Múlt idő immár a Megasztár, a népet más dolgok tartják izgalomban, de tény, hogy hónapokon keresztül ez volt az országos szórakozás. Pedig nem folyt vér, nem robbantak autók, a műsor résztvevői nem trágárkodtak, „csupán” tehetségek mutatták meg magukat. Köztük a szép, fekete Papp Zsazsi.
Zsazsira, noha nem jutott be a döntőbe – a „bajnok” Caramell előzte meg a közönség szívében -, mégis sokan emlékeznek. Azt, hogy az indiai táncos-énekes lány nem pusztán jelmezként viselte ebbéli voltát, azt otthona mellett szép, tiszta, békés gondolatai is mutatják.
48794-7606-74-d00003957d45932bfeebe.jpg
– Amikor nem jutottál tovább, olyan voltál a könnyekkel küszködve, mint egy négyéves kislány, akitől elvették a mackóját. – Jé, a férjem, Kása is mindig azt mondja, olyan vagyok, mint egy négyéves kislány. Igaz, hozzáteszi, hogy és egy nyolcvan éves, sokat megélt bölcs öregasszony. A négyévesség egyébként rá éppúgy jellemző: velem együtt tágra nyitott szemekkel nézi a világ dolgait, hogy jé, tényleg? Ami a sírást illeti, az részben a meghatódás megnyilvánulása volt, amiért Caramell, akit nagyon szeretek, továbbjutott. Ugyanakkor azok a fájdalom és a megkönnyebbülés könnyei is voltak. Igen, csalódott voltam, pedig a tévében töltött idő rámutatott, hogy az mennyire nem az én világom. Ami nem feltétlenül negatívum, csak azt jelenti, hogy nem lettem volna képes végigcsinálni. Valójában nem is gondoltam át, hogy a két gyerek mellől hogyan költöztem volna be a Megasztár házba. A barátaim közül sokan ágáltak: „tévés vetélkedőbe jelentkezni hú, de ciki!”, én viszont úgy gondolom, ha az ember képvisel valamit, és azt közvetíteni akarja másoknak, akkor mindegy, milyen fórumon mutatja meg magát. Így hát életemben először mikrofont fogtam a kezembe és színpadra álltam. – Szóval a legjobb történt, ami történhetett: túlléptél addigi önmagadon és megmutattad magad hárommillió embernek.
48788-7599-68-d000039589d2696e31134.jpg
48789-7600-69-d00003959d91f02a13433.jpg
– És készül a lemezem, ami nagyon rólam szól, és nagyon nem akarom elkapkodni. Szép nyugodtan dolgozom rajta, s közben, ha felkérnek, indiai tánccal is fellépek. Sőt, úgy néz ki, tanítani is fogom. Szóval kicsit elindult az élet. – Az otthonotokból süt, hogy mennyire szeretitek, pedig, mint megtudtam, csak bérlakás. – Az, és a „bájos” eklektika, amit körülöttünk látsz, is abból adódik, hogy öt év alatt öt helyen éltünk, és ennek a vándorlétnek a hordalékát hordozzuk magunkkal. – Mi történik, amikor beköltöztök egy üres lakásba? Előtte felrajzoljátok a tervet egy kockás lapra, és elkezditek tologatni a papírbútorokat? – Nem, mi „élőben dolgozunk” – mondja Kása -, ilyenkor azt játsszuk, hogy Zsazsi a tervező, én meg a kivitelező. Mindkettőnknek nagyon fontosak a színek, ezért eddig mindenütt átfestettem a falakat, vörös, bordó, zöld színek közt éltünk, de ezt a százhúsz négyzetmétert már nem vállaltam. Nagykovácsiban volt olyan ház, amit fantasztikus meleg, foltos vörösökre, sárgákra festettem, mégis, amikor elköltöztünk, a tulajdonos követelte, hogy mázoljuk vissza fehérre.
