A hajókból merít az angolul galley-nak nevezett konyhatípus, amely nemcsak az apró alapterületű otthonokban állhatja meg a helyét.
A galley kifejezés a hajókon, repülőgépeken és vonatokon található konyhákra utal, ahol a hosszúkás helyiségek folyosószerű elrendezést igényelnek. A belsőépítészek pedig ezt a megoldást most a kisebb lakások kialakításánál is bevetik a tér maximalizálása érdekében. A galley, azaz a hajókonyhák lényege ugyanis, hogy kis helyen is megvan a pontos helye minden eszköznek, aminek következtében az apró térben könnyedén, átláthatóan mehet a sütés és főzés.
A hajókonyhák hosszabb, keskenyebb helyiségek, ahol a konyhaszekrények párhuzamos elrendezésben találhatóak. Lényegében tehát az összes konyhai eszköz – készülékek, tárolóhelyek és a munkalapok – két párhuzamos egység mentén futnak, ami megoldást jelenthet a kisebb – de akár a nagyobb – otthonok konyháinak praktikus kialakításában is.
Mi az előnye?
-
Hatékonyabb lehet a főzés kis térben az elrendezés miatt.
-
Maximalizálja a helyet, ahol a hűtő-tűzhely-mosogató tökéletes háromszöget alkot. Gyakorlatilag minden kéznél van.
-
Viszonylag olcsó. Mivel a galley konyha kicsi, kevesebb szekrényre és pultra van szükség, ezáltal a kivitelezés sem túl költséges.
Mi a hátránya?
-
Ezek a konyhák apró méretüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy egyszerre több ember is tartózkodjon benne, így nem a közös, baráti vagy családi főzésre tervezték őket.
-
Jóval kisebb alapterületen kell gazdálkodnunk, emiatt a tér pedig könnyen válhat keskennyé és szűkössé válhat.
Mire érdemes figyelni az ilyen típusú konyháknál?
A nagyobb konyhai eszközöket sose hagyjuk szem előtt, a munkafelületeken törekedjünk a rend megtartására. A konyhaszekrények végződhetnek nyitott polcrendszeres megoldással, ezzel is picit tágítva a teret.
Abban az esetben, ha nincs sok lehetőségünk nagyobb konyha kialakítására ez egy megoldást jelenthet, hiszen praktikus, könnyen kivitelezhető és a főzés során egészen biztosan minden egy karnyújtásnyira lesz.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!