Egy asztalra helyezett csokor akkor is ünnepet hoz a lakásba, ha nincs különösebb apropója. S ha még pár perc türelmi időt is adunk magunknak, vagyis képesek vagyunk arra, hogy átmenetileg a virágokat nézzük és nem a tévét, az internetet vagy a mobiltelefont, akkor ebből a spontán és tünékeny fest-ből rövid úton eljuthatunk az európai virágünnepek antik gyökereihez.
Kétségtelen, ez az út merőben gondolati „mezőkön” kanyarog, s a súlyos időbeli távolság leküzdése során nemcsak a virágok hervadnak el, hanem számos egyéb dolog is, ami a virágoknak valaha oly fontos és kedves – emberi – értelmet adott. Talán ezért olyan nehéz – virágillattal és emberi indulatokkal, érzelmekkel teljesen – elképzelni az antik virágünnepeket. És ez nem azért van így, mert nem tudunk felidézni virágokat és ókori öltözetű embereket, hanem mert képtelenek vagyunk beleélni magunkat az évezredekkel ezelőtti emberszag és virágillat egymásrautaltságába. Mert magunk előtt látjuk például Xerxészt, amint épp görög városok ellen vonul, de azt már nehezen fogjuk fel, hogy e stratégiai vonulás közben miért koszorúz meg és illet aranylánccal egy út menti fát a híres hadvezér. Csupán annyi maradt ránk örökül, hogy nagyon megtetszett neki, katonái pedig egyáltalán nem tekintették elmeháborodottnak ezért. Aztán azt is tudjuk még, hogy az egyiptomiak, ha túlvilági jövőjükről ábrándoztak, mindenekelőtt lótuszvirággá kívántak válni a napisten kertjében. Igen kérem, ez egy komoly, az egész birodalomra kiterjedő projekt volt valaha. A római köztársaságban rózsakoszorúval jutalmazták a dicső haditetteket, Scipio Africanus még azt a magas kitüntetést is elérte, hogy a nyolc légió, mellyel Hannibált legyőzte, rózsát vésethetett címerpajzsára. Amikor viszont veszély fenyegette Rómát, megtiltották a rózsakoszorú viselését. A második pun háború idején például egy bizonyos Lucius Flavius nevű pénzváltót börtönbe zártak, mert képes volt fényes nappal rózsakoszorúval a fején kinézni a bódéjából. (Micsoda elvetemültség!) Nos, egy asztalra tett csokor szemlélésekor ilyesmiken is eltöprenghetünk, s akkor nyilvánvalóvá válik, hogy virágünnepet ott lehet igazán tartani, ahol a virágoknak, növényeknek van ázsiójuk, divatosan szólva: ahol kellően magas a társadalmi presztízsük. Ahol még egy király is, mint a híres Kürosz, maga gondozta kertjét. Talán nem véletlenül fogalmazódott meg a régi kínaiak agyában a következő bölcsesség: „Ha egy óra hosszáig akarsz boldog lenni, idd le magad. Ha három napig, végy magadhoz egy asszonyt. Ha három hónapig, vágj le egy disznót és lakmározz belőle három hónapig. Ha egy életen át akarsz boldog lenni, légy kertész.”
A virágdekoráció készítésének egyik – sajnos, sokszor figyelmen kívül hagyott – szabálya, hogy tiszteljük a növény formáját, természetes esztétikai megjelenését.
Fotó: Rózsa Erika, stylist: Rothmann Gabi, közreműködő partner: Arioso
