Használjuk ki a tavasz első napjait és tervezzük meg, hogyan látunk neki álmaink kertjének kialakításához!
A kertépítésnek nemcsak a végeredménye látványos, hanem bizony mentálisan is jót tesz: kutatások igazolják, hogy a kertben töltött idő és a növényekkel való foglalkozás csökkenti a stresszt. Mielőtt belevetnénk magunkat a kertészkedéssel járó örömökbe, tervezzük meg a lépéseket, így nem lesz akkora kihívás megvalósítani álmaink kertjét.
1. Mit hová ültessünk?
Legyen szó veteményesről, fűszerkertről vagy virágágyásról, érdemes gondosan megtervezni minden ültetendő növény helyét. Az álomkert kialakításának kezdetén javasolt elővenni egy kockás lapot vagy letölteni egy online tervezőprogramot, és lerajzolni a beültetésre váró kert méreteit, adottságait. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a közlekedő utakat, a gépkocsibejárót, a teraszt és a gyerekek játszóterületét sem. Ezt követően funkció szerint javasolt elkülöníteni az egyes területeket, melyek során figyelembe kell venni a növények fényigényét is.
– A fűszerkertet és a veteményest a kert meleg, napos, lehetőleg szélvédett részébe tervezzük. A dísznövények között sok különleges és dekoratív növényt találunk, melyek félárnyékban és árnyékban is jól érzik magukat. Nagy kedvencem a hortenzia, mely kifejezetten a kert árnyékosabb részeit kedveli – magyarázza Beh Mariann, a STIHL kertápolási szakértője. Hozzáteszi: törekedjünk arra, hogy a veteményest a kert lapos területén alakítsuk ki, mert a lejtős részek kezelése jóval nagyobb kihívást jelent a zöldségtermesztés során.
2. Szerezzük be a szükséges eszközöket!
Kész tervekkel a kezünkben már a megvalósítás útjára léphetünk. Ahhoz azonban, hogy a talajt elő tudjuk készíteni és a nagyobb növényeket elültethessük, illetve a későbbiekben gondozhassuk, megfelelő eszközökre van szükségünk. A szakértő szerint érdemes már most felkészülni a főszezonra és beszerezni azokat a kerti gépeket is, amelyeket a kert gondozásához heti rendszerességgel használunk majd.
Tipp: minden hobbikertész számára szükséges lehet egy erős ágvágó, egy kényelmes fogású metszőolló, egy kompakt méretű láncfűrész, egy szegélynyíró, és egy profi fűnyíró. Kisebb kertek esetében akkumulátoros kerti eszközök is tökéletesek lehetnek, az egyszer elvégzendő munkákhoz, mint például a talaj lazításához használható kapálógép esetében pedig akár a bérlésre is lehetőségünk van.
3. Készítsük elő a talajt!
Miután kijelöltük, hogy az egyes kertterületeket milyen funkciókkal szeretnénk ellátni, elő kell készítenünk a talajt. Beh Mariann szerint a veteményes esetében fontos, hogy a talaj tápanyagokban és humuszban gazdag legyen, hiszen ez nagyban fogja befolyásolni a növények egészséges fejlődését. – Éppen ezért érdemes a talajba érett, átrostált komposztot és/vagy szarvasmarhatrágya granulátumot dolgozni, hogy az elvetett, elültetett növények megfelelően növekedhessenek – hangsúlyozza a STIHL szakértője.
Lehetőleg olyan növényeket ültessünk egymás közelébe, melyek segítik egymást a fejlődésben. A fejes saláta mellé érdemes fokhagymát ültetni, a paradicsom palánták közelébe bazsalikomot, a bab mellé borsikát vetni.
4. Válasszuk ki a növényeket!
A kezdő kertészeknek érdemes olyan növényeket vásárolniuk, amelyeknek gondozása kevésbé bonyolult, hiszen ezekkel már az első évben sikerélményekkel gazdagodhatnak. Az egynyári növények közül tökéletes választás lehet a csodás virágaikról híres körömvirág és a sarkantyúka, az évelők közül a zsálya, a rozmaring és a levendula. A veteményesbe válasszunk könnyen csírázó zöldségféléket, így retket, salátaféléket, borsót vagy babot. Kertészetekben és helyi piacokon csodás paradicsom- és paprikapalántákat szerezhetünk be.
5. Jöhet az ültetés
Számos növényt magról is vethetünk, ilyenkor fontos, hogy figyelembe vegyük a csomagoláson lévő utasításokat. A vetőmagok vásárlásakor mindig jó minőségű, biztos helyről származó, tasakolt magot használjunk, valamint ellenőrizzük a lejárati dátumot. A vetőmagokat a megfelelő ültetési időben, a meghatározott mélységben és távolságokra vessük el, és öntözzük őket kézi permetezővel minden nap. Rögtön látványos eredményt kapunk azonban, ha az előkészített ágyásokba palántákat ültetünk, ezzel azonban ajánlott megvárni a tavasz közepét, akkor érdemes neki látni a palántázásnak, amikor már elmúlt a fagyveszély.
6. Az öntözési rutin kialakítása
A palántákat, míg meg nem erősödnek, napi rendszerességgel kell öntözni. Nagyobb kánikula, szárazság esetén szintén naponta öntözzük meg a veteményesben nevelt zöldségféléket. Fontos, hogy a növényeket a kora reggeli vagy az esti órákban öntözzük. A veteményesben termesztett növények tövét takarjuk a kertben keletkező természetes mulccsal, mely csökkenti a talaj párolgását, ráadásul nem hagyja a gyomnövényeket kicsírázni.
Tipp: az apróra vágott gallyak vagy a lenyírt fűnyesedék remek talajtakaró anyagok, ráadásul lebomlásuk közben értékes tápanyagokkal látják el a talajt és javítják annak minőségét.
7. Mindennapi gondoskodás
A növények az ültetés után is folyamatos törődést igényelnek. Az öntözés mellett rendszeresen távolítsuk el a körülöttük felbukkanó gyomnövényeket, metsszük le az elszáradt részeket, a kártevők vagy kórokozók megjelenése esetén permetezzük növényeinket a megfelelő bioszerekkel. Remek megoldás a kertben a sárga, ragacsos színcsapda kihelyezése. A sárga szín sok kártevőt vonz, ezért hatásos megoldás lehet, ha gyümölcsfák- és bokrok ágaira, valamint a zöldségeskertbe is teszünk ki belőle. A paradicsomot érdemes karóval megtámogatnunk, az uborkát pedig rácsra futtathatjuk, így nem csak a növekedésüket segíthetjük, hanem a szüretelést is nagyban megkönnyíthetjük majd.