Egy építész, vagy belsőépítész lakása mindig különleges, külön tanulmányt érdemlő hely, hiszen ez az a tér, amit a saját maga gyönyörűségére tervez, ahol csak saját és családja kívánságait kell szem előtt tartania.
Saját részre lakást tervezni éppen ezért könnyű és nehéz is egyszerre, hiszen a szakmában eltöltött évek alatt összegyűlt tudást és tapasztalatot kell ilyenkor úgy rendszerezni, hogy ebből az óriási “halomból” a leghasználhatóbb ötletek kerüljenek elő. Találkoztam már olyan véleménnyel is, ami szerint egy építész saját magának sose tervezzen házat, mert képtelen lesz megbirkózni a fejében kavargó irdatlan mennyiségű, megvalósításra váró ötlettel. Persze ahány művész, annyi otthon. Van, aki radikálisan visszafogott környezetben találja meg szükséges nyugalmát, míg mások éppen ellenkezőleg, lakásukat egyfajta “próbateremként” élik meg, ahol összes felmerülő ötletüket folyamatosan, spontán ki akarják próbálni. Nemrégiben a frissen kitüntetett Csavarga Rózsánál járva kerestem választ az örök talányra: milyen, és miért pont olyan egy belsőépítész saját részre tervezett otthona. Már a házba való bejutásom is rejtélyesen kezdődött, ugyanis látogatásom célja, a budai hegyoldal egyik társasháza, az utcáról jószerivel nem is látható. A lejtős kert mélyén megbúvó lakásbejárathoz egy kanyargós úton lehet lejutni, s a környező, egzotikus hatású, dús lombú bokrok és fák annyira eltakarják az épületet, hogy szinte kizárják a külvilágot. A lakásba belépve pedig úgy érzi az ember, mintha az ajtó előtt hagyott természet itt bent is tovább folytatódna, ugyanis a tágas előtér számtalan ablak- és ajtónyílásán át a kinti vegetáció egy-egy darabkája integet be. Ha igaz a mondás, miszerint az előszoba mindent elárul a lakásról, akkor érdemes ebben a nagyvonalú térben hosszasabban is elidőzni, ugyanis erről a helyről egyedülállóan izgalmas látvány nyílik az egész környezetre. A legváltozatosabb terek nyílnak meg előttünk, a még ismeretlen, közelebbi-távolabbi szegletek, zugok izgalmas sokasága. Innen nézve csak sejtem, elképzelem a funkciójukat, berendezésüket. Az alsó, belépő-szint egyébként a házaspár életének színtere, az ehhez belső lépcsővel, szervesen csatlakozó tetőtér pedig két, majdnem felnőtt korú lányuk birodalma. A felső szint nagyvonalúan alakított tereivel ráadásul korlátlan lehetőséget kínál a művész-vénával megáldott gyerekeknek a további önálló lakberendezési kísérletek megtételéhez. A földszint ezzel szemben láthatóan “testre szabott”, ahol a terek egymás mellé rendezése, és azok berendezése komoly előzetes tervezőmunka eredményeként, az itt élők maximális kényelmére koncentrálva alakult ki. Az egyetlen központi tér köré szervezett helyiségek logikus rendje, a rengeteg természetes fényt biztosító üvegfelületek, a télikert, a terasz, valamint a kevés, de kényelmes bútor, a dekoratív képek és a jól megválasztott színek együttese valóban különleges élményben részesíti az embert.
