Felújítási munkáknál törvényszerű, hogy az ember az eredeti állapot értékeibe kapaszkodva rugaszkodhat csak el. Az itt bemutatott épület egy tradicionális rendszerű, vályogfalas, tornácos parasztház, melynek megjelenésén erősen érződik a város közelsége.
Építészek: Váncza László és Kőmíves Szabolcs, statika: Kiss Ervin, kivitel: Bajka Pál (Aporháza Szövetkezet), fotó: Darabos György, szöveg: Váncza László Szeretem az átépítéseket, s mindig ugyanaz a célom, a megőrzendő részeket, illetve részleteket hiteles rekonstrukciójukkal tovább éltetni oly módon, hogy az idők során törvényszerűen módosult igények kielégítéséből és új technológiák alkalmazásából adódó változások – mind formai, mind alaprajzi-strukturális vonatkozásában – teret kapjanak és jelen lehessenek az újraformált együttesben. Budakeszin a már szabdalt alaprajzot szerveztük át úgy, hogy az archetípus háromosztatú rendje újra fellelhető legyen. A hátsó tűzfal leomlása némi szabadságot adott a nyugati harmad átgondolására – szükségszerű újjáépítése kapcsán. Tervezési szempontból ma már minden rekonstrukciónál elvárható és általános igény, hogy az új építési periódus jelezze korát. Esetünkben is ezt a tradicionálisnak tekinthető elvet követtük. Így a konkrét megoldásban a részletképzés az ami személyes. E kézzelfogható határ mentén elkülönülő architektonikus megoldások összképét próbáltuk harmonikussá tenni. Ami az eredeti állapot „érdekvédelmét” illeti, végtelenül egyszerű dologról van szó: ha bármiféle régi szerkezetet kívánunk újraéleszteni, akkor célszerű a korabeli építéstechnikából választani a műszaki megoldásokat. Esetünkben egy vegyes, félig vályog, félig téglafalas épületet terveztünk át. A falakat nem szigeteltük, a régi nyílászárókat nem tömítettük, a felületeket nem impregnáltuk, azaz meghagytuk az épület eredeti fizikai egyensúlyát. Használati szempontból ez mindenképpen kompromisszum, de máskülönben nem menthető meg a régi épület. Ezt a tervünket is Bajka Pál barátom kivitelezte. Az ő türelmének és szakértelmének köszönhető a végeredmény.
