Törvényszerű, hogy a nappali az otthon legnagyobb helyisége: ennélfogva, ha okosan gondolkozunk, itt rejthetjük el a legtöbb apróságot. Itt gyűlik össze a család, itt foglalnak helyet vendégeink, itt ülünk le esténként TV-t nézni vagy pihenni. Így a berendezés mikéntje nagyjából adott, viszont a kivitelezés milyenségén még gondolkodhatunk. Brebán Zsófi, az Alamood lakberendezője az előző héten a konyhai tároláshoz adott tippeket, most pedig abban segít, hogy a nappali a lehető legrendezettebb legyen.
Fókuszban a tévé
Tárolás a nappaliban: legyen bármilyen kicsi a falfelület a tévé körül, itt mindig adott a lehetőség a hely okos kihasználására. Legyen szó akár egy zárt médiaszekrényről, ahová a kevésbé esztétikus, de nélkülözhetetlen tárgyainkat rejthetjük, vagy akár a falon elhelyezett plusz polcokról, ahová elhelyezhetjük emlékeinket, képeinket, vagy könyveinket. Így két legyet ütünk egy csapásra: a számunkra kedves tárgyak a szoba fókuszába kerülnek, hiszen a nappaliban elsődleges fókuszpont a tévé, illetve az a fal, amelyre a készüléket helyeztük.
Tárolás az ablak körül
Az ablak körüli falszakasz tipikusan az a hely a lakásban, ahol könnyen jelentős négyzetmétereket veszthetünk. Ha nem vigyázunk, az otthonunk e szegletében gyakorta felüti a fejét a kihasználatlanság. Mindenféle ideiglenes és mobil tárolók helyett érdemes fix, beépített polcrendszerben gondolkodnunk, amellyel jelentősen elősegíthetjük a tárolási kapacitásunk mennyiségét.
Nyitott tárolás csinosan
Elsőre nem tűnhet praktikus megoldásnak a nyitott tárolásban való gondolkodás. Mégis, érdemes rajta elgondolkoznunk. Mivel a nyitott polcos megoldások általában olcsóbbak a zárt szekrényeknél, így azonnal költséghatékonyabbak is lehetünk. A nyitott polcok lehetőséget adnak, hogy a lakásunkat igazán a saját képünkre formálhassuk és megmutathassuk személyiségünket. Igen, a tárolók milyenségének megválasztásával is befolyásoljuk a teret: elmehetünk egy bohó vagy egy glamour stílusirányzat felé is. A lényeg, hogy ezek passzoljanak hozzánk, a személyiségünkhöz és ahhoz a stílushoz, amit megjeleníteni szeretnénk. Melléjük élő vagy vágott virágjainkat csoportosítjuk, így máris lehetőséget adtunk arra, hogy a nekünk tetsző és örömet okozó tárgyak folyamatosan szem előtt legyenek.
A nagy megmentő
Alapvetően a beépített szekrények rendeltetési helye elsődlegesen nem a nappali. Viszont előfordulnak bizonyos esetek, amikor nem tudjuk megoldani egyéb módon a tárgyaink, ruháink, elektronikai eszközeink tárolását: főleg garzonlakások, panellakások esetében találkozhatunk sokszor a helyhiány problémájával. Ilyenkor emelt fővel tekintsünk el az egyéb megoldási lehetőségektől: vegyünk egy legalább 40 cm mélységű beépített szekrényt, vagy csináltassunk egyet.
Rejtett tárolás
Elsőre jelentéktelennek tűnő tárolási lehetőséget nyújt számunkra a dohányzóasztal. Gondolkodjunk a dobozon kívül és helyettesítsük a hagyományos dohányzóasztalt kosárral vagy felnyitható puffal, amelyek rengeteg holmit képesek eltüntetni. Különösen jelentős a tárolási szerepük kisgyerekes családoknál, ahol a nappali gyakorta hajlamos játszótérré változni.
Térbe állítva
Ha sarkokban rejlő lehetőségeket már kiaknáztuk, még mindig adott a lehetőség, hogy a tér központi részét is hasznosítsuk: térbe állított vagy válaszfalként funkcionáló könyvespolcokkal. Egy helyiségen belül így több zónát tudunk létrehozni, a zónák közötti válaszfalat pedig teljes terjedelmében tárolásra használhatjuk.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!