Otthonunk egyik legforgalmasabb helyszíne a nappali: itt pihenünk meg egy nehéz nap után, itt fogadjuk a vendégeinket és itt lazít együtt az egész család. De vajon kellőképp oda is figyelünk erre a központi helyiségre?
A nappalit az otthonunk olyan csomópontja, ahol állandóan folyik az élet. Ennek ellenére mégis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony a benne lévő tárgyak is pont ennyire intenzíven koszolódnak. Nem elég egy gyors felporszívózás, törölgetés és felmosás, bizony vannak olyan apró részletek, amelyekre szintén ki kell térnünk a megfelelő higiénia érdekében.
1. Távirányító
Naponta többször is érte nyúlunk, mégis hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla a takarítás során. Pedig a szakértők szerint havonta egyszer nem árt lefertőtleníteni, hiszen gyakorlatilag állandó használatban van. Ha épp beteg, vagy beteg volt valaki a családban, akkor pedig még gyakrabban tisztítsuk meg!
2. Díszpárnák
A nappali és a kanapénk állandó főszereplői a díszpárnák, amelyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, ha a tisztán tartásukról van szó. Szakemberek szerint két-háromhetente ki kell mosni a díszpárna huzatját, magát a bélést pedig havonta.
3. Kárpitozott bútorok
Bizony a kárpitozott bútorokra is ráfér néha egy alapos takarítás. Hetente érdemes egyszer le porszívózni és évente egyszer-kétszer pedig professzionális tisztítást is végezni az anyagon.
4. Videójátékok
A család apraja-nagyja imádja a nagy játékcsatákat, amelyek helyszíne általában a nappali. Ennek tartozékait azonban nem árt rendszeresen áttörölni fertőtlenítőszerrel, hiszen rengeteg baktérium megülhet rajtuk. A heti takarítás során tehát róluk se feledkezzünk el!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!