Kétszáz éves panzió

Kemenes Dénes portáján, az árnyat adó diófa alatt biomustot kóstolgatunk, miközben a szőlőlugas kövér fürtjei küzdenek a gravitációval. A burjánzó mintakertet reggeli esővízzel öntözte meg Ildikó a háziasszony, aki már apró kislányként saját veteményesét művelte. Most biogazdaságot ápol és az egészséges étkekről publikál a helyi lapokban. Mialatt várjuk, hogy kihűljön a házi szilvás lepény, sok mindent megtudunk a régi lovasi épület történetéről. Utcanevek talán még nem is voltak a környéken, mikor a ház már a mai helyén állt. 1849-es térképek és leírások tanúsága szerint szabadságharcos huszárok szálláshelye, istállója volt akkoriban – gyakran betértek és megpihentek falai közt. A következő dokumentumok az 1950-es évekből maradtak fenn, mikor az épületben a falu egy tantermes iskolája kapott helyet egy szolgálati lakással, a tanító úr és családja részére. A család is végzett némi állagmegóvást az épületen, hisz az államosítás alatt megmaradhatott a lakás és benne a lakhatás, majd a 70-es években a felnőtt ifjak megvásárolták a szülői házat. A sütemény már ehető hőmérsékletű lett, de a történelmi mesének szerencsére itt még nincs vége. Hisz a ház végül olyan emberek kezébe került, akik érzelmi okokból és az épület múltjának tiszteletéből nem hagyták veszni a hely adta értékeket. Dénes és felesége, Ildikó – életük derekán két-két gyerekkel egymásra találva – példaértékű ökoszemlélettel renoválta és bővítette az eleinte saját otthonnak szánt, majd panziónak berendezett portát. Szinte mindenhez hozzá kellett nyúlniuk az elöregedett, bontásra ítélt épületben. A pince és a lakótér renoválása után a tetőtér beépítése következett. A háromszor megválasztott polgármester és többszörös nagypapa, Dénes szerint, ha a hagyományos, évszázadokig jól bevált módszereket, azaz a kevés energiafelhasználással járó ősi technikákat alkalmazzák, akkor minimálisra szorítható a környezetszennyezés és a természet adta javak is okosan kihasználhatók. Beleásta hát magát e régi-új tudományba, s a modern elméletet saját erőből és pályázati úton nyert segítséggel ültette át a gyakorlatba: a sárba rakott vastag kőfalakat megszabadították a vizesedéstől, a falakban a fémcsöveket műanyagra cserélték, az épületnél is régebbi hangulatos borospincét kibontották, vöröskő bolthajtásait homokos-meszes fugázással erősítették. Öko-gondolkodást tükröz az energiahasznosítás, mellyel a fűtést-hűtést megoldották. Napkollektoruk első volt a megyében, a házban fafűtéses kazán működik, ám nem a hagyományos formában. A faelgázosító jóvoltából fehéren füstöl a ház kéménye. A falakban húzódó fűtéscsövekben télen a meleg, nyáron a hideg kútvizet keringeti a rendszer, így nincs az a szélsőséges időjárás, mely nem varázsolható kellemessé a házban. Nyáron akár tíz fokkal lehűthető a szobák levegője, a pincében pedig padlófűtés biztosítja a téli bulik hangulatát. Vendéglátóink vízgazdálkodása is rendhagyó: az esővíz egy részét felfogva öntözésre, fürdésre használják. A szeretettel ápolt virágoktól pompázik az udvar, s a vendégeknek biozöldséget és -gyümölcsöt kínálnak. Ildikóék szerint sok nyaraló itt találkozik először a helyben sütött házi kenyér ízével, a lovasi, csopaki, füredi borok zamatával, a vegetáriánus és bioétkek jótékony hatásával, az élhető ház vívmányaival. Az udvaron felépített favessző szerkezetű, sárral tapasztott agyagkemencében rendszeres program a kenyérsütés, s a háziak aszalásra is használják. Dénesék a falusi turizmus terén is úttörők a környéken. Fontos számukra, hogy vendégeik megismerjék a tájat: kerékpárral bejárják a balatoni táj legszebb helyeit, túrázzanak a Római úton és az őskori vörösfesték-bányában, megcsodálják Balácapusztán a római kor emlékeit vagy bálozzanak Füreden. De részt vehetnek a Kemenesék kitalálta decemberi Óév-búcsúztatón vagy az áprilisi Mandulaünnepen és a júliusi Lovasi Napokon – hisz egész évben él a Balaton! Ám ha nyugalomra vágyva ki sem mozdulnak a portáról, akkor is rengeteg „házi élménnyel” távoznak pár nap elteltével, a természet nyújtotta „gyógyító erők” által. És testileg-lelkileg megújulva térhetnek haza a falusi vendéglátásból. Lakáskultúra 2010. július-augusztus