A minőség volt a meghatározó 2003-ban

A búcsúzó 2003-as esztendő elsősorban a két véglet képviselői számára hozott kiemelkedő sikereket a hazai műkereskedelemben. A magas színvonalú műtárgyak, képzőművészeti alkotások mellett ugyanis a kisebb anyagi értéket képviselő műfajok – ilyen például a grafika – területén születtek jelentősebb és figyelemre méltó eredmények. Miközben a legfelső kategóriába tartozó festmények, műtárgyak, valamint az alacsony – néhány tízezer forintos – árú, jó nevű alkotóktól származó grafikai munkák kelendőek voltak, addig a középszer, a főként a 100 és 500 ezer forint közötti ársávban helyet foglaló alkotások csak bizonytalanul voltak értékesíthetők a hazai árveréseken. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy míg a piacvezetők aukcióin, vagy akár az Arte és Abigail egy-egy grafikai árverésén szereplő tételek mintegy 75-80 százaléka eladásra került, addig a BÁV művészeti, vagy a Nagyházi kamaraárveréseinek festészeti anyagában ez az arány csak 60-65 százalék körül mozgott az elmúlt év során. A műtárgypiacon lényegében ugyanúgy megfigyelhető volt ez a jelenség, mint a képzőművészeti alkotások terén, annyi különbséggel, hogy az egyes tárgykörök – mint például az ezüst – esetében a vásárlások során a nemesfém objektív értéke lényegesen nagyobb biztonságot jelentett a festmények szubjektív megítélésével és virtuális értékével szemben. A szélsőségekben megmutatkozó nagyobb keresleti aktivitásnak az általános, minden műfajra kiterjedő tevékenységi körrel rendelkező aukciósházak örültek a legkevésbé. Esetükben csak az eddiginél jóval nagyobb erőfeszítésekkel lehetett a korábbi években elért teljesítményeket tartani, illetve javítani. Több cég – például a Nagyházi – az árverések számának emelésével, kamaraaukciók meghirdetésével igyekezett minél jobban kiszolgálni a műkincspiacon jelen lévő gyűjtők, befektetők igényeit. A vezető aukciósházak egyértelmű sikerét a Kieselbach és a Mű-Terem forgalmának növekedése mutatja a legegyértelműbben. Bár a növekedés mértéke az előző évhez képest lassulni látszik, összességében a makrogazdasági helyzet labilitása ellenére is töretlen maradt. Az optimizmus – mely ugyan az aukciós piacon még lökést adott a Belvedere megnyitásának és a Blitz visszatérésének – az év közepétől érezhetően alábbhagyott. A viszonylag gyengébb őszi eredmények után azonban a karácsonyi hajrában újra dinamikus emelkedés jellemezte a két aukciósház forgalmát. Eközben a párharc egyre kiélezettebbé vált a két rivális között. A versenyfutás már nemcsak az egyes aukciós kínálatokban, valamint a sztárdarabok felmutatása terén szembetűnő – elég a tavaszi, majd a téli Mű-Terem-aukciókon felbukkanó, újabb és újabb leütési rekordokat beállító Munkácsy-képekre utalni -, de a két galéria kiegészítő programjainak hasonlósága, valamint az ügyfélkör bővítése terén tett erőfeszítések is jól példázzák a rivalizálást. Ilyen többek között a Kieselbach Galéria által kiadott Modern magyar festészet 1892-1918 című album megjelenése és az azt kísérő kiállítás, melyet a Mű-Terem jövőre, Magyarország uniós csatlakozásának időpontjára meghirdetett nagyszabású, elsősorban lappangó gyűjteményekből, rég látott alkotásokból szervezett kiállítássorozattal igyekszik ellensúlyozni. Tevékenységükből az is kitűnik, hogy a hazai „élő” magángyűjtemények jelentősége egyre inkább felértékelődik a műkincspiac számára. A gyűjtemények tulajdonosai azonban elsősorban nem mint potenciális vásárlók, sokkal inkább mint beadók válnak kiemelten fontossá. Mindkét cég továbbra is előszeretettel hivatkozik a nemzetközi porondon megjelenő magyar alkotások sikerére – lásd például a Sotheby’s nyár eleji árverésének eredményeit -, mely egyúttal a hazai műkereskedelem rohamléptekben zajló felfutásának létjogosultságát is magyarázza. A piacvezetők sikerei mellett egyértelműen kedvező eredmények kísérték a grafikával foglalkozó aukciósházak – Arte, Abigail, valamint a nyáron újraszerveződött Belvárosi Aukciósház – tevékenységét is. A fennállásának hatodik évében járó Arte mellett az Abigail 2002 decemberében, míg a júniusban újranyílt Belvárosi októberben rendezte meg – sikerrel – első, grafikára specializált kamaraárverését. Ezeket az eseményeket elsősorban a kisebb pénzű, ám kifejezetten az első vonalhoz tartozó alkotók munkáira vágyakozó gyűjtők látogatták, ugyanakkor nagy számban bukkantak fel kereskedők is a műfaj aukcióin. A grafikai árverésekkel kapcsolatban az idén az is bebizonyosodott, hogy a tematikus, valamely rendező elv alapján összeállított kínálatok helyett a festményárverésekhez hasonló heterogén, átfogó aukciós kínálatok számíthatnak a közönség fokozottabb érdeklődésére és megbecsülésére. Az Arte őszi árverésén például viszonylag egyenetlen eredményt értek el a felvonultatott mappák és hagyatékok, a hagyományosabb