Amikor Mark Hutker azt a feladatot kapta megbízójától, hogy az Észak-Amerika partjai előtt fekvő szigeten – szó szerint – hozzon tető alá egy faházat, az amerikai építész legelőször is a történelemkönyvekhez nyúlt.
A Martha’s Vineyard nevű szigetcsoport az Atlanti-óceánban található, alig hét mérföldnyire Massachusetts állam partjaitól. A hely összesen hat apró szigetből áll, amelyeket keskeny földnyelvek kötnek össze egymással. Mivel itt mindig csend és nyugalom honol – a legnagyobb „zajt” a tengeri szél süvítése és az álandó hullámverés kelti -, a keleti part zsúfolt nagyvárosaiban élők közül sokak szerint a közelben ez a legideálisabb hely a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, vagy akár a békés otthon megteremtésére. A környék éppen ezért nagyon népszerű, nemcsak az egy-egy hosszú hétvégén testi-lelki regenerálódásra vágyó emberek, vagy a véglegesen itt otthont alapítani szándékozók körében, de a nászutasok is szívesen töltik a szigeteken a mézesheteket.
A pár ezer állandó lakosú kis „szigetország” legismertebb építésze Mark Hutker, így nyilván nem véletlen, hogy éppen ő kapta meg a felkérést, hogy egy négyezer négyzetméteres kert közepén hozzon tető alá egy minden komforttal felszerelt, lehetőleg minél egyedibb megoldású, ám a sziget természetközeli „hangulatából” nem kirívó faházat. Hutker, mielőtt nekilátott a feladatnak, úgy döntött, ezúttal a történelemhez fordul ihletért. Hosszasan tanulmányozta a pár száz évvel korábban a szigeteken élő wampanoag indiánokról, életmódjukról, otthonaikról, illetve azok berendezéséről őrzött feljegyzéseket, korabeli utazók által készített rajzokat, s csak ezután állt neki a tervezésnek, majd az építésnek. Az indián „minták” nyomán elkészült otthon végül valóban igazi különlegesség lett. Kívülről nézve a fák között megbúvó háznak három egybeépített, ám mégis különálló tömbje van: egy kerek kupolás és egy hosszúkás rész, valamint egy, a kettőt összekötő, részben nyitott tornácos előtere, aminek a teteje egyben a hosszúkás rész felső szintjének a terasza.
A teljes egészében természetes anyagokból, mindenekelőtt fából és kőből épült házba belépve azonnal látszik a helyiségek logikus, funkcionális elrendezése. Az előtér egyik oldaláról nyíló, kerek, a tetőig nyitott, hatalmas tér – amelynek ihletője az egykor itt élő indiánok favázra húzott bőrökből épült wigwamja volt – a mindennapi élet központja. A helyiség közepén áll – mint ahogy az egykori indián sátrakban is itt égett a tűz – a kőből épített, hatalmas kandalló, amelynek farácsokkal takart kéménye a tető közepén tör ki a szabadba (ezt a megoldást ugyancsak a wampanoangoktól leste el az építész, mint ahogy farácsnak is van „előképe”, hiszen az indiánok annak idején hasonló „létrákon” szárították sátraikban az állatok lenyúzott bőrét, vagy éppen a szigetek közötti átkelések során átnedvesedett ruháikat). A mai „wigwam” közepén álló, kétfelé is nyitott kandalló egyik oldala köré szervezett „nappalit” néhány kényelmes ülőbútor jelzi, míg a tűztér másik felén a nagyméretű étkezőasztal kapott helyet. Ettől alig néhány lépésnyire, mindössze egy szellős pulttal elválasztva, a kerek tér másik oldalán van a nyitott konyha, amely egy nagy, kőből csiszolt munkapult köré szerveződik, amelyik mellé azonban néhány magas széken oda is lehet ülni. A konyha fal mellett húzódó munkapultja pedig a földig érő ablakok előtt folytatódik egy étkezőpultban, amelyik a nagy terítések nélküli, gyors étkezések helye lehet.
Az épület másik oldalán, a négyzetes alaprajzú, kétszintes épületrészbe kerültek a háló- és a hozzájuk tartozó fürdőszobák, s ugyancsak itt, az alsó szinten található a kertre nyíló, minden oldalról üvegfalakkal határolt veranda, amely a kikapcsolódás, a pihenés legalkalmasabb helye. És ha valakinek még ez sem elég a „természetközeliségből” – és az időjárás is megengeni -, akkor ki lehet ülni az ebből az épületrészből nyíló, a ház előtt végigfutó, nyitott tornácra is, amelyik már valóban közvetlenül kapcsolódik a házat körülölelő hatalmas kerthez.
A ház berendezése az egész épület természetes egyszerűségét tükrözi: sehol nem találunk egyetlen hivalkodó darabot sem, mindehol a natúr anyagokból készült, egyszerű vonalú bútorok dominálnak. A tervező azonban ide is belopott valamit a régi elődök művészetéből: a padlót borítő szőnyegek a régi indián szőtteseket szín- és mintavilágát idézik. Különös módon azonban az enteriőr legmeghatározóbb eleme nem más, mint az épület szinte bármelyik pontjáról tökéletesen élvezhető kilátás: a hatalmas ablakok – sőt, több helyen egyenesen a padlótól a plafonig húzódó teljes üvegfalak – miatt az ember bármelyik helyiségben úgy érezheti magát, mintha magában a természetben lenne. Így aztán ez az otthon valóban ideális hely a tökéletes kikapcsolódást nyújtó csend, a tenger felől érkező, sós párával telített levegő és a hullámok hangjának élvezéséhez. Hiszen ezek a szigetek, mint ahogy már a bevezetőben említettük, a nyugalmukról híresek. Nyilván ezért szerettek itt lakni egykor a wampanoagok is.