A devizahitelesek helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Országgyűlés elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvényt.
Egyes devizák, így különösen a svájci frank esetében az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős mértékű árfolyam-ingadozások tovább mélyítették a devizakölcsönzés következtében kialakult, immár társadalmi szintű problémát. Az állami segítségnyújtás ezúttal a lakásfedezetes devizakölcsönök törlesztési árfolyamának átmeneti rögzítését biztosító törvényi szabályozás formájában érkezett meg. Az elfogadásra került törvény alapján a lakásfedezetes devizaalapú hitellel rendelkezők – tehát nemcsak a lakáscélú, hanem a szabad felhasználású jelzálog fedezetes hitelesek is – idén augusztus 12. óta kérhetik bankjuktól a törlesztési árfolyam rögzítését. A konstrukció lényege, hogy a meglévő devizaalapú kölcsönünk mellé egy ún. gyűjtőszámlahitelt igényelhetünk, amely terhére meglévő devizahitelünk törlesztőrészletét egy átmeneti, 2014. 12. 31-ig terjedő időszakban fix árfolyamon – svájci frank esetében 180 Ft, eurónál 250 Ft, míg japán jen esetében 100 jen/200 forinttal – fizethetjük. Az árfolyamrögzítés időszaka alatt a bankunk által alkalmazott törlesztési árfolyam és a rögzített árfolyam közti különbség forint összegét (amit az árfolyamrögzítésre tekintettel a havi törlesztőrészleteinken megnyerünk) bankunk a nevünkre megnyitott gyűjtőszámlahitel terhére számolja el, azaz gyakorlatilag egy újabb jelzálogkölcsönt nyújt a részünkre. Mindaddig, amíg a devizakölcsönünk devizanemének (EUR, CHF) árfolyama a fixált árfolyamnál magasabb, a gyűjtőszámlahitelünk összege havi szinten emelkedik, ellenkező esetben pedig az árfolyam-különbözet csökkenteni fogja a felhalmozott hitelösszeget. A gyűjtőszámlahitel kamata Az árfolyamrögzítés eszközével 2014 végéig lélegzetvételhez juthatnak tehát a bajba jutott hiteladósok, 2015 januárjától ugyanakkor már nemcsak eredeti devizakölcsönünket kell elkezdeni törleszteni az aktuális piaci árfolyamon, de a gyűjtőszámlahitelünk felhalmozott összegét is, az arra felszámított kamatokkal együtt. A gyűjtőszámlahitel ugyanis nem kamatmentes, arra bankunk az árfolyamrögzítés időszaka alatt egy viszonylag alacsonyabb (3 havi BUBOR, azaz körülbelül 6 százalék) kamatot, majd 2015-től a devizakölcsönünk céljával azonos célra nyújtott forinthitel piaci kamatát fogja felszámolni. Hosszabbodhat a futamidő Az árfolyamrögzítés – mint a fentiekből is látható – valójában egy újabb hitelfelvételt jelent az átmeneti fizetési nehézségeink orvoslására. A rögzítési idő lejártát követően ugyanakkor már két hitelt kell egyszerre törlesztenünk, amelynek együttes összege a devizaárfolyamok kedvező irányú elmozdulása hiányában minden bizonnyal egy a jelenleginél is magasabb havi törlesztési terhet fog jelenteni háztartásunk számára. A jogalkotó e kockázatot felismerve úgy rendelkezett, hogy a gyűjtőszámlahitelünk alapján fizetendő törlesztőrészlet összege nem haladhatja meg az árfolyam-rögzítési időszak alatti utolsó törlesztési kötelezettség összegének 15 százalékát. A rögzítési időszakot követően eredeti devizakölcsönünket tehát már az aktuális piaci árfolyamon kell törlesztenünk, és ezenfelül nem emelkedhet 15 százaléknál jobban a részletünk. A 15 százalékos növekedési gát adott esetben a futamidő meghosszabbítását teheti szükségessé, amelyet bankunk egyoldalúan jogosult megállapítani, akár az eredeti kölcsönünknél 30 évvel hosszabb időtartamban is. Nem mindenkinek előnyös Fentiekre figyelemmel fontos tehát kihangsúlyozni, hogy az árfolyamfixálás lehetősége nem feltétlenül előnyös minden devizahiteles számára. Annak igénybevétele kapcsán érdemes szakemberrel, banki tanácsadóval egyeztetni és mindezek alapján meghozni felelős döntésünket, amelynek határideje 2011. december 31. Az igénylés törvényi feltételei Fel kell hívni végezetül a figyelmet, hogy az árfolyam-rögzítési kérelmünket bankunk nem automatikusan hagyja jóvá, hiszen az igénylésnek szigorú törvényi feltételei vannak. Ilyen többek között, hogy devizakölcsönünket lakóingatlanon alapított jelzálog biztosítsa, és e lakóingatlanon ne legyen végrehajtás, forgalmi értéke pedig ne haladja meg a 30 millió forintot, továbbá hogy devizakölcsönünk lejárata 2014. 12. 31. utánra essen, annak kapcsán ne álljon fenn 90 napot meghaladó fizetési késedelmünk, illetve ne álljunk egyéb átmeneti – bankunk által korábban biztosított – fizetéskönnyítő program hatálya alatt. Lakáskultúra, 2011. október A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! , és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!