A fogyasztói csoportok nem adnak készpénzt hitelcéljaink megvalósításához, csupán egy későbbi bizonytalan időpontban megszerezhető vásárlói jogot.
A fogyasztói csoport kifejezéssel leggyakrabban valamely BAR-listások előtt is nyitva álló lakásfinanszírozást hirdető reklámban vagy épp e csoportok kockázataira figyelmeztető sajtóhírben találkozhatunk. Immár több évtizedes hazai működésüket a fogyasztóvédők mindvégig aggódva figyelték, a konstrukcióban rejlő aránytalan kockázatok okán pedig mára nyilvánvalóvá vált az átfogó és szigorú jogi szabályozásuk iránti igény. A fogyasztói csoportok alapvetően egy alternatív finanszírozási formát takarnak, amelyek elsősorban a bankok számára hitelképtelen, BAR-listás ügyfeleknek ígérnek megoldást lakáscéljaik megvalósításához. Működésük lényege, hogy a csoportot szervező vállalkozással szerződő tagok az általuk megvásárolni kívánt ingatlanra vonatkozó vásárlási jog megszerzése érdekében kötelezettséget vállalnak arra, hogy az általuk választott futamidő minden hónapjában az általuk megvásárolni kívánt ingatlan értékének egy hónapra eső hányadát, illetve megbízási díjat fizetnek meg havidíjként a szervező részére. A tagok által rendszeresen befizetett összegekből képződik a csoport pénzalapja, és ebből kerülnek megvásárlásra a lakóingatlanok. Az egyes reklámokban sugalltakkal ellentétben tehát a fogyasztói csoportok nem adnak készpénzt hitelcéljaink megvalósításához, csupán egy későbbi bizonytalan időpontban megszerezhető vásárlói jogot. Lényeges elem a szerencse A fogyasztói csoport tagjai tehát egymásnak adnak kölcsönt, a rendszernek pedig lényeges eleme a szerencse, hiszen az ingatlanhoz jutás időpontja előre nem meghatározható. Az adott hónapban ingatlanhoz jutó szerencsés tag kiválasztása általában előtörlesztés-vállalással, sorsolással vagy e két módszer kombinálásával dől el, ami annyit jelent, hogy a csoportot szervező cég rendszeres időközönként közgyűlést szervez, ahol a vásárlói jogot az a tag szerzi meg, aki a legnagyobb előtörlesztést vállalja. Ha több ilyen tag is van, közülük sorsolással döntik el, ki juthat hozzá a vásárlói joghoz, de kizárólag sorsolással is eldőlhet, hogy ki kapja meg a lakásvásárláshoz szükséges összeget. Bizonytalan várakozás A csoport egyes tagjainak akár évekig is várniuk kell a sorukra, azaz előfordulhat, hogy csak a futamidő végén, azaz a szerződéskötésüket követő 10, 15 vagy akár 20 év múlva vásárolhatják meg az ingatlanukat. Akár szerencsével jár egy tag, akár nem, a számára meghatározott törlesztést addig kell fizetnie, amíg a csoport minden tagja hozzá nem jut az ingatlanához. Ez meglehetősen kockázatossá teszi a konstrukciót, hiszen a csoport csak addig működőképes, amíg minden tagja pontosan fizeti havidíjait. Ellenkező esetben, illetve a reményüket vesztett tagok tömeges kiválása esetén a még ki nem sorsolt tagok a várt lakás megszerzése nélkül akár korábbi teljes befizetésüket is elveszíthetik. Bár a csoportból lehetőség van önkéntesen kiválni, ilyenkor azonban a szerződéskötéskor lerótt regisztrációs díjat elveszítjük, befizetett részleteinket pedig csak a futamidő végén kaphatjuk vissza, kamatok nélkül. Nehezen ellenőrizhetők A fogyasztói csoportokat szervező vállalkozások nem pénzintézetek, nem állnak szerződésben bankokkal, nem vonatkozik rájuk a betétbiztosítás, és ha a befizetett pénzünk eltűnne, úgy sem az állam, sem más szerv nem fog kárpótolni bennünket. A fogyasztói csoportokra vonatkozóan hazánkban jelenleg nincs hatályban semmilyen külön jogszabály. Működésüket alapvetően csak a Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálhatja, és miután tevékenységük nem tartozik a pénzügyi szolgáltatások körébe, így érdemben a PSZÁF sem tud velük mit kezdeni. Szükséges a jogi szabályozás A fogyasztói csoportok működésében rejlő kiemelkedő kockázat és a szervező cégek olykor aggályos, esetenként megtévesztő reklámhadjáratai mára egyértelművé tették, hogy a szigorú jogi szabályozás elodázhatatlan. Radikális megoldásként szóba jöhet a fogyasztói csoportok létrehozásának általános tilalma, illetve annak bűncselekménnyé nyilvánítása. Ez esetben a már meglévő csoportok tovább működnének, új tagokat azonban már nem toborozhatnának. Kevésbé drasztikus megoldásként a szigorú szabályozás keretében feltétlenül ki kell dolgozni azokat a megfelelő jogi garanciákat, amelyek biztosítani tudják e tevékenység tisztességes és biztonságos folytatásának feltételeit. A szabályozásnak ki kellene terjednie többek közt a fogyasztók megfelelő tájékoztatására, a tevékenység engedélykötelessé tételére. Addig is célszerű alaposan megfontolnunk, hogy lakáscéljaink megvalósítására valóban alkalmas-e ez a kockázatos finanszírozási konstrukció. Lakáskultúra 2011. július-augusztus
