Aki járt már valaha Szentendre Szamárhegyen, egészen biztosan emlékszik a hegytetőn kanyargó út egyik kiszögellésében, arccal a dunai panorámára forduló, egyedi hangvételű, különös építményre. Talán nem meglepő, hogy e sajátságos elemekkel díszített házat művész emberek lakják: ef. Zámbó István, két testvére, valamint azok népes családja.
A falusiasan egyszerű házat a hozzátartozó kerttel valaha a Zámbó szülők vásárolták – úgy harminc éve. Ez a terület akkoriban, a várostól ugyan csak távol esőnek és elhagyatottnak számított. Később, a hatvanas-hetvenes években, kinyitottak az első üzletek, galériák, kávézók, izgalmas pezsgés indult meg, Szentendre egyre inkább az érdeklődés középpontjába került. Főként művészek, fiatal értelmiségiek költöztek ide, elsősorban Budapestről, és vették birtokba az addig Csipkerózsika álmát alvó kisvárost. Megújuló házak, ápolt utcasorok és a gyönyörű panoráma, mind, megannyi vonzerő. A fejlődés lassan elérte a hegytetőt is. Erre az időre tehető a három Zámbó testvér felnőtté válása – akik szüleiktől megörökölve ezt a birtokot, együtt kezdték meg itt az önálló életet. A helyzet azóta csak annyiban változott, hogy időközben mindnyájan családot alapítottak, de az egyre népesebb kolónia változatlanul együtt maradt. Természetesen, a területet szinte megállás nélkül fejlesztik. A fecskékhez hasonlóan, ahogy a fészket szokás, hozzátoldanak, építenek, kiegészítenek. A határok nélküli, szinte összemosódó tulajdonok közül ezúttal az ef. Zámbó István műterme előtti őskertet mutatjuk be. A művész szerint, a ház bővítésében, de főleg a kert alakulásában sok véletlen momentum játszott és játszik közre. Ahányszor például kisgyerekek vannak a családban, kikopik a vegetáció, majd később újra sarjad a fű. A növényzet alakulása a természet erői által irányítva alakul. Talán éppen ebben a véletlenszerűségben keresendő e különös kert romantikus varázsának titka.
