Nem könnyű feladat eldönteni, milyen színűre fesd a konyhádat. Éppen ezért ebben a minisorozatban segítséget adunk, hogy mely színeket érdemes választani vagy inkább elkerülni. Az első mellőzendő szín a piros.
A konyha a lakás egyik ékköve lehet, sokan a legtöbb időt ebben a helyiségben töltjük. Ezért nagyon fontos, hogy olyan berendezést és színpalettát válasszunk, ami jó érzésekkel tölt el és hosszú távon sem unjuk meg. A színek óriás hatással vannak a hangulatunkra, ezen felül pedig képesek teljesen formálni, átalakítani a teret. Az élénk, merész színek gondolatban gyönyörűek lehetnek, de ugyanekkor óriási kockázatot hordoznak, ha rosszul döntünk. A piros pont ilyen megosztó árnyalat: merész és belevaló, de ha nem jól van felhasználva, inkább zaklatottságot és szorongást tud előidézni az emberben. Pár példában bemutatjuk, miért is érdemes inkább egy neutrálisabb szín mellett dönteni a konyhában a piros helyett!
Feltupírozza az idegeidet a tüzes-piros konyha
Színválasztáskor külön figyelmet igényel a tökéletes árnyalat és az intenzitás megtalálása, hiszen ez fogja meghatározni, hogy milyen érzéseket sugall a tér. Persze az összkép alakulásában az is szerepet játszik, hogy az adott színhez milyen különböző kiegészítők kerülnek – például csempe, szőnyeg vagy függöny. A piros önmagában is nagyon mozgalmas, intenzív szín, különösen az erősebb árnyalatai. Épp ezért nem érdemes további mintákkal kombinálni, terhelni a pirosra hangolt tereket. Ha valamiért nem tudod, miért vagy feszült egy helyiségben, gyorsan nézz körül, könnyen meglehet, hogy túlzásba vitték a dekorelemeket. Pont emiatt nem túl jó választás rögtön két különböző mintázatú csempével összeereszteni egy piros szekrényt. Mint alább látható, dizájn szempontjából ez túl sok! Aki mindenképp ragaszkodik a piroshoz, inkább próbáljon egyszerűségre törekedni.
View this post on Instagram
Modern is, piros is… és mégis barátságtalan
Az elmúlt években rengeteg helyen lehet látni ezt a modern, letisztult konyhai dizánjt, amiben a szekrények fa helyett magasfényű műanyagból készülnek. Azonban nemcsak, hogy minden ujjlenyomat és folt meglátszik ezen a fényes felületen – a maszatokat még ki is hangsúlyozza a piros szín. A konyhai fények pedig csak felerősítik a hatást. Ettől még ambivalensebb lesz a helyiség hangulata. Habár a piros meleg érzeteket sugallana, a fényes műanyaghatású szekrényektől és a hűtőajtók fémborítástól mégis inkább ridegnek és barátságtalannak tűnik ez a konyha.
View this post on Instagram
Óvatosan a color-blocking használatával!
Csábító lehet egy olyan konyhát tervezni, ahol kevesebb pirost használunk, de ellentétes pólusú (komplementer) színekkel párosítjuk, például rózsaszínnel, pasztellebb árnyalatú szürkével. Az eredmény egy olyan megjelenés, ami gyorsan fáradttá válik, és ledominál minden más teret a lakásban. Leszámítva azt a szitut, ha ezt dizájnt követnénk minden helyiségben. Valljuk be, ez így is, úgy is túl sok lenne a mindennapi életben.
View this post on Instagram
Hogyan lehet mégis beilleszteni a piros színt a konyhába?
Abban az esetben, ha mégis a piros mellett döntenél, fogadd meg ezt a pár tippet és biztosan gyönyörű lesz a végeredmény!
Próbáld meg kis mennyiségben alkalmazni ezt az árnyalatot, például ha olyan szerencsés helyzetben vagy, hogy elfér egy konyhapult, választhatsz piros bútorlapot erre a felületre, vagy akár te magad is lefestheted a régi pultodat. Egy másik lehetőség, hogy ha különálló bútorok is vannak a konyhádban, ezeket fesd egy sötétebb, cseresznyésebb árnyalatú pirosra. Vagy akár olyan egyszerű megoldásban is gondolkodhatsz, hogy piros kiegészítőket választasz: például víz forralót, kávégépet, kenyérpirítót…
View this post on Instagram
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!