Nagyvonalú és elegáns épületet tervezett ismét Tomay Tamás, Ybl-díjas építész. A két szülő és három gyerek számára készült családi ház híven tükrözi az építész felfogását – a rendről, a célszerűségről és természetesen az esztétikáról.
A család egy éve költözött a tágas, két lakószintes épületbe, földszintjén a gyerekek szobáival, fürdővel és vendégszobával, emeletén pedig a közösségi helyiségekkel és a szülői hálóval, fürdővel, dolgozószobával. A tiszta és nyugodt épület belső kialakítását a szép környezet és a család életmódja határozhatta meg. A belépőt fehér falak és szokatlan megoldású, faburkolatos lépcső fogadja, mely az emeleten nagyszabású térbe torkollik. Nem csupán a fogadótér nagysága, arányai, vagy az ugyancsak impozáns méretű nappali tesz a látogatóra igazán hatást, hanem a nagyvonalúan megtervezett, jól átlátható terek együttese, a nappali,
az étkező-konyha és a fogadótér elválasztott, mégis összekapcsolódó tömbje. A nappali hatalmas üvegajtóin bevillanó panoráma, melyet a terasz keskeny sávja metsz ki a tájból, különösen szép látvány. A logikus alaprajz egyébként is a kilátásra épül: a távoli hegyek az emeleti helyiségekben a ház szerves részét jelentik. – Csupán annyit tudtunk, hogy családi házba akarunk költözni – kezdi a történetet a házigazda. – Arról, hogy milyen is legyen, mindössze halvány elképzeléseink voltak. Az első terveket – néhány hetes gondolkodás után – végül is nem fogadtuk el. Csak ekkor szembesültünk az igazi problémával, hogy nem is olyan egyszerű házat építtetni. Jóllehet, már akkor is olyan Bauhaus jellegű épületet akartunk, amely megfelel az életmódunknak, elképzeléseinknek.
– Az egyértelmű volt, hogy Bauhaus stílusú házat szeretnének építeni? – fordulok a feleséghez. – Igen, mert ennek az irányzatnak a filozófiája, mindig közel állt hozzám: számomra nemesen egyszerű és elegáns, letisztult formákkal, szép terekkel. Nem is tudtam elképzelni, hogy más stílusú házat építsünk. Végül Tomay Tamást kerestük meg, akinek megcsodáltam az épületeit. Azt hiszem, jó választás volt. – Én nem ragaszkodtam kifejezetten ehhez az ízlésvilághoz – teszi hozzá a férj. – De gyerekkoromban már éltem hasonló környezetben, így viszonylag könnyen elfogadtam. A tervezési időszakot mégis az határozta meg, hogy az elején az építésszel komoly vitákat folytattunk. Ám a csaták után alárendeltük magunkat annak a szakmai tudásnak, amit Tomay Tamás képviselt.
– Háromgyerekes család vagyunk, természetesen ehhez a körülményhez kellett igazítani az egész házat – veszi át a szót a feleség. – Mindenekelőtt viszont azt illett tisztáznunk, vajon kertkapcsolatos, vagy panorámás házunk legyen-e. Úgy gondoltuk, egy családi ház akkor kényelmes, ha közvetlen kapcsolatban áll a kerttel. Igen ám, de mi olyan lakásból jöttünk, ahonnan gyönyörű kilátásunk volt, és erről sem akartunk lemondani. Ezért az építész először két variációt dolgozott ki, az egyikben a közösségi terek, tehát a nappali, az étkező és a konyha a földszintre, míg a másikban az emeletre kerültek. Végül a panorámás ház mellett döntöttünk, amit egy pillanatra sem bántuk meg.
– Az egész házra jellemző, hogy jó minőségű, de nem hivalkodó anyagokat, burkolatokat, ajtókat, ablakokat használtak. Bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy az összhatás kellemes, elegáns, s mégis visszafogott. Tudatosan erre törekedtek? – Rengeteg energiát fordítottunk arra, hogy színvonalas, de ne a legdrágább anyagokat építsük be a házba, ugyanis attól féltünk, nem fogjuk tudni befejezni. A költségvetést jóval meghaladták a mesterek ajánlatai, így minden tételt igencsak meggondoltunk.
– A belső kialakítását régi ismerőseikre, Bárkányi Attila és Seres Edit belsőépítészekre bízták, akiknek nyilván alkalmazkodniuk kellett a ház stílusához és az önök elképzeléseihez is. – A koncepció az volt, hogy minél harmonikusabb, egységesebb belső szülessen. Annyi bölcsességgel már rendelkeztünk, hogy nem akartunk sokféle anyagot, többfajta színt. Így a nappali eltolható ajtóinak finom árnyalatához igazítottuk az összes többi belső nyílászárót, a beépített szekrényeket, vagy a parkettát. Bárkányiék tervezték a fürdőszobát, a konyhát, a beépített bútorokat, a belső burkolatokat, és a világítást is. Minden egyes lámpát, burkolatot együtt választottunk ki. Valójában konvencionális vagyok, és például az étkezőszékek zöld színe eleinte túl merésznek tűnt. Ma már gyönyörűnek találom. Mikor beköltöztünk, szinte az első napon minden a helyére került, és talán hihetetlen, de olyan otthonosan éreztük magunkat, mintha egész életünkben itt éltünk volna.
– Az egész épület olyan, amelyben igazán örömünket leljük és ahol sokkal jobban együtt van a család, mint a korábbi nyolcvan négyzetméteren – zárja le a beszélgetést a férj. – Azt hittük, majd visszavágyunk, de eszünkbe sem jut. Lukovits Judit