Állandóan vágyakozunk. Újra, ismeretlenre, szokatlanra. Még tökéletesebbre, még kényelmesebbre. De vajon milyen vágyakat ébreszt bennünk a jövő, milyen tárgyak felelnek majd meg álmainknak, elképzeléseinknek?
A harmadik évezred kötelez. A technikai újítások egyre inkább megragadják a fogyasztók fantáziáját, felkeltik érdeklődésüket, így a különféle háztartási és elektronikai szerkezeteket gyártó cégek mind nagyobb hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre. Ezt a tendenciát követte többek között az elmúlt év folyamán a Moulinex is, amikor felkérte Marc Sadlert, a design-királyt, hogy álmodjon számukra néhány különleges háztartási gépet (többek között egy drót nélküli pirítóst és egy üvegből készült vasalót), amelyek előre vetítik a közeljövőben tömegesen készülő, a mindennapokat segítő tárgyak világát. Ugyanígy tett a Whirlpool is: nemzetközi csapatot toborzott – Geric, Pillet, Bregonje, Irvine és mások részvételével – teljesen szabad kezet adva a formatervezőknek, hogy álmodják meg a holnap mikrohullámú sütőjét. Micsoda csalódás azok számára, akik valóban holnap szeretnék otthonukban látni a vágy e titokzatos tárgyait… Hiszen erre még egy keveset azért várni kell. “Már dolgozunk a megvalósításon – biztosítja az érdeklődőket a Whirlpool igazgatója. – De ez természetesen nem jelenti azt, hogy a végső változat pontosan megfelel majd annak a formának, amit a designerek megálmodtak. Mindenképpen felhasználjuk az új formákat, amelyek gyakran alakíthatóvá és könnyen hordozhatóvá varázsolják a készülékeket. Az azonban biztos, hogy a szakembereink által tervezett tárgyak hatását már legújabb termékeinken is érzékelhetik vásárlóink.”
Tehát a különleges és jövőbe mutató tárgyak, amelyeket oly szívesen mutogatnak a gyártók, csupán ötletadó termékek egyelőre. Ínycsiklandó, egzotikus főzet, amit a holnap megálmodói tesznek asztalunkra. Maga az ötlet az első gépkocsik formatervezőitől származik, mivel ők hozakodtak elő elsőként az avantgard és futurista konstrukciójú prototípusokkal. A “dream car” születése a II. világháború utáni évekre nyúlik vissza. Akkor a General Motors járt élen, de mára bevett gyakorlattá vált a Citroëntől kezdve, a Fordon át, egészen a Renault-ig, és az autógyártó cégek esküsznek, hogy az utópia és a valós design egyre közelítenek egymáshoz. Az a kor már elmúlt, amikor hihetetlen erőfeszítéseket és beruházásokat tettünk kevéske haszonért, vagy amikor a valószerűtlen képzelgéseknek szabadon átadhatták magukat a szárnyaló és kreatív elmék. Bármilyen területről legyen is szó, a formatervezők egyre inkább a praktikumot, a felhasználóbarát megoldásokat helyezik előtérbe, még futurista látomásaikban is. “Ezek a tárgyak hűen tükrözik a társadalom változásait. Mi az elvi megvalósíthatóságon dolgozunk, egy most születő, de lehetséges technológia bevezetésén. Ezek a konceptuális tárgyak azt az irányt mutatják, amit az anyacég három-négy éven belül próbál megvalósítani. Vagyis irányt adó álmokról van szó.” – mondja Elsa FrancÈs, a Tim Thom designer managere, a Thomson Multimédia kutató és fejlesztő csapatának vezetője. Az 1995 óta működő “ötletgyár” számos “dream product” megálmodója, amelyek közül a Line kollekció piacra is került. “Az általunk kreált tárgyak nem csak a különféle technológiák kipróbálását segítik, de lehetővé teszik, hogy újabbnál újabb alkalmazásokon gondolkodhassunk.” – hangsúlyozza Gérard Vergneau, a Tim Thom jelenlegi igazgatója. Jelenleg szociológusok és más szakemberek segítenek abban a kutatómunkában, amelynek célja, hogy kipuhatolják a fogyasztók álmait és vágyait. Széles réteget megcélzó felmérést készítenek például olyan alapanyagok tapintására vonatkozóan, amelyek hagyományosan nem használatosak elektromos szerkezeteknél, mint például a fa, a textília vagy a kerámia.
A fejlesztések másik fő irányvonala a szolgáltatás tökéletesítése és egyszerűsítése. “Azt szeretnénk, ha a fogyasztó időt nyerne gépeink segítségével, ha nem kellene többé magukra a tárgyakra figyelnie.” – jegyzi meg Elsa FrancÈs. Olyan önálló és intelligens tárgyakat képzel a jövő otthonába – legyen az akár a legapróbb háztartási gép -, amelyre mindent rá lehet bízni, teljes felelősséggel. Más cégek, mint például a Philips, a különféle életstílusok elemzésére helyezi a hangsúlyt. Az egyik legelső felmérésük étkezési szokásainkra és konyhakultúránkra irányult, lényege pedig a technika és a hagyomány keveredésének és arányának vizsgálata volt. A felmérés során “intelligens” reggelizőtálcát próbáltattak ki a résztvevőkkel, amelyen on line hírek és üzenetek jelentek meg egy képernyőn, a kávét folyamatosan ugyanazon a beállított hőmérsékleten tartotta a tálca, valamint egy beépített mikrofon segítségével a távolabb található háztartási gépek is könnyen irányíthatóak voltak… A felmérés eredményéről nincs információ, de az ehhez hasonlatos “intelligens” gépek ma még természetesen a fikció kategóriájába sorolhatók. Ugyanígy a Trium által bemutatott divatkiegészítők is – órák, kesztyűk, medálok -, amelyekben telefon, mikrofon, hallgató, képernyő vagy mp3-as lejátszó rejtőzködik.
Addig is, míg az álombéli tárgyak életre kelnek, a Tochinori Anzaison – és angol társai, Nigel Newby és Steve Hughes – által vezetett designer cég ívelt vonalú, kellemes tapintású, és nem utolsósorban felhasználóbarát tárgyakat tervez. Ők is – mint mindenki – a felhasználó – pontosabban fogalmazva: a fogyasztó – komfortszeretetére számítanak, és e szerint terveznek. Az eredmény? Szórakoztató és szórakozott formák, egyszerű használat, amely mögött a fogyasztó számára szinte eltűnik a technika. Sokat sejtető, majdnem festői vonalak, amelyeket a designerek nekünk álmodnak.