kínálatú téli aukció ezzel szemben igen jó eredménynyel zárt. A minőség iránti fokozódó igény egyre inkább szűkíti és egyértelműsíti azokat a területeket és kategóriákat, ahol az egyes galériák és aukciósházak sikereket érhetnek el. A közepes kvalitásokkal bíró, vagy az elfeledett és mellőzött alkotók munkából képzett törzsanyaggal rendelkező aukciósházak – mint például az Abigail – eredményei nem sokat emelkedtek 2003-ban a megelőző év teljesítményéhez képest. Nagyobb sikerekkel ezen a területen elsősorban azok az árverezőházak büszkélkedhettek, ahol valamilyen kiemelkedő eseményhez, jubileumhoz fűződő aukciókra került sor. A Polgár 50., illetve a Nagyházi 100. árverésén főként az ünnepi alkalomra összeválogatott, az átlagosnál jóval erősebb kínálat jelentette a kiemelkedő eredmények forrását. A gyengébb anyag kiállítására képes házak elsősorban változatos aukciós program összeállításával, kisebb gyűjtemények – kéziratok, fegyverek stb. – aukcionálásával próbálnak mind több vásárlót becsalogatni. Nem kedvezett az év a kortárs árveréseknek sem. Bár a Blitz visszatért az általa néhány évvel ezelőtt feladott kortárs művészeti árverések gyakorlatához, a galéria téli aukciója sem hozott jelentősebb változást ezen piaci szegmens megítélésében. A BÁV a tavalyi kortárs aukcióján elért eredmény megismétlésére sem volt képes. A minőség egyre hangsúlyosabb szerepe folytán a műkereskedelemben a korábbinál is meghatározóbb szerephez jutnak az árverések. A hagyományos, bolti eladás révén működő galériák – melyek az idén ősszel szinte már katasztrofális eredményekkel zártak – így egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, és az árverések felé forduló vásárlók elérése végett gyakran maguk is rászorulnak aukciók szervezésére. A lassan, de biztosan csökkenő, jó kvalitású anyag elsősorban a két piacvezető kínálatában összpontosul, ami csekély teret ad a régóta jól bevezetett galériák mellett az újonnan létesülő aukciósházak számára. Ebben a helyzetben a Belvedere Galéria téli premierje sem sikerülhetett jól, annak ellenére sem, hogy a tulajdonos saját, komoly gyűjteményének egyes darabjait is „feláldozta”. Még jellemzőbb példa a kiélezett helyzetre, hogy a László Vargart Galéria – mely a 2002-es Antik Enteriőrre időzítette bemutatkozását, és azután nem sokkal színvonalas festményárverést rendezett – az idei évben már kísérletet sem tett második árverésének lebonyolítására. A Falk Miksa utcai galéria annak ellenére sem jutott hozzá megfelelően kvalitásos anyaghoz, hogy már májusban közzétett hirdetéseiben előleget ígért leendő beadóinak. A hazai anyag szűkülése mellett ugyanakkor egyre több galéria épít ki kapcsolatokat külföldi régiségkereskedőkkel a minőség biztosítása és javítása érdekében. Az újonnan létrejövő kapcsolatok nyomán elsősorban XIX. századi, valamint régi mesterek alkotásai érkeznek hazánkba nagyobb számban a történelmünk pusztító epizódjai okozta hiányok pótlására, de nem ritka a XX. századi, nemzetközileg elismert alkotók felbukkanása sem. Némiképp nyugodtabban alakult az év a könyvek és papírrégiségek adásvétele területén. Bár az aukciós láz a műkereskedelem ezen területére is kiterjedt – lásd például a Központi Antikvárium sikerét a vizsolyi Bibliával -, az is tovább serkenti a könyvárverések gyakoriságát, hogy az aukciók a kisebb értéket képviselő könyvek beadói számára is kedvezőbb feltételeket kínálnak, mint a hagyományos készpénzes értékesítés. A piac ezen szegmensében a festmény- és műtárgyárverésekhez hasonlóan zajlott, zajlik le a piac felosztása. A Központi, a Stúdió és a Honterus küzdelmeibe csak nagy ritkán képes a Mú-zeum vagy a Mike beleszólni, miközben a kisebb antikváriumok különböző tematikus árverésekkel, egyéb ötletekkel próbálják magukat a mezőnyben észrevétetni. Az Abaúj Antikvárium első jogi könyvárverése jól láthatóan nem is a kisebb számú komoly hazai gyűjtő becsalogatására, sokkal inkább a könyvgyűjtés népszerűsítésének és új érdeklődők bevonására tett kísérletnek bizonyult. A könyv- és papírrégiségek kereskedelmének elsődleges korlátját a komoly gyűjtők kis száma jelenti. Egy-egy gyűjtő kiválása, vagy kollekciójának értékesítése a hazai piacot akár hónapokra is képes megbénítani. A kéziratok esetében ez utóbbi jelenség éppen a 2003-as évben következett be: az addig slágernek számító tárgykör nagyágyúi az idén igencsak megritkultak a budapesti könyvárveréseken. A szűk kör – mely a szakértők szerint alig tucatnyira tehető – leggyakrabban nem csak a könyvgyűjtésre szakosodott műbarát; kollekcióik műtárgyakat és képzőművészeti alkotásokat is tartalmaznak. Céljuk elsősorban a késő újkori, illetve a XIX. századi mintákat követő nívós magánkönyvtárak létrehozása, ami az utóbbi hónapokban jelentősen elősegítette az ősnyomtatványok, illetve RMK-k kiemelkedő szereplését. Kaszás Gábor