Tavaszi vizit Szeredi Ambrus Noémi textilművész otthonában, ahol a nagymamák foszladozó csipkéi és a tinilányok batikolt
Tavaszi vizit Szeredi Ambrus Noémi textilművész otthonában, ahol a nagymamák foszladozó csipkéi és a tinilányok batikolt szoknyái egyformán értékesek. De miként világít egy zongoraláb? A Noéka manufaktúrában kiderül…
Egyszerűen nem bírtam kikeveredni a házból, hogy a teraszon pacsmagoló lányok nemezeit megcsodáljam és a kert végében száradó festett kendőiket lencsevégre kapjam, még a délutáni surlófényben. Órák óta bolyongtam a zegzugos, klotildligeti épületben, mely egy 1910-es keltezésű villa romjaira épült Szeredi Ambrus Noémi textilművész és restaurátor férje, Kálmán jóvoltából. Lépten-nyomon utamat állták a szépséges részletek, melyeket a ház lakói helyeztek el, építettek be, halmoztak fel, terítettek ki, faragtak meg és alakítottak át, saját mesterségükből merítve. Férj és feleség, fa- és textilmívesség békés együttéléséből született a családi manufaktúra, mely Noémi nőiesen finom művészetét és Kálmán tökéletesre csiszolt kézműves tudását egyesíti. Az értékmentő redesign különös válfaját képviselik mindketten.
A „minden régiből születhet valami új” elvet követve már az előszobában találkozunk a háziak díszrakásban sorakozó bontott-tégla-gyűjteményével, az ónémet szekrényajtóból készült, nyitható előszobafallal, a templomikarzat-darabból lett falburkolattal, a több száz éves perzsaszőnyegekkel vagy az antik kályhacsempe-kollekcióval. Majd a tágas nappali ajtókereteibe beépített asztallábak, az áthidalókat és tartóoszlopokat borító ágyvégek és bölcsődarabok igazolják, hogy Kálmánnál nem múltak el nyomtalanul a gyermekévek, melyeket a nagypapa barkács-sufnijában töltött. Bőven kamatozik a kőművessegédként és bútorasztalos-inasként végzett gyakorlata is, amióta a vendéglátós pályát a restaurátori szakmára cserélte. Így a korabeli bútorritkaságok, üvegek, térképek, nemesi levelek, gót betűs útleírások szenvedélyes gyűjtése mellett kihívásnak érzi a menthetetlen bútorok akkurátus felújítását. Ezért munkáját a megrendelő műgyűjtők, galériák és múzeumok is nagyra értékelik.
Ottjártamkor épp egy zongoralábat varázsolt át falikarrá, mely azóta bekábelezve, lámpaburával, világítva őrzi a néhai hangszer emlékét. Bár a konyhában és a nappaliban is feltűnik néhány falikárpit, mégis a tetőtér Noémi igazi, „kipárnázott” birodalma. Bőröndökbe, fiókokba, szekrényekbe zsúfolt évszázadokat találni a tetőgerendák alatt. Kelengyék, szemfedők, viseletek, kárpitok várakoznak sorukra, hogy Noémi mesés faliképein új életet nyerjenek. Apró tárgyakat, fotókat, gyöngyöket belefűzve és hímezve válnak személyes történetkollázsokká. Vagy bársonyos tapintású festményreprodukciókká, foltvarrott tarka mesékké és aprólékos botanikai tanulmányokká.
Ám az anyagba beleöltve megbújik az alkotó empatikus, szépre érzékeny lénye, indíttatása is. A textileket gyűjtő kreatív nagymama, a nyolc gyerekre vigyázó varrókisasszony emléke, a ruhaipari és rajztanári tanulmányok, a szecesszió mint szerelem, a több évtizednyi gyűjtögető munka, az átvarrott éjszakák, a számtalan egyéni és csoportos kiállítás. Benne van a nosztalgikus, selymes-tarka gyerekkor és a takarékos-találékony jelen idő. A megrendelők hozott anyagai és a hozzáadott érték, melyről minden esetben Noémi gondoskodik. E bonyolult, összetett technikát próbálják ellesni gimnáziumi tanítványai és a textiles tábor diákjai, akik szünidőkben ellepik a tanárnő otthonát. Batikolás, selyemfestés, nemezelés, varrás és mintatervezés ilyenkor a naponta váltakozó foglalatosság. A tanításba Virág és Borbála, a két házigazda nagylány is besegít, s délutánra a kertet ellepik a szappanillatú gyerekmunkák. Hátul szivárványszín batikolt ruhák sorakoznak a fregolin, míg a teraszon gyapjúcsodák szikkadnak. A nap végére a mobiltelefonos varrókisasszonyok megtanulják a keresztszemes öltést. Tanárnőjük szerint kapiskálják már a „mentés másképp” funkciót!
