Érdekességek és történetek a 20. század lakberendezésének világából: Madarász Magdolna, a Forma Boutique tulajdonosa mesél a múlt század különlegességeiről egy-egy példával illusztrálva – ezúttal a szovjet dizájn egyik ikonikus darabjáról.
A mai témám, habár érdekességek sokaságát tartalmazza, művészeti szempontból nem nevezhető kiemelkedőnek. Azonban ipartörténeti és nosztalgikus oldalát tekintve mégis figyelemre méltó darab.
Én már abban a korszakban születtem, amikor saját tv-készüléket nézhettünk otthon, eltekintve persze a hétfői adásszünettől. A készülék fa jellegű házán szép, ezüst fényű tekerők és gombok voltak. A szomszédunkban egy jómódú család lakott, anyuka a Malévnál dolgozott, így nekik több készülékük is volt, a gyerekeknek például egy külön, saját Junoszty kistévé.
Ez számomra feldolgozhatatlan luxusnak tűnt, nem csak azért, mert a gyerekek maguk dönthették el, hogy nézik e a 19:00 és 19:15 között vetített mesét, vagy éppen a híradót követő Vers mindenkinek napi műveltségi adagot, hanem mert kicsi és csinos formája mellett gyönyörű, élénk piros színe volt, persze kívülről, ami rendkívül modernnek, már-már futurisztikusnak hatott.
Nem is csoda, hiszen a szovjet ipar ebben az időben meglehetősen nagy gondot fordított annak bizonyítására, hogy a kommunista országokban élő emberek ugyanolyan színvonalat élvezhetnek, mint kapitalista szomszédaik. Köszönhető ez többek között annak, hogy Nixon amerikai elnök 1959-ben, ellenére a hidegháborús helyzet súlyosbodásának, ellátogatott Moszkvába és Hruscsov szovjet első titkár kíséretében meglátogatta az Amerikai Kereskedelmi Javak kiállítását.
Hruscsov, fölényben érezvén magát, kritizálni kezdte az amerikai lakásbelső luxusát, hozzátéve, hogy a szovjet lakások persze rendelkeznek mindezzel. Nixon felfigyelt az ellentmondásra és megkérdezte, nem volna-e célravezetőbb, ha inkább a mosógépek teljesítményének fokozásában versengenének, mint a rakéták erejének növelésében. Ez a párbeszéd később a „konyhai vita” néven vonult be a történelembe, és feltehetően hatással lehetett az UNIITE, azaz a Szovjet Ipari Formatervezés Központi Kutatóintézetének 1962-es létrehozatalára.
Ekkor született meg a propaganda szinten is támogatott szovjet dizájn, amely sok vagy inkább legtöbb esetben saját gondolat és elképzelés nélkülözésével, ellenben nem túl jó minőségben készült használati tárgyakkal árasztotta el saját piacát. Ami készült, az viszont elkészült, sokszor megbonthatatlanul, akár szétszedhetetlenül, néhanapján elpusztíthatatlanul, de mindenképpen a szovjet szépségideál vonalvezetése mentén.
A Junoszty televíziókészülék azonban a kivételek közé tartozott, habár a dizájn itt is visszavezethető korabeli olasz és német előképekre, mégis tartós és üzembiztos darabnak minősült egykor. Teljes színskálán gyártották, a fehér, sárga és zöld mellett, a narancs és a tűzpiros színek voltak a legjellemzőbbek. Eleinte fekete-fehér, csavaró-kapcsolós, majd nyomógombos színes változatban készült. Még az első Commodore 64 is ráköthető volt, amelyen pittyegős teniszt lehetett játszani.
És most itt van újra, gyönyörű tűzpiros színével mint egy ipartörténeti hullócsillag idézi számomra az elmúlt időket, remélve, hogy immár „oldtimer”-ként újrakezdheti pályafutását.
Ember a dizájn mögött
105 év öröksége: Zeisel Éva, a kerámia nagyasszonya
Egy férfiasnak mondott szakmában volt női úttörő Zeisel Éva, akit a madarakra emlékeztető kerámiák és az organikus formák tették híressé.
