láttatva a Dunát és a Pilis hegység legmagasabb pontját, a Vöröskőt -, szépségével magáért beszél. Ilyen édeni helyszínen könnyen ismétlődnek a gondolatok: utazás-megérkezés, kis házak-szép otthonok. Ötletek és álmok, melyek sok türelemmel és munkával valóra válnak…
