Ismerek embereket, akik – talán valami állandó, belső türelmetlenségtől hajtva – képtelek előrelátóan gondolkozni. Ők azok, akik minden különösebb fejtörést és tervezgetést félretéve vágnak bele a lakás, nyaraló építésbe, mondván majd lesz valahogy később is. E könnyelműségérért később borsos árat kell fizetniük.
A Balaton-felvidékén, egy csodás panorámájú terület szelíd lankáin, dúslombú liget rejtekében található épület “magját” egy száz évvel ezelőtt épült borospince képezi. A festői hegyoldalon, szőlőültetvényekkel keretezett tájban “ottfelejtett”, minden komfortot, így vizet és villanyt is nélkülöző épületet 1975-ben vásárolta meg gazdája, akinek akkori célja egy igen szerény, mai szemmel már-már nomád eszközökkel megvalósított nyaraló megteremtése volt. A háznak elsősorban a természet közeliségével és nem a városi igényeket közelítő kényelmével kellett hódítania. Az építkezés első ütemében a meglévő apró épületet szimmetrikusan bővítették, azaz körbeépítették, aminek következtében egy kellemes, kiszögelésekkel tarkított, izgalmas belsőtér keletkezett. Ez a háromtagú család legszükségesebb életfeltételeinek biztosításához bőségesen elegendő volt. Az egykori szalmapadláson hosszában elhelyezett, padkaszerűen beépített, fölhajtható tetejű és beépített ágyneműtartós fekvő alkalmatosságok sorjáznak, melyek azóta is háborítatlanul állnak ellen az időnek.
A másik “bugyorban” a félkörösen kialakított padkák a helyiség nappali szerepére utaltak, az épület középső “magjában” minimális főzési, étkezési és mosakodási lehetőség kínálkozott. A főzés gázpalackkal, a mosakodás kútról hozott vízzel, a világítás petróleumlámpával történt. Az első nagy változást a 80-as évek jelentették, amikor a villany bevezetésével korszerűsödött a világítás és a főzés. A ház külseje ekkor még eredeti terméskő színekben, belseje a natúr fa meleg barnáiban tündököl, amit később a 90-es években fehérre festenek. A csodálatos tetőszerkezet 1975-ből származik, s egy idős ácsmester kezének nyomát viseli, amelyet tihanyi mintára, náddal fedtek. Nagy vívmánynak számít az is, amikor egy ciszterna ásására kerül sor. Ennek telitöltéséhez a vizet – évente egyszer-kétszer – lajtos kocsik hozzák. Az egyik fal mentén korrekt konyha kerekedik, főzőlappal, mosogatóval, a korábban “nappaliként” funkcionáló helyiség fürdőszobává lényegül. A kevés szép bútor és tárgy folyamatos, szorgos gyűjtés eredménye, amit néhány praktikus, modern darab tesz teljessé. Külön kell szólni a házat övező vegetációról is, amely “önműködően” született, a szél által odahordott magokból kelt életre. A hetvenes évekbeli “honfoglalás” óta keletkezett liget saját, öntörvényei alapján gyarapszik és fejlődik, az itt lakók gyönyörűségére.
