Egy színes nyári vizit a győri belvárosi galériában, ahol a festmények közé gyakran beszivárog a magánélet. Mert a művész is úgy hiteles, ha emberből van?
Igazi tarka színfolt Győr belvárosában Malasits Zsolt festőművész galériája. A tizenkét éve megnyitott intézmény eleinte a kortárs barátok – Szurcsik József, F. Zámbó István, Gál József – műveit is kínálta a modern művészetre éhes közönségnek, majd az évek során fokozatosan a tulajdonos saját festményei és plasztikái foglalták el a polcokat. A betérő vendégek közül egyre több a törzsvevő, akik már megtapasztalták Zsolt különös forma- és színvilágú képeinek az enteriőrökre gyakorolt szuggesztív hatását, ahogy a többrétegű meleg földszíneik rokonságot találnak a szoba bútoraival és a gömbölyded idomok, a szelíd ívekkel határolt formák túláradnak a kép keretein, diszkréten átölelve a közelükben tartózkodókat. A gyanútlan lakók mindebből csak azt érzik, hogy „lám, mennyire illik ide ez a kép?” Majd a második festményt megvásárolják családtagjuk születésnapjára, hogy ezáltal saját magukat is újból megajándékozzák a látvánnyal. Mert ekkor már sejtik, hogy a falon függő színfolt amolyan misztikus energiaközpontként funkcionál, s a hétköznapinak látszó tartalom mély gondolatokat indít el a néző fejében. Akadnak a galériába első ízben betoppanók, ráérő kíváncsiskodók, akik köszönik, csak érdeklődnek, mialatt körbepásztázzák a falakról rájuk zúduló élményt. Majd lassan leeresztik cekkerüket a sárga kockás padlóra, és észre sem veszik, hogy nézelődés közben elillant a délután. Mert ritkán adódik az élmény, hogy a bátortalan laikust maga a művek alkotója kalauzolja el saját világában, miközben a magyar jelképrendszerről és a festészet nemzetközi nyelvéről ugyanúgy képes társalogni velük, mint a kislányai cipőméretéről. Hisz az élet hétköznapi, apró dolgaiból áll össze a nagy egész. S aki nem látja meg a morzsákat, az kenyeret sem képes formálni belőlük, mely végül a mindenséget adja értésünkre – vallja a művész. Vizuálisan megfogott életérzéseket hordoz „Az élet dolgai” című festménysorozata is, mely a születés, az eltávozás, a szerelem, a család, az emberi kapcsolatok megtapasztalt szépségeit és keserveit idézik, vagy épp a hit kérdéseit boncolgatják. Mindezt végtelenül letisztult, esszenciális tartalommal, a problémák optimista megoldás-sugallatával. De esszenciális „lepárlás” az a folyamat is, ahogy a tartalomhoz a formát, a „nagy felforgatók” stílusát hívja segítségül. Így tűnnek fel Zsolt képein Matisse, Picasso, Modigliani, Lautrec ecsetnyomai, a mértani kubizmus, a dekoratív expresszionizmus és az avantgárd formanyelve. S miközben titkos őrangyalseregeit és ébredő, meditáló alakjait küldi elénk szellemi útmutatók gyanánt, ő maga izgalmas kalandra indul vésővel a kezében. Mészkövekre formál emberi arcokat, kemény ásványokra kalapál gyengéd érzelmeket, s a nyomaték kedvéért vörös bronzba önti e művészi „leletet”. Újabban merített papírokra jel-kép-rendszereket fest, történelmünk ősi gyökereit kutatva. Ám mások műveihez is éppily szenvedéllyel nyúl: a galéria hátsó traktusában képeket restaurál és kereteket válogat megrendelőinek, belsőépítészeket inspirál festményeivel, céges arculatot tervez vagy utcahossznyi festményeivel kavarja fel a város hétköznapjait. Három kéz néven alapított alkotóközösségének augusztusra szervez gyűjteményes kiállítást Győrben, míg önálló tárlata júliusban, Siófokon látható majd. Addig is délutánonként a sokoldalú művész biciklire pattan. A közeli óvodából és iskolából begyűjti aprócska lányait, Maját és Lénát, mert Anya már várja őket odahaza. A hangulatos tetőtérben Nóra, a társ, barát, anya és feleség olyan békés családi otthont teremtett, amire egy férj csak vágyhat, és ahol a vendég sem siet tova. Az egykori Aranybárány fogadó háromszáz éves épületéből, a festményekkel tarkított lakásuk ablakaiból a Székesegyház tornyaira és a Várnegyed háztetőire látni. Az ezeréves panorámában gyönyörködve a világlátott képzőművész a törökországi életéről és finnországi tanulmányairól mesél. Meg arról, hogy már nem vágyódik el, végre itthon van otthon. A késő délutáni napsütés narancsbordó-aranybarna színűre, Zsolt kedvelt tónusaira festi a látványt és most ez a lényeg. Ahogy szerinte az élet dolgai is jóval egyszerűbbek, mint amilyennek a ma embere véli. Lakáskultúra 2010/6
