A dézsás növények között találunk olyanokat, amelyek akár egyedül is látványos díszei a terasznak, míg mások tartós, bár szerényebb virágzásukkal szereznek örömet a nyári hónapokban. Közülük néhány – noha általában cserépben neveljük – a kertbe kiültetve új színfoltot jelenthet a megszokott növények között.
Az egyik ilyen nyári különlegesség az angyaltrombita (Datura, vagy újabb nevén Brugmansia). A Dél-Amerikából származó nemzetség számos faja és fajtája ismert, némelyik bódító illatáról is nevezetes. Számára kedvező, napos, vagy félárnyékos helyen kis cserjévé, vagy fácskává nő meg. Hajtásait nagy, mélyzöld színű levelek díszítik, s ezek gyakran ugyanazon a növényen is különböző alakúak. Termetéhez illő, óriási virágai július elejétől szeptemberig nyílnak. Színük fajok és fajták szerint változó: lehetnek élénk-, illetve pasztellsárgák, narancssárgák, rózsaszínűek, vagy fehérek.
A bókoló trombiták, hatalmas tölcsérek az ötven centiméter hosszúságot is elérhetik, és pompásan mutatnak a nyári napsütésben. Trágyával kevert kerti földben, vagy tápanyagban gazdag, laza szerkezetű, általános virágföldben gyorsan fejlődnek. Víz- és tápanyagigényük nagy: bőségesen – nyáron naponta – öntözzük, és hetente tápoldatozzuk őket. Az elnyílt virágokat, amelyekből a mi éghajlatunkon nem fejlődik termés, rendszeresen távolítsuk el a növényről. Az angyaltrombita csodálatos szépsége magányosan érvényesül a leginkább. Kiültethető a kertbe is, ahol jóval gazdagabban virágzik, mint edényben. A tövek kora ősszel fölszedhetők a talajból, és – hasonlóképpen az edényes növényekhez – világos, 4-10 fokos hőmérsékletű helyiségben teleltethetők. A gondozás, az elszáradt virágok levágása után mossunk kezet, mert a növény valamennyi része mérgező.
Szerényebb megjelenésű, ám rendkívül gazdagon virágzó növény a fokföldi ólomvirág (Plumbago). Ahol jól érzi magát, ott két méter magasra és ugyanilyen szélesre is megnőhet. Hajtásai hosszúak és keskenyek, kissé lefelé hajlanak, a szélre rendkívül érzékenyek. Apró levelei között a virágok rövid kis füzérekbe tömörülnek a hajtásvégeken. Jellegzetes kék színük megnyugtató. Júniustól októberig számíthatunk a nyílásukra. Humuszban gazdag kerti földben, bőséges öntözés mellett látványosan gyorsan fejődik; edényben nevelve a növekedése mérsékeltebb. A napfényt kedveli, de a széltől és az esőtől védett helyre kerüljön. A virágok nem hullanak le maguktól, mert a kelyhek ragacsosak, ezért rendszeresen szedjük le őket. Ősszel visszavágva a hajtásokat, vigyük 5-8 fokos helyiségbe a tövet, s tavasszal friss fölbe ültetve kerüljön ismét a szabadba.
A forró teraszok és kertrészletek mediterrán hangulatot idéző növénye az oroszlánfarok (Leonotis leonurus). Ezen a bizarr megjelenésű, egy-két méter magas félcserjén a különleges, öt centiméteres, csöves virágok a levelek hónaljában fejlődnek. Az enyhén szőrös virágok szinte teljesen beborítják a hajtásokat, és nyár végén – a mediterrán vidékeken jóval korábban – jelennek meg a növényen. Különösebben nem igényes, bár a széltől óvni kell, mert a hajtások törékenyek. Májustól havonta egyszer tápoldatozzuk, és bőségesen öntözzük. Az első fagyokat követően vágjuk vissza a hajtásokat, majd vigyük a tövet sötét, 5-10 fokos hőmérsékletű helyiségbe, és tartsuk itt a következő tavaszig. Az oroszlánfarok november elejéig a terasz érdekes, szokatlan megjelenésű dísze. Kiültethető, vagy dézsában is kirakható a szabadba, ahol feltűnő, narancssárga virágaival különleges hangulatot kölcsönöz a kertnek.
