A levegőben francia parfüm illata érződik és Marina Vlady egykori férjének, a legendás Viszockijnak rekedtes hangja szól egy lemezről. A lakás valójában egyterű, csupán a fürdőt, és a feleség elvonulásra alkalmas kis szobáját zárja ajtó. A szobákban kellemes „rendetlenség”, az egyszer valahol letett holmik halomban állnak az asztalokon, polcokon.
– Hogyan hatottak rád az akkoriban a miénktől teljesen eltérő lakberendezési szokások, az új környezet? – teszem fel a kérdést a tulajdonosnak.
– Azt hiszem, az ízlésem alapjában nem változott meg, Párizs inkább csak hozzásegített ahhoz, hogy felismerjem, mit szeretek és mit nem. Természetesen rengeteg új dolgot láttam, aminek akkor még nyoma sem volt itthon. Már Budapesten is sok művészt ismertem – hiszen a hetvenes-nyolcvanas években még nagy társasági élet folyt itt – és ugyancsak érdekes helyeken fordulhattam meg. Aztán sok híres és különleges emberrel ismerkedtem meg Párizsban, akik néha meghökkentő körülmények között éltek. A bohém művészlakásoktól a grandiózus lakosztályokig fantasztikus helyeken jártam. A hetvenes évek közepén kint tapasztaltam először, hogy gyönyörű, antik bútorok mellett modern, plexi, meg színes, felfújható műanyag darabok állnak. Ott láttam először olyan hálószobát is, amelynek része volt a fürdőszoba, mosdókagylóval, átlátszó falú zuhanyzóval, sőt, ott volt a vécé és a bidé is. Ezek akkor még óriási újdonságnak számítottak. Jellemző, hogy amikor itthon a szobámban a zuhanyozót csináltattam, a mesteremberek még most is értetlenül néztek rám, pedig közben eltelt harminc év. – Ez a lakás hogyan alakult ki? Előre kitaláltad, megtervezted, hogy milyen környezetben szeretnél élni? – kérdezem.
– Sajnos nem – válaszolja a háziasszony. – Itt minden csak véletlenül, magától alakult, ahogy éppen adódott. Soha nem volt arra lehetőségünk – magyarul: annyi pénzünk -, hogy egyszerre megvegyünk, megcsináltassunk mindent, úgy, ahogy kell. – Szerinted hogyan „kell” berendezni egy lakást? – Egy kicsit hasonlóan ehhez, legalábbis annyiban, hogy ragaszkodom a régi bútorokhoz, mert az elmúlt időket, a századforduló hangulatát, az egykori mesterek keze munkáját idézi fel bennem. Lehet, hogy ellentmondásos személyiség vagyok, de ugyanakkor közel állnak hozzám a modern művészetek is, köztük a mai bútortervezés. Ezért vannak itt egymás mellett régi és új bútorok is, az én szobám pedig, amelyik nemcsak a hálóm, de a dolgozószobám is, kimondottan modern. Kedvenc fekete-vörös színeimmel rendeztem be. – Ezek szerint – a te szobádat kivéve – ami éppen megtetszett, azt vettétek meg a férjeddel? Mert biedermeier kanapé, stílbútor és áruházi darabok egyaránt vannak itt.
– Nagyjából így történt, minden darab máshonnan került ide, mindegyiknek külön története van. – Amint látom, a kutyád alaposan megtépázta a bútoraidat. Nem sajnálod őket? – Persze hogy sajnálom, és rettenetes pénzbe kerül majd rendbe hozatni a kárpitokat, pótolni a letépett bortnikat, egyebeket. De mindig arra gondolok, mennyi minden hiányozna az életemből, ha nem lenne kutyám, mert a hűséget és a szeretetet legalább annyira fontosnak tartom, mint a hibátlan bútorokat.