Gondolkodtál már azon, mi mindent tudnának mesélni otthonod legféltettebb kincsei? Madarász Magdolna, a Forma Boutique tulajdonosa a ’30-‘as–70-es évek legizgalmasabb darabjainak történeteit osztja meg egy-egy példával illusztrálva – ezúttal az otthona falának két legkedvesebb dekorációjáról.
Szeretném elővenni a lakberendezők, belső építészek és a saját lakásukat berendezők örök kérdését, a ‘mit tegyünk a falra?’ kérdést.
Bár nagyon szeretem az emberi sokszínűséget és elfogadó szoktam lenni mindenféle élettérrel szemben, ebben a kérdésben nem vagyok kifejezetten kompromisszumkész. Alapból elvetem a kommerszet, a másolatot, a nagy áruházak ezresével gyártott posztereit, legyenek mégoly hangulatosak is.
Számomra a biztonságot adó fal, amely lakásunkban körbevesz bennünket, az önkifejezés egyik legfőbb eszköze. Mindenféle falszín tetszik, a ragyogó hófehértől egészen a legmélyebb liláig, mindegyiket láttam már pazarra berendezve. A lényeg azon van, mi kerül a falra, mi néz ránk, és mire nézünk mi, nap mint nap. És itt gondolkodhatunk igen széles skálán, hiszen nem csak „klasszikus” kép jöhet szóba. Lehet a falon kerámia vagy fém, akár műanyag plasztika, fali lámpa, és természetesen festmény, esetleg egy színvonalas plakát is.
Számomra három plusz egy fontos tényezője van egy darabnak: a tartalom, azaz a téma, a forma, azaz, hogy milyen módon fejeződik ki a tartalom, valamint a harmadik a kivitelezés minősége. A minőség alatt itt nem azt értem, hogy festőgéniuszok műveit kell milliókért a falra akasztanunk. A szellemesség és az igényesség minden darabon meglátszik. Egy képzetlen festő is alkothat olyat, amely megkapó és érzékletes. Végül, de nem utolsó sorban a harmónia, amelyet a helységgel, az egész lakással és velünk együtt létrehoz.
Mivel ez már szinte személyes társalgási szint, ezért most két otthoni darabot szeretnék bemutatni az összesen 15 iparművészeti és képzőművészeti tárgy közül, amelyek a hajlékunkat díszítik. Az első egy viszonylag kis méretű festmény. Az ülőgarnitúra melletti falon van, közvetlenül a nyolcéves kislányom rajzkiállítása fölött. Sokszor nézek rá. Festője Csáki Maronyák József (1910-2002). Olaj karton, enyhén kopott, aranyozott keretben. Amikor ránézek, egyedül vagyok. Csak én és a gondolataim. Eszembe jut, bármennyire is társas kapcsolatokban élünk, mégis rengetegszer vagyunk egyedül. Nem magányosan, csak egyedül. A legnagyobb dolgokkal egyedül szembesülünk. S ha lehet a napsütésben, melegben, vízparton, nyugodtan, úgy, hogy lágy szellő simogat.
A második darab, egy art deco, Komlós kerámia falimaszk az 1930-as évekből, megint nagyon sokat mond nekem, magamról és az életemről. Emlék a kezdetekből, kedvesség egy baráttól, egy korszak reprezentációja, amit nagyon érdekesnek tartok. Hallom a sanzont, és látom a szőke hajú fekete arc abszurditását. Nagyon jó helye van, őt is állandóan látjuk. Még a kislányom is szereti, pedig a gyerekek nem rajonganak az ilyesmiért. Nagyon hangulat. És nekem ez kell. A nagyon hangulat!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!