Akárhogy is, a tetőtéri lakásoknak megvan a maguk sajátos bája, hangulata, romantikája, amit elsősorban a fiatalok kedvelnek. Közülük való vendéglátónk is, az a hölgy, aki a főváros kilencedik kerületében, a felújított Angyal és Tompa utcai lakótömbben talált ilyen otthonra.
– Gondolhatod, micsoda egérlyukak sorakoztak itt egymás mellett, sok-sok ajtóval, nagyon kevés fénnyel – kezdi a történetet Márta. – Ha legelőször egyedül látom meg a lakást, talán eszembe sem jut megvenni. Az elképzeléseimet jól ismerő lakberendező barátnőmnek, Müller Mónikának köszönhetem, aki elkísért az első szemrevételezésre, hogy nem fordultam rögtön sarkon a nem túl biztató látványtól. Ő ugyanis itt a helyszínen meggyőzött arról, hogy némi befektetéssel fantasztikus tetőtéri lakásom lehet, amelyben imádok majd lakni. És igaza lett! – Tehát teljes egészében rábíztad az átalakítást és a berendezést is? – Szabad kezet adtam neki, azzal, hogy egyszerre beszéljünk meg mindent, aztán már csak a kész lakás kulcsát kérem. Tudta, hogy szeretem a nem hodályszerű, de egybenyitott, sok-sok fénnyel beragyogott tereket, egy kevés minimál és feng-shui keverékével be- és elrendezve, valamint alaptónusként a visszafogott pasztell-árnyalatokat. Kértem, hogy amivel csak lehet, növelje a tetőtér belmagasságának érzetét, és egyúttal a ferde falsíkokat is ellensúlyozza. A bútorzat pedig legyen kevés, ám jól kihasználható. – Hogyan sikerült megvalósítanod megrendelőd, Márta nagyon is határozott elképzeléseit? – tudakolom Müller Mónika lakberendezőtől. – Jócskán szükség volt „falmozgatásra” ahhoz, hogy valóban levegős terek keletkezzenek, és a fény is akadálytalanul járja be a lakást – magyarázza Mónika. – Olyannyira, hogy az eredeti három szoba közül csak az egyik maradt érintetlen, amelyik most a dolgozó. A másik kettőt pedig úgy nyitottam egybe, hogy a közös fal két végét megbontottam. Ezzel elértem, hogy a hálórész ne veszítsen az intimitásából, de ne is tűnjék kuckószerűnek, s egyúttal a nappali térérzetét is növelje. Az utóbbit pedig a hall helyén kialakított étkező, illetve a konyha terével egyesítettem, két, a lehető legszélesebbre tágított átjáróval. A végeredmény az lett, hogy a fürdő és a dolgozó kivételével minden egy térbe került, de úgy, hogy a lakás ettől korántsem vált hodályszerűvé, viszont a fények megsokszorozódtak. – A lakásba lépve első pillantásra szinte észre sem vehető, hogy tetőtérben vagyunk. Gondolom, ehhez az előbbieken túl a színek és a bútorok kiválasztása is hozzájárul. – Márta kedvenc színe, a kagylóhéj árnyalatai adják az alaphangot. A hálóban egy kis fengsuit alkalmazva használtam az egyik falon a bordó tapétát, amelynek függőlegesen futó csíkozása egyúttal térérzet-növelő is. A nappaliban pedig egy egy méter széles, kissé keleti hatású, arany-türkiz falfestmény teszi mozgalmassá a nagy falfelületet, s szintén növeli a térérzetet. Minthogy Márta egyetlen bútort sem hozott magával előző otthonából, itt a sajátos térhez alakíthattam a bútorokat. Remek asztalos-csapattal, csupa méretre készült darabok születtek, kivéve a háló gardróbját, illetve az étkező- és az ülőgarnitúrát. A konyha-étkező bútorainak formavilágát úgy terveztem, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, díszüket a fogantyúk és a kagylóhéj két árnyalatának párosítása adja. A nappaliban az ülőgarnitúrát három, többfunkciós, alacsony, keleti hatású paddal egészítettem ki, amelyek lerakónak, vagy polcnak, párnákkal kiegészítve pedig ülőalkalmatosságnak, vagy tatami jellegű fekhelynek egyaránt használhatók. És végül álljon itt a boldog tulajdonos összegzése: – Szinte hibátlan Mónika munkája. Mindig örömmel jövök haza, hiszen ezek az enteriőrök nyugalmat sugároznak és egyúttal gyönyörködtetnek is.