48795-7607-75-d0000395Aa0f8b6daf28f.jpg
– Pedig tényleg gyönyörű volt – veszi vissza a szót Zsazsi. – Én egyébként mindent kibírok, csak a fehéret nem. Úgyhogy itt a falak helyett Kása a frizsidert festette pirosra. – Igaz, amit hallottam tőle, hogy egy időre elvonultál „szerzetesnek” Skóciába? – Igen, és örülök, hogy így történt, mert ez az elvonulás sok szempontból megalapozta az életemet. Megtanultam értékelni a jelent, legalábbis azon az úton haladok, hogy mindenben örömömet leljem: megteríteni egy családi vacsorához, gyertyát gyújtani az asztalon, és csak megélni az együttlét örömét, vagy a gyerekekkel kimenni a játszótérre és nyakig beleásni magam a homokba, ezek nekem mind igazi boldogságok. Szóval ebből az elvonulásból semmi olyan nem következik, hogy én valami elvetemült, fanatikus, önkorbácsoló őrült lenék. Nem. Itt élem az életemet, teljesen normális, hétköznapi módon: takarítok, rendet rakok a gyerekek után, főzök a családnak… – Azt láttam: kevered a kását, gyúrod a pogácsát – ahogy gyerekkorunkban mondtuk.
48791-7602-71-d0000395Bc3606adfb9d8.jpg
48790-7601-70-d0000395C723ea74df248.jpg
– Ma például krumplileves lesz grízestésztával. Szóval nem vagyok android, csak éppen akarva, akaratlanul, amit teszek, azt átfesti egyfajta szellemiség, ami egyébként bennem Indiához kötődik. Mégis azt kell mondanom, hogy bár India a lényem leglényegibb része, amellett – mint mindenki másnak, nekem is – számos dologból áll össze a személyiségem. Sokan, amikor odaadják magukat egy vallásnak, vagy filozófiának, beleesnek valami elvakultságba. Számomra viszont éppen a Kelet és a mi világunk találkozása a szimpatikus. Hiszen nem véletlenül születtem ide, ennek nyilván megvan a maga jelentése, jelentősége. – De az nem kérdés a számomra, hogy nem valami divatos utánérzésből, hanem belsőleg, „igaziból” vagy indiai. Legalábbis: is. – Ez nagy bók volt – szól közbe Kása -, mert Zsazsi nagyon szereti az indiai nőket. – Nekem ők a leggyönyörűbbek a világon – sóhajtja Zsazsi…
48793-7605-73-d0000395Df16135d458aa.jpg
… és itt pár percre elszabadul az őrület. Egymás szavába vágva dicsérjük az indiai nők szépségét, nyugalmát, még ritka szavú fotós kollégám is „kiszól a képből”, izgatottan meséli el találkozását a gyönyörűséges indiai nagykövet-asszonnyal; végül amikor véget ér a nagy gátszakadás, sóhajként röppen fel a kérdés: na de mitől? Mármint mitől van az, amiben mindannyian egyetértünk, hogy az indiai nők a világon a legszebbek? – Szerintem – mondja Zsazsi – mert mindennek Indiában van a magja, a gyökere. Az eredendő szépségé is. Ez talán elfogult hozzáállás, de így érzem. Amikor találkoztam az indiaiak szent írásaival, a védikus filozófiával, egyszerre minden kérdésemre választ kaptam. – Mondom, hogy belül „indiai” vagy. De hogyan lettél az?
48792-7603-72-d0000395Ef4d0803f792a.jpg
– Bakfis-koromban hippiskedtem kicsit, abba India még csak a csodás színeivel, gyönyörű kelméivel folyt bele. Aztán találkoztam Kásával, aki kamaszkora óta India-rajongó volt, így hát ebben, ahogy a lakberendezésben is, ami engem már gyerekkorom óta érdekel, egymásra találtunk. Édesanyám mindig nagy odafigyeléssel és szeretettel rendezte be az otthonunkat, és én már nyolc-tíz évesen segítgettem neki a lakás kialakításában, legalábbis ami az én kis szobácskámat illeti. Talán még az is megfordult a fejemben, hogy lakberendező legyek… vagy színésznő, vagy balerina, vagy apáca. Aztán úgy alakult, hogy az otthonteremtést itthon élhetem ki. Ami a gyerekek miatt különösen fontos, hiszen ha nem is a miénk a lakás, nekik akkor is úgy kell érezniük, hogy ez itt a családi lak. Ahol „saját” melegség uralkodik.
