Egy youth hostel – pontos magyar kifejezés egyelőre nincs még rá; mondjuk talán leginkább diákszálló – vezetése egész embert kívánó feladat. A Budapest központjában található bérházi lakásban szinte egymásnak adják a kilincset a világ legkülönbözőbb vidékeiről érkező hátizsákos turisták. Bármikor érkezzenek is, a bejáratnál mosolygós fiatal lány, Ágnes fogadja őket.
– Hogyan jut valakinek az eszébe, hogy youth hostelt nyisson? – Nekem menetközben. Eredetileg ugyanis magamnak kerestem lakást. Akkor még a reklámszakmában kerestem a kenyeremet, de már nagyon elegem volt belőle, és pályamódosításon törtem a fejem. Ekkor jött az ötlet, hogy talán olyan lakást kéne keresnem, ahol turistákat is elszállásolhatok. Végül tavaly februárban találtam rá az ideális lakásra, bár szegény akkor még igencsak romos állapotban volt. De a jó megközelíthetőség, illetve az ideális beosztás sokat oldott ezen a problémán. Szinte semmit sem kellett változtatni rajta, csupán az egyik szoba ajtaját kellett áthelyezni, hogy annak is legyen külön bejárata.
– Egyedül tervezted meg az egészet? – Nem, egyedül lehet, hogy nem is ment volna, ugyanis nem tartom magam nagy kreatív elmének; a barátnőmmel, Hédivel találtuk ki az egészet. Mind a ketten rengeteg helyen megfordultunk már a világban, bőséges tapasztalatokat szereztünk szállások terén is. A Budapestre érkező külföldi fiataloknak szerettünk volna pihentető éjszakai és inspiráló nappali környezetet teremteni, egy biztos bázist a város felfedezéséhez. Különböző témák szerint rendeztük be a szobákat, két okból. Egyfelől különleges hangulatot kap ettől az egész lakás, másfelől így könnyebb beazonosítani és lefoglalni a szobákat. Rengeteg elképzelésünk volt, végül hosszas tépelődés után a japán, az indiai és az afrikai jellegű belsők mellett döntöttünk. Volt még egy úgynevezett hazai folk-szobánk is, ahova a magyar népművészet stílusjegyeit szerettük volna becsempészni, de ezt a vendégek nem szerették annyira, mint a többi szobát, úgyhogy pár hete változtattunk rajta, és űrhangulatúra alakítottuk át, amit a párom, Attila talált ki. A szoba plafonját és a két rövidebb oldalát sötétkékre festettük, amitől olyan érzése van az embernek, mintha a szabad égbolt alatt feküdne. Ezután a játékboltban vettünk még éjszakai világító égitesteket és csillagokat, majd felragasztottuk őket az „égboltra”.
– Mennyit tartottatok meg a lakás eredeti arculatából? – Nem sokat. A felújítás hónapokig tartott, új elektromos kábelek kellettek, a konvektoros fűtést pedig nagyteljesítményű cirkóra cseréltük. Egyedül a régi műkövet mentettem meg. Örököltünk pár bútort is az előző tulajdonostól, köztük egy rozoga tükrös szekrényt. Ennek szép, faragott tetejéből készült az indiai szoba asztala – a galéria és az ágyak színére pácolva. Ez egyébként a koncepció része volt, hogy a szobákban minden harmonizáljon egymással az ágyak színétől kezdve az ágy alatt lévő, zárható, az utazók holmiját elnyelő fiókok fogantyújáig. Például az indiaiban rézszínű, áttört, orsó alakú fémfogantyúk vannak, az afrikaiban pedig egy kötél, mint amilyen a galéria korlátja is. Ez utóbbinak a fali dekorációja egy zsiráffoltos minta, amit az interneten találtam. Letöltöttük, felnagyítottuk, aztán este, amikor már sötét volt, kivetítettük a falra, végül ecsettel átfestettük a mintát. Jól szórakoztunk, amíg elkészültünk vele.
– Minden elfért a szobákban, vagy kellett fúrni-faragni, esetleg kidobni pár dolgot, ami nem fért már be? – Az abszolút célravezető módszerünk az volt, hogy elkészítettük a szobák méretarányosan lekicsinyített alaprajzát, és ebben addig tologattuk a papírból kivágott „bútorokat”, amíg meg nem találtuk a legkedvezőbb elrendezést és egyúttal az ideális galériaméretet is. – A védjegyetek a kád-kanapé. Honnan jött az ötlet? – A lakás eredeti tartozéka volt egy lábas kád. Karácsony éjszaka egy barátnőmnél megnéztük az Álom luxuskivitelben című Audrey Hepburn filmet, amiben volt egy hasonló, kanapévá átalakított kád. Amikor megláttam a kádat, rögtön beugrott róla a film. Nekiestem filctollal, és berajzoltam, hol is kellene „meglékelni”. A munkások eléggé meglepődtek a kérésemen, de végül megcsinálták. Az előszobában, a bejárattal szemben állítottuk fel, hogy aki belép, azonnal kiszúrja. Nem beszélve az internetes oldalunkról, ahol szintén ezt látja meg először az ember, aztán, amikor szobát akar foglalni, akkor keresi, hogy melyikben is van. A védjegyünk tehát már elég népszerű, és reméljük, ez jó ómen a youth hostelünk jövőjére nézve is.