A fiatal, tehetséges festőművész házaspár, Soós Nóra és Győri Márton lakásában vendégeskedtünk, akik első saját otthonukat rendezték be maguknak – sok ötlettel. Mindig is erről álmodtak: egyazon színes fészekben festeni és élni.
– Mindkettőnk ideálja a tágas, napfényes, polgári, lehetőleg régi építésű ház illetve lakás, amelynek szinte történelmi múltja van – mondja Marci. – Amikor keresgélés közben, a sokadik lakás után megláttuk ennek a századfordulón épült háznak az impozáns lépcsőházát, aztán a 90 négyzetméteres, háromszoba-hallos, második szinten lévő, két szobájával utcára néző, erkélyes lakást, tudtuk, hogy megérkeztünk. – Mi volt a legvonzóbb és mindent eldöntő érv? – Hogy a három szoba közül kettő úgy helyezkedett el, mintha nekünk épült volna műteremnek – veszi át a szót Nóra. – A két, közel azonos alapterületű, nagyablakos, utcára néző, nagyon világos szoba szinte kínálta magát alkotóműhelynek. A lakás másik végében található, harmadik szoba lett a hálónk, amelyet az eredeti félszoba és a konyha összenyitásával nyertük.
– Bizonyára, ez további átalakításokat indított el… – A konyhát az eredeti fürdőszoba helyére telepítettük, a hall betölti az ebédlő/étkező szerepét is, az eredeti kamra és WC összevonásából pedig remek fürdőszoba született úgy, hogy ezen belül a WC szeparált. Tehát csak a két, műteremnek szánt szoba maradt érintetlen, leszámítva a teljes körű felújítást. Az átalakítás némi kompromisszummal járt, hiszen nincs olyan tágas előszobánk és napfényjárta konyhánk, amilyet szerettünk volna, ám egy év elteltével állíthatom, hogy jól döntöttünk.
– A hálótok ötletesen színes, a fürdőszoba pedig már valóságos színbravúr, az étkező/hall „komolykodó”, a konyhátok visszafogottan egyszerű, s a két műteremszoba a puritán berendezéssel és a különféle méretű alkotásaitokkal a kiállítás élményét nyújtja. A munka mellett volt időtök a lakás átalakításával, berendezésével is foglalkozni, vagy szakemberre bíztátok? – Határozott elképzelésünk volt mindenről, így csak a kivitelezést bíztuk mesteremberekre – mondja Marci. – Különösen Nóra édesapjának és az általa verbuvált mesteremberek munkáját dicséri az eredmény. Ami a bútorokat illeti, valamennyit ide vásároltuk, illetve saját terveink alapján méretre készíttettük. Alapelvünk volt, hogy egyszerű, de igényes, jól használható darabokkal rendezzük be otthonunkat. Például a háló egyik falát teljesen elfoglaló, saját tervezésű gardróbszekrények tolóajtóit különféle színű betétekkel osztottuk, amelyhez a mintegy méteres átmérőjű, színes csíkozású textil lámpaernyő, valamint a hasonló kivitelű állólámpák adták az ötletet.
A fürdőszoba és a WC terét a mindent beborító szürke, fekete, vörös mozaikhatású, markáns színösszeállítású csempékkel tettük attraktívvá, nem szólva az előszobától elválasztó, tükörbetétes tolóajtóról, amely még meg is sokszorozza ezt a látványt. Szeretjük a hall-étkezőben a tonetbútort és hozzá a tíkfa tálalót. Ez utóbbi helyiség a polgári lakásoknak a legsötétebb része, amely természetes fényt szinte sosem kap. Mi ezt egy huszárvágással úgy oldottuk meg, hogy az innen nyíló, két műterem egy-egy ajtaja fölött megbontottuk a falat, és az ajtók mintegy folytatásaként ablaküveggel helyettesítettük. – Mindig ilyen példás rend uralkodik a műtermeitekben, mint ami most látható, vagy ez csak a tiszteletünkre történt?
– Folyamatosan igyekszünk áttekinthető rendet és rendszert adni a helyiségeknek, mert a színes és sokszor bonyolult kompozíciójú képek szinte megkövetelik ezt – feleli Nóra. – A rendrakásnak nálunk az erősebb nem, azaz a Marci a legfőbb szószolója és „tettes” képviselője. Eleinte nem is akartunk semmilyen bútort elhelyezni itt, csak a festéshez feltétlenül szükségeseket. Ám hamarosan kiderült, hogy nem csak képeinknek kell a hely, hanem az évek alatt összegyűjtött művészeti könyveknek, albumoknak, katalógusoknak, és vendégeket is gyakran fogadunk itt. Ezért került az egyik helyiségbe kisméretű bőrkanapé és az üveglappal fedett asztal, a másikba a saját tervezésű polcrendszer. A két helyiséget most is saját, legfrissebb képeinkkel „bútorozzuk” be.