Rendhagyó találkozás a grafikusművésszel, aki mellékesen három gyerek, egy róka, egy egér és még jó néhány mesehős édesanyja.
Egy jól sikerült író-olvasó találkozót levezényelni önmagában sem kis teljesítmény, pláne ha a közönség kéttucatnyi hároméves, akik lefáradt anyukákkal és unatkozó apukáikkal körítve várják az előadót. Köztük táboroztam én is, az épphogy szobatiszta műértők között, akik pár percnyi illedelmes ücsörgés után zsákból kiszabadult bolhákként fékezhetetlen nyüzsgésbe kezdtek. Ekkor érkezett meg a művésznő maga, aki két további saját aprósággal növelte a közönség létszámát.
„Most kéne meglépni, míg nem késő”, villant át a kisgyermekes korszakra még élénken emlékező agyamon. Ám ami ezután következett, arra még sokáig emlékszik majd a dél-budai Ficserke óvoda közönsége. Az est főszereplője, Pulovkin Boglárka grafikusművész a háromgyerekes mamák nyugalmával és két évtizednyi rajztanári rutinnal vezényelte le a rendhagyó bemutatót: a hátizsákjából előkerült színes meséi percek alatt a székhez szögezték a kicsiket.
Saját kezűleg megrajzolt öltöztetős papírfigurái azonnal lekötötték a barkácsoló apukákat. Bájos illusztrációi a megkönnyebbült anyákat és a nagymamákat is ámulatba ejtették… Mire ollóinkkal körbevágtuk és kiszíneztük a kartonpapír mesehősöket, lassan megtelt a könyvespolc Bogi magával cipelt színes könyveivel: a „Róka és Egér” történetével, mely még első fia, Ámon ihletésére született az iparművészeti egyetemi tanulmányok alatt. Az alkalmazott grafika szakos néhai diplomamunka azóta már Svédországot is megjárta. Vagy a Pagony által kiadott „Katicabogár elveszett pöttyei”-vel, mely első saját szerzeménye volt és azóta is népszerű képeskönyv, sőt Németországban is megjelent. A legújabb „Guriga, a nyuszi” sorozatba – melyet a Csodaceruza kiadó felkérésére írt és illusztrált – már Ábris, a középső gyerkőc is beleszólt. Közösen kitalált szereplőik gyakran bekerülnek Boglárka könyveibe, aki rendszeresen teszteli történeteit saját gyermekein a mindennapos meseolvasások alkalmával. Ilyenkor különleges otthonuk zsebkendőnyi kertjében zajlik a családi kalandjáték, majd nyikorgó falépcsőkön elindulnak felfelé, a háromemeletnyi magasságban lévő toronyszobába, ahol Anya papírra veti a meséket.
Közben útba ejtik a ferde ablakú, íves plafonú hálószobát és a középső emelet párkányáról visszanéznek a földszinti nappalira. Odalent épp Ámon zongorázik, s a zeneszó betölti az egész otthont… Csupa rejtély ez a ház itt, Perbál legszélén, amibe a szülők, Bogi és Dani egy csapásra beleszerettek és azóta sem bánják a vidékre költözést. A Maros Tamás tervezte épületegyüttes anno elnyerte az építészeti Ybl-díjat és negyven éve mit sem veszített modernitásából. Érdekes nyílászárói, látványos belső faszerkezete, nyers tégla burkolata, ferde síkjai és fényjátékai folyamatos alkotásra inspirálnak. S ahogy változik a család létszáma, a ház is alakul, szinte helyet szorít az újonnan érkezőknek. Most épp a kis Natasának, a harmadik gyereknek találtak hintázó helyet a vaskos gerendák alatt. Így Anya mostanság nem unatkozik, két fiú, egy nagy hátizsák és egy pici lány is elkíséri a fesztiválokra, vidéki olvasótalálkozókra, ahogy a mai helyszínre is együtt jöttek. S mikor már az interaktív óvodai könyvbemutató magától gördül, a művésznő félrevonul és babaszoptatás közben új terveiről mesél. A tavaszi kerti munkákról, a ház új függönyeiről, a szombati kirándulásokról, a Scolar kiadó szeptemberben megjelenő mesegyűjteményéről és a gyereknapi grafikai kiállításról a budapesti Marczibányi téren. Aki kíváncsi rá, hogy lehet mindezt energiával és művészettel bírni, az jöjjön el, s kérdezze meg Boglárkát és apródjait az „Illusztrátor Pajtások” májusi tárlatán. A családot otthon ne hagyják!
