Cikkünk első részében az üvegfelületek felhasználási lehetőségeit vettük végig, most ismerkedjünk meg közelebbről a különböző üvegfajtákkal!
Lakkozott beltéri üvegek
A Lacobel 4-12 mm vastag, színtiszta floatüveg, amelyre egy lakkréteget hordanak fel. A lakk egyrészt fényesebbé teszi az üveg felületét, másrészt védi a karcolástól. Rengeteg színben elérhető, azaz teljesen egyedi lesz a gyárilag festett darab. Egy újabb változat a savmart floatüveg, ennek egyik oldala lakkozott, a másik pedig selymes tapintású, matt felületű. Hátránya, hogy meglátszanak rajta az ujjlenyomatok, üvegtisztító szerrel kell tisztán tartani. A lakkozott üvegfelületek számos módon megjelenhetnek a lakásban. Készülhet belőlük tolóajtóbetét, bútorfront, asztallap, kisebb-nagyobb méretű falburkolat vagy pult a fürdőszobába és a konyhába. Kizárólag olyan helyre kerülhet, ahol nem éri magas hő, és ahol a rögzítéshez nem kell furatokat kivágni a táblából, hiszen ezeket az üvegeket nem lehet edzeni.
Optiwhite
Ez a típus mutatja meg legszebben a festett árnyalatot, mivel az üvegre jellemző zöldes szín nincs jelen az anyagban. Rendelhető edzve, tehát nemcsak mosdópult, bútorfront, polc vagy tolóajtó gyártható belőle, hanem konyhai hátfal is. Bírja a hőt, és a konnektorok helyét is ki lehet belőle vágni. 4-6-8-10 mm-es vastagságban, gyári élcsiszolással készítik, egyedi méretben és színben.
Nem edzett üvegek
A vékonyabb, nem edzett üvegfelületek számos helyen felbukkanhatnak a nappaliban, az étkezőben és a hálószobában dekorációs elemként, de ráragaszthatjuk akár bútorlapra is. A rögzítéshez használhatunk flexibilis csemperagasztót vagy szilikont, de a legjobb a gyártó cég által javasolt ragasztó. Az előállítás során – a méretre vágás után – az „extra clear” floatüvegnek a választott RAL- vagy NCS-színre festik és égetik a hátlapját, amitől igazán egyedivé válik.
Egyedi üvegek
De nem csak egyszínű üvegekben gondolkozhatunk, hiszen fotókat, egyedi mintákat is fel tudnak vinni a hátoldalra. Sőt a hátfalként szolgáló, színre festett üvegfalak mögé világítást rejthetünk, amitől egészen varázslatos lesz a látvány. Vizes helyiségekben kifejezetten ideális megoldás, mivel a lakkréteg miatt nem kezdi ki a víz és a pára, penész sem jelenik meg rajta. Nagy pozitívuma a könnyű tisztíthatóság és megmunkálhatóság, jól vágható, csiszolható, színezhető. A környezetbarát lakk nem ártalmas az egészségre, emellett nincs szükség átfestésre, karbantartásra. Nem kell a konyhában megjelenő egyéb üvegfelületekhez igazítani, mivel a beépített készülékek frontjai fekete, fehér festéssel vagy víztiszta kivitelben készülnek, tetszés szerint hozzárendelhetünk zöldeket, kékeket vagy más élénk színeket.
Üvegfalak
Falpanelként nagyobb, akár 250 × 300 cm-es méretben is feltehetjük, persze csak olyan helyen, ahol nincs nagy igénybevételnek kitéve.
A tolóajtós szekrények kedvelt anyaga. Az alsó és felső síneken futó alumíniumkeretekbe egyedi színű üvegbetéteket rendelhetünk, amelyeket a szekrény magasságától függően kell megosztani. Alacsonyabb ajtók esetén lehet osztatlan az üveg, de magasabb szekrényeknél vízszintes merevítők tagolják kisebb egységekre az üveglapokat. A hátoldalára törésgátló fóliát ragasztanak.
Antibakteriális üvegek
Alapjuk szintén floatüveg, ám a felső rétegébe égetéssel ezüstionokat juttatnak. Ezek az ionok elpusztítják a veszélyes baktériumok jelentős részét, sőt a gombákat is.
Okosüvegek
Az intelligens otthonokban gyakran találkozunk a legújabb fejlesztések eredményeként megszületett okosüveggel. A technológia a két üvegfelület közé laminált okosfólia folyadékkristály-molekuláinak átrendeződésén alapul. Elektromos feszültség hatására a molekulák egy irányba rendeződnek, ezért a felület átlátható lesz, ám ha nincs feszültség, a kis részecskék véletlenszerűen helyezkednek el, és az üveg elhomályosul. Az LCD-fóliák távirányítóval kényelmesen vezérelhetők.
Bútorok
Egyedivé, légiessé varázsolják az enteriőrt az üveg kisbútorok. Általában 10 mm-es sík vagy hajlított edzett üvegből készítik a dohányzóasztalokat, éjjeliszekrényeket, kis lerakóasztalokat és tévéállványokat. Az íves változatokat hőálló fémsablonra hajlítják, így kapják meg a kívánt formát. Víztiszta, savmart és színezett változat egyaránt létezik. Egyes gyártók étkezőasztalokat is készítenek üvegből, egy ilyen különleges darabtól rendkívül elegáns lesz az étkező vagy a konyha. Izgalmas megoldás, ha a nappaliba, a hálószobába vagy az étkezőbe üvegből gyártatunk szekrényt. A speciális tároló előállításához edzett, hőkezelt vagy ragasztott biztonsági üveget használnak, amelyet még egy 0,76 mm-es biztonsági fólia is véd. A ragasztások nem látszanak sem a polcoknál, sem a kivetőpántoknál, zsanéroknál. Polconkénti teherbírása átlagosan 10 kg, és élvilágítással is rendelhető.
Akváriumok, terráriumok
Amennyiben halat vagy hüllőket tartunk, otthonunkban karakteres üvegfelületek lehetnek a magukban álló, esetleg térelválasztó funkciót betöltő akváriumok, illetve terráriumok. A megvilágított, zöld növényekkel beültetett kis „vízi világ” a színes halakkal, hüllőkkel figyelemfelkeltő, hangulatos dekorációs elem.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várjuk minden nap!