Falak mozgatása nélkül is megváltoztathatjuk a belső teret, a tudatos tervezés eredményeként a lakás tágasabbnak, világosabbnak vagy akár kisebbnek, meghittebbnek tűnik. Lakberendezési tanácsaink segítségével könnyen elérhetjük a kívánt hatást.
Színek
A falak átfestése gyors és költségkímélő módja a tér optikai tágításának vagy szűkítésének. Köztudott az optikai trükkök között, hogy kis lakásokban világos színeket érdemes használni. A hideg kék, zöld, szürke is nagyobbnak láttatja a szobát, mivel visszatükrözik a fényt. Ezzel szemben a sötét, illetve meleg színek – vörös, narancs, sárga – elnyelik a fényt, így az ilyen helyiség kisebbnek tűnik. A választásnál persze számolni kell egyéb szempontokkal is, például a hideg színek túlsúlya miatt barátságtalan hangulatot áraszthat a tér, míg a túl sok meleg árnyalat fullasztóvá, zsúfolttá teheti az enteriőrt.
Ha egyetlen falat festünk sötétre, és a többit világosra, akkor a sötét „közeledni”, fordított esetben pedig „távolodni” fog. Épp ezért az előbbi megoldást előszeretettel alkalmazzák hosszú folyosókon, nyújtott téglalap alakú szobákban. Ha a nagy belmagasságot szeretnénk csökkenteni, akkor a mennyezet legyen sötétebb a falaknál. Fokozza a hatást, ha a plafon sötét árnyalata lefut az oldalfalak felső sávjára. Az alacsony mennyezetet ellenkezőleg, a falaknál világosabbra kell festeni. Szintén összehúzza a teret, ha a fal karakteres árnyalata mellett alkalmazzuk a komplementer színét is, egy másik falon vagy dekorfüggöny formájában. A színkontrasztok miatt kisebbnek érezzük a helyiséget, ezért mindig óvatosan éljünk ezzel az eszközzel.
Tipp:
Extravagáns megoldás, ha minden falra, a mennyezetre és az összes nyílászáró keretére azonos színű festéket viszünk fel, és a parketta is hasonló tónusú: a monokróm tér – akár világos, akár sötétebb – elveszti a határait, így lehetetlen pontosan megítélni a helyiség méretét.
Mintás tapéták
Egy kisebb helyiségbe lehetőleg világos alapszínű tapétát keressünk, a mintája azonban lehet karakteres, határozottabb árnyalatú. Jótékonyan befolyásolja a térérzetet, ha kisebb elemekből áll a mintázata, akár a geometrikus, akár a növényi vagy figurális nyomatokat részesítjük előnyben. A fal tetejéig felfutó tapéta szinte tolja felfelé a mennyezetet. A függőleges irányban csíkos tapéta miatt szintén magasabbnak érezzük a helyiséget. Átlagos belmagasság és kis alapterület esetén azonban a vízszintes csíkos falfestés vagy tapéta ideális, amitől tágasabbnak tűnik a szoba. A minta hatása akkor érvényesül a legmarkánsabban, ha egyetlen – lehetőleg nyílászáró nélküli – falon jelenik meg.
Fotótapéták
Manapság sok lakásban találkozunk tájat, perspektivikus belső teret, város- vagy épületrészletet, esetleg felhős eget ábrázoló fotótapétákkal, amelyek megnyitják, felszabadítják a teret. Az „égbolt” akár a mennyezetre is kerülhet. Amennyiben kifejezetten tágas a szoba, inkább a nagy mintás, markáns tapéták közül válasszunk. Már egy ideje trendi az optikai trükkök között a hatalmas virágminta, egészen sötét háttérrel, de egy óriásira nagyított homlokzat- vagy szoborrészlet szintén különlegessé teszi a helyiséget. A felrakás módjával ugyancsak befolyásolhatjuk a térérzetet, az optikai trükk hatására alacsonyabbnak érezzük a belmagasságot, ha a tapéta megáll 20-30 centivel a mennyezet alatt, és egy vékony díszléc szolgál elválasztóként.
Díszlécek
Ez a látványos elem a falsíkok tagolására és a mennyezet optikai elválasztására szolgál. Nagy belmagasságú lakásban előfordul, hogy vízszintesen futó léceket rögzítenek egyméteres magasságban és a mennyezet alá is, ilyenkor az alsó keskenyebb. Az így kapott falszakaszokat további négyzetes vagy téglalap alakú osztásokra tagolhatjuk aszerint, hogy milyen térhatást szeretnénk. Az optikai trükkök alapja, hogy a nyújtott, függőleges, sűrűn felragasztott téglalapok magasítják, a nagyobb négyzetek, ritka osztások szélesítik a teret. A falak felső sávjában körbefutó széles léc optikailag lejjebb hozza a mennyezetet. Ám ha rejtett világítást tervezünk mögé, megemeli a plafont, tehát így kisebb belmagasságú terekben is alkalmazható a látványos megoldás – persze arányosan vékonyabb léccel!
Tipp:
Az álgerendák határozottan szűkítik a teret. A fahatású poliuretán lécek és gerendák a megtévesztésig hasonlítanak a valódi fára, sávjaik optikailag csökkentik a mennyezet magasságát.
Cikkünk második részében a fényekkel, falpanelekkel, üveggel történő optikai trükkök listáját vesszük végig.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!