Délies, mediterrán hangulatú házbelsőket, újságunk egyik korábban bemutatott spanyolországi felvételeit idézi ez a nemrégiben elkészült társasházi lakás. Nem véletlenül, hiszen a Lakáskultúra is egyik ihletője volt a tulajdonos házaspárnak, akik a Földközi-tenger vidékének atmoszféráját, a napsütötte, világos színeket, a rusztikus anyagokat szerették volna otthonukban viszontlátni.
Farkas Zoltán és Zarándy István építészek – akiknek neve már jól ismert olvasóink előtt – vállalták a lakás átépítésének minden feladatát, amiben nem csupán az alaprajz és a beépített bútorok többségének megtervezése, vagy a burkolatok összehangolása, de a később esetleg megvásárolandó tetőtérrel való kapcsolat kialakítása, és a hozzá tartozó gépészeti feladatok megoldása is szerepelt. Szerencsére a férj és a feleség is nagy gonddal és sok türelemmel viselte az építkezés nehézségeit, majd a berendezkedés egy éves, viszonylag hosszú időszakát is. Mindkettőjüknek szívügye a lakberendezés, és azonnal beleszerettek a gyönyörű helyen fekvő, félkész lakásba. Mégis úgy döntöttek, csak akkor veszik meg, ha a nappaliból tágas, egybenyitott teret, és még egy plusz szobát sikerül varázsolni. – Dédelgetett álmunk volt a mediterrán világ – mondja a házigazda. – A spanyol tengerpart hangulata fogott meg leginkább bennünket. Világos, meleg színeket, kovácsoltvasat, és ami nagyon fontos volt, terméskövet szerettünk volna látni magunk körül. A városnak ez a része, meg persze a lakás is alkalmasnak tűnt arra, hogy végre olyan otthont teremtsünk, amilyenre vágytunk. Rengeteg újságot böngésztünk át, teli voltunk elképzelésekkel, és a két építész megpróbált egységet teremteni azokból az ötletekből, amelyeket meg akartunk valósítani. Nagyon jó volt velük dolgozni, mert kordában tartották a fantáziánkat, de nem akarták mindenáron a saját elképzeléseiket ránk erőltetni. Bár a két építész korábbi munkái nem annyira a romantikus, mint inkább a modernebb világot képviselik, most mégis szívesen elvállalták a megbízást. Feladatuk meglehetősen komplexnek bizonyult, mivel építészeti és belsőépítészeti munkára egyaránt szükség volt. A kétgyerekes család az alaprajz újragondolását – többek között az igen hosszú és nem túl szerencsés beosztású nappali átalakítását, és még egy háló kialakítását – kérte a tervezőktől, belsőépítészeti feladatuk pedig főként a megrendelő kedves anyagához, az ürömi kőhöz megfelelő anyagok, burkolatok, színek kiválasztását, összehangolását jelentette. A két építész megpróbálta a családhoz igazítani a beosztást, így nemcsak célszerűbb, de látványában is kellemesebb lett a lakás: a belépő tágasabb, világosabb lett, megszűntek a közlekedők, a család gyakran használt közös helyiségei pedig – mint a fürdő, a közös mosdó, a háztartási helyiség – valamivel nagyobbak lettek. Természetesen a tervek már a háztartási gépek, a szaniterek, a kandalló, illetve a jövendő bútorok méretéhez készültek. Legfontosabb azonban az étkező, a konyha és a nappali szétdarabolt terének egybenyitása, összehangolása volt. A szülői hálót a nappali teréből választották le, de a helyiség elég világos és tágas maradt ahhoz, hogy a konyhát a teljes gépészettel együtt a szoba közepéről – mellesleg éppen a folyosó tengelyéből – az ajtó mellé, a belső falhoz költöztessék. Így a belépő első pillantása most már nem a konyhára, hanem a nappali egy kellemes részletére esik. Az optikailag kettéosztott térben ráadásul a nappali és az étkező helyet cseréltek, így a terasz nem az étkezőből, hanem a nappaliból nyílik. Hogy a konyhai gépek ne legyenek nagyon kirívóak, ezért a két építész az általuk gyakran alkalmazott ellipszis-formát választotta: a konyhát íves mellvéddel zárták le, aminek egyik oldala reggelizőpultként szolgál, megemelt szintjéről pedig – akár egy kapitány – a háziasszony rálát az egész lakásra. De a kifelé fordított tálalószekrény is a konyha viszonylagos zártságát célozza. A pult és a konyhabútorok elegáns és egységes képe a lakás természetes középpontja lett, amit a finom vonalak, a különösen szép anyagok, az igényes kivitelezés is hangsúlyoznak. Nem volt könnyű feladat az igen karakteres ürömi kő elhelyezése sem. A két építész átgondolt és logikus koncepciója szerint ez a háziak által kért anyag csupán a nappali étkező-terében, és ott is csak két távoli, egymásra merőleges falfelületen jelenik meg, amelyek egyszerre soha nem láthatók. Minden más burkolat és szín csupán kisebb szerepet játszik, ezért semleges, pasztellsárga falak, kissé rusztikus padlólapok, és míves cseresznyefa-bútorok ellensúlyozzák – és egyben emelik ki – a kő markáns megjelenését.
