A városközeli falvakat, nyaralóhelyeket megcélzó kitelepülési hullám jócskán megváltoztatta és változtatja napjainkban is a települések építészeti arculatát. Minthogy az önkormányzatok illetékesei kevésbé tudják befolyásolni a gombamód szaporodó, új épületek esztétikai megjelenését, legalább a meglévő értékeket igyekeznek megőrizni.
A ház pusztuló szépségét az új tulajdonos – az önkormányzat egyetértésével – teljes körű rekonstrukcióval akarta megóvni, s ezzel a feladattal Német Zsófia építészt bízta meg. Azt kérte tőle, hogy az épület belsejének funkcionális átalakításán túl egy úszómedencét és kiszolgáló helyiségeket tartalmazó épületszárnyat tervezzen az épülethez. Több variáció után született meg a végleges terv, amely szerint az új szárnyat a meglévő épület szellemében, vele azonos anyaghasználattal, a tereplejtéshez igazodva csatlakoztatták a ház hátsó frontjához, az utca felőli frontot pedig változatlanul hagyták. Noha az épület eredeti homlokzati arányai és díszítései megmaradtak, maga az épületszerkezet igen rossz állapotúnak bizonyult. Elöregedtek, elszuvasodtak a faszerkezetek, ráadásul a szigetelések is hiányoztak, ezért az épületet a külső falak kivételével le kellett bontani és új szerkezetekkel visszaépíteni. Ám az illetékes szakhatóság elvárta, hogy mindez a korábban meglévővel azonos módon történjen meg. Ezért visszaépítették a fagerendás, látszó födémet, az új ablakokat pedig az eredeti faragásokat lemásolva készíttették el, és természetesen megmaradtak a ház eredeti arányai és ház földszintes jellege is.
A földszint korábban több kisebb, egymásból nyíló helyiségből állott, a válaszfalak részbeni elbontásával és áthelyezésével nagyobb és az új igényeknek megfelelő enteriőrök jöttek létre. A fedett verandáról az épület központi helyiségébe, az egyterű nappali-étkező-konyhába érkezünk. Innen nyílnak egyik oldalon a kiszolgáló helyiségek, a másikon pedig a hálószoba. Rendhagyóan a háló- és fürdőszoba közös légtérben épült, vizuálisan az azonos mennyezet alatti válaszfal osztja ketté a helyiséget. A korábban beépítetlen padlástérbe vendégszoba és kiszolgáló helyiségek kerültek. A tereplejtés okán ezen a szinten van a medencetér is, amely a régi és az új épületrész között kialakított lépcsőházból nyílik.
A tulajdonos ízlésének köszönhetően a ház valamennyi részlete tiszteleg a történelmi értékek előtt, viszont funkcionálisan már századunk színvonalát képviseli. A fafödémes konyhában megtalálható minden korszerű berendezés, a különböző főző- és sütőeszközöktől a beépített kávéfőzőn át az ebédlőasztal lapjába süllyesztett, japán grillsütőig. A ház padlófűtésű, ám a régi és szigetelés nélküli pincében – bontott-tégla álfalazás mögött – falfűtés temperálja a levegőt, a nappali terében pedig a nagyméretű, tapasztott kemence melegít a hűvös estéken. A fürdőszobai szaniterek formája a régi falusi háztartások mosódézsáit idézi, miközben a csaptelepek mai dizájn-termékek A padló- és falburkolatok azonos burkolócsalád különböző méretű és árnyalatú változataiból készültek, s a visszafogott színválasztással szintén a régi-új kettősséget hangsúlyozták. A háziak stílszerűen régi falusi/népi tárgyakkal díszítették környezetüket, s ezeket úgy válogatták össze, hogy még véletlenül se keltsenek múzeumi hatást.
A kert egyik dísze a ház előtt álló, szintén felújított, régi kútház, valamint a padláson talált szekér. A ház rekonstrukcióját természetesen követte a kert felfrissítése is, amelynek során megóvták az előkertben lévő, gyönyörű, magas fenyőfákat. Az újjáépített utcai kerítés ugyancsak megőrizte korábbi jellegét és magasságát. Az egyik oszlopon lévő kőtáblába pedig a háziak egy Gyulai Pál idézetet vésettek a hajdani tulajdonos emlékére, amely az irodalmár költő e házról szóló, Télen című, 1893-ban született költeményéből való. „Erdő alján, hegy tövében Van egy kicsiny házam nékem Nyáron jobb, de télen is jó Bár befújja olykor a hó.”