„Szerelem első látásra, amely fiatal korom óta csak szövődik, szövődik” – meséli magáról és szenvedélyéről Nagy Judit gobelintervező, aki őszintén hisz abban, hogy a szövés életmód. Az eltelt évek során a művésznő stílusa átalakult, ars poeticája azonban változatlan.
– Az Ön nevéhez fűződik a konceptuális gobelin fogalma. Mit jelent a kifejezés?
– Mindenekelőtt tudni kell, hogy a textilművészet már jó húsz évvel a rendszerváltás előtt forradalminak számított, mert művelői tudatosan nem alkalmazták a kötelező szocreál elemeket. Ezt azért is tehették, mert nemigen figyelt rájuk az akkori kultúrpolitika. A gobelin viszont annyira „kincstári”, a politika által kisajátított műfaj volt, hogy a „textilforradalom” egyszerűen kihagyta az eszköztárából. Én ezt nem akartam elfogadni, úgy éreztem – és úgy érzem most is –, hogy mindig tudok újat mondani az alkotásaimmal.
– Megmutatta a szövőszékét, rajta az éppen most készülő falikárpitot, sőt azt is megnézhettem, hogyan készül egy sor. Mennyi ideig tart egy szőnyeg megalkotása?
– A mérettől függ, tehát jobb, ha nem általában egy faliszőnyegről, hanem egy négyzetméterről beszélünk. Nekem régebben egy hónapig tartott egy ekkora darab megszövése, ma már két hónapot is igénybe vesz. Sajnos a szemem már nem a régi, és hamarabb elfáradok. A szövés rabszolgamunka, amelynek csak kis része a tervezés, rajzolás. A többi igazi kemény, 6-8 órás fizikai munka.
– Ezért véli úgy, hogy az Ön generációja után ez a műfaj Csipkerózsika-álomba merül, és nem lesz új, fiatal nemzedék?
– Ezért is. „Kicsit” szőni ugyanis nem lehet. Ez nem olyan, mint amikor valaki szeret főzni, és a hobbiból egyszer csak hivatás lesz. Ráadásul nem csupán rengeteg időt igénylő, nehéz munka, hanem nagyon drága is. A szövőszék mellett a fonalak, a festetés, a különleges szálak szintén rengeteg pénzbe kerülnek, és nem állítanám, hogy a befektetés megtérül. Egy nagyobb darab készítése egy-két évig is eltarthat. Nem kell matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk, mennyiért kellene eladni egy falikárpitot, hogy kifizetődő legyen.
– Alkotásait nézegetve elkülöníthetünk több korszakot. Bogarak, repülők, klasszikus jellegű képek egy-egy meghökkentő elemmel. Mostanában pedig szigorú, kevés színnel és motívummal dolgozó sorozat készül.
– Mindegyik alkotói periódus egy életszakaszra utal. Nagyon bele tudok merülni egy-egy témába, ilyenkor hosszú időn át csak az foglalkoztat. A bogaras képekből jöttek a madarasak, aztán – egy megrendelés miatt – a repülősök. A legnagyobb munkám a Benczúr Palota három hatalmas gobelinjének elkészítése volt. Két éven át hajnaltól éjszakáig szőttem, még szilvesztereste is. Felemésztett ez az időszak – ma nem is értem, hogy voltam képes végigcsinálni. De az biztos, hogy utána újra kellett gondolnom az életemet, hogy mi igazán fontos, mi nem, és hogy minek mi az ára.
– És most? Min dolgozik, mi a következő terve?
– Elkezdtem egy 10 részes sorozatot, Predestinatio címmel, jelenleg készül a kilencedik kép. Az a bizonyos kevés színnel és motívummal dolgozó sorozat, amelyre az előbbi kérdésben utalt. Kevéssel is mindent el lehet mondani, én épp ezt mutatom meg a munkáimmal. A barokk zene adta az ihletet, amit nagyon szigorú kánon szerint komponáltak. Magánéleti okok miatt úgy éreztem, szigorú rendezettségre van szüksége a saját, mindig „bizonytalan” művészéletemnek. A képeken csak három színt használok, a fehéret, a vöröset és az aranyat, és állandóak a motívumok is, ám végtelen variációt lehet létrehozni. Ezt a sorozatot még szeretném befejezni, aztán kész, abbahagyom.
