Nógrád megyei dombok közt megbújó falusi porta valóságos tárháza a művészi kreativitásból, a szabad szellemiségből táplálkozó ötleteknek. Az itt élő zenész-iparművész házaspár az első csákányvágástól az utolsó csempéig hű maradt elképzeléséhez: egyazon fedél alatt családi otthont teremteni és inspiráló helyet találni művészetüknek.
Így az eredeti ház kibővítésével, a melléképületek hozzácsatolásával, a tetőtér beépítésével és a kert hasznosításával nem mindennapi birtok született. Igazi alkotóház a hófehér homlokú, Nap- és Hold- motívummal jelölt, közel százéves épület. A családi fészekben, a zsezsgő mindennapokban az összes lakó megtalálja az elmélyüléshez, a művészi kiteljesedéshez alkalmas helyszínt. Bubutimár Éva keramikus-iparművész szobrai a magtárból kialakított műhelyben készülnek, ahol terveit a tágabb család tagjai gyúrják, mintázzák és égetik színes-mázas figurákká és fehér-arany szobrokká. Horváth Endre, az ezermester férj a tetőtérben írja zenéit, melyet a kerti stúdióban vesznek fel együttesével a Slogannel.
2-d0000E9DE1f206b4051c9.jpg Két koncert közt mindig akad itthon tennivaló, hisz az egész ház jóformán kettejük keze munkája. Téglánként hordták össze otthonukat, mindent felhasználva, amit a természet nyújtott, amit a helyszínen és környéken találtak: terméskövet, üvegcserepet, agyagot, régi faanyagot. Amihez nem értettek, megkérdezték művészbarátaiktól. Ezért szinte felsorolhatatlan az a sok segítő ember, aki letette itt névjegyét falfestés, csempe, nemez, üvegfestés, gipszszobrászat vagy épp vesszőkerítés formájában? Díszletfestők festették a falak meleg tónusait. Megcsillan rajtuk a csillám a fentről beáradó fényben, mely a megbontott födémnek és a hatméteres belmagasságnak köszönhető. A néhai tornáchoz épített faszerkezetű télikert is sokat növel az egykori keskeny házon, mely a konyhai csikótűzhellyel, a szobákat fűtő tűzvirág-díszítésű kályhával, az eredeti gerendákkal és a fémveretes fabútorokkal ősi tradíciókat őriz. Ahogy a ház, úgy a kert is az ökologikus gondolkodás mintája: a földből kitermelt anyagok rendre visszajutnak saját közegükbe. Az önfenntartó kerti tó különös mikroklímát kölcsönöz, a stég fadeszkái együtt öregszenek az élő fűzfa kerítéssel, a földbe vájt pihenőkert tetején gyepszőnyeg nődögél. A dézsákban, bokrok alatt és a vízparti nádasban tűzben fogant agyagmanók, gombák, harangvirágok tanyáznak. Itt minden annyira természetes, amennyire otthonos. Hisz az itt élők álmodtak róla éjszakákon át, majd együtt teremtették meg közös nappalaikon.
