Az ötmillió forint alatti parasztházak magasan vezetik az üdülési célpontot kereső befektetők népszerűségi listáját Magyarországon.
A parasztházakat főleg magyar állampolgárok vásárolják, külföldiek egyelőre nem jelentek meg ezen a piacon tömegesen. Nem kizárt azonban, hogy a gyógyforrások közelében, akár 10-20 percnyi autóútra is található községekben már rövid távon is feltűnnek a nyugat-európai vevők. Felfuthat a kereslet például a Velencei-tó északi partján, illetve az a feletti dombokon található településeken (Sukoró, Pákozd, Lovasberény). A tónál nemrég találtak gyógyforrást, és komoly beruházásokat terveznek, részben az önkormányzat részvételével. A Velencei-tóra az elmúlt hat-nyolc évben figyeltek föl a skandináv, a holland és a svájci állampolgárságú üdülő-, illetve lakáskeresők. Rájuk építve a környező településeken fejlődött a kiskereskedelem, kisebb részben az infrastruktúra. Az északi part fővároshoz közeli végében, a kemping mellett egy kisebb lakóparki beruházás is elkészült, a lakások mind elkeltek. A Sukoró mögötti dombvidéken pedig az a jellemző, hogy a 20-30 éve épített házakra emeleti szintet húznak, s ezzel 60-100 négyzetméterrel is növelik a hasznos lakteret. Meglódította az üdülők piacát a közelmúltban bevezetett állami pályázat, amelyen több tíz millió forintot (legfeljebb 50 milliót) lehet igényelni a 12 főnél nem többet befogadó kisebb üdülő vagy panzió építésére, esetleg felújítására – érzékeltette tapasztalatait Juhász István ingatlanszakértő, akinek az országos tendenciákról is beható ismeretei vannak. Mint kifejtette: egyre többen vágnak bele ebbe olyanok, akik nem nagyon bíznak a tőzsdei befektetésekben, s részben saját üdülésüket is így akarják megoldani. A nagy és bevezetett fürdőknél azonban csak azok kereshetnek maguknak jó üdülőt, akik budapesti árakon is hajlandóak megvenni az ingatlant. Hévízen például az új építésű ingatlanokért 340-350 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként. A Balatonnál is hasonló a helyzet, de ott soha nem látott pangás tapasztalható. Legfeljebb a falusi és a borturizmussal összefüggő ingatlanpiac esetében lehet némi mozgásról beszélni. A 2001-es népszámlálási adatfelvétel alapján 252 295 üdülő volt hazánkban. Ebben az időpontban 6470 volt lakott – derül ki a GKI és a KSH legfrissebb összegzéséből. Az üdülők lényegében megfelelnek a lakásforgalomban meghatározott kritériumoknak, általában azonban nem alkalmasak az egész éven át tartó, állandó használatra. Ennek ellenére az üdülőket is a nemzeti lakásvagyon részének tekintjük, annak 6 százalékát teszik ki. Az üdülők 33 százaléka egy-, 34 százaléka kétszobás, és ugyancsak 33 százaléka háromszobás vagy annál nagyobb. Ugyanezen arányok a lakásállományban: 13, 14, illetve 46 százalék. Az átlagos alapterület a lakásállományi 74 négyzetméterrel szemben az üdülők esetén csupán 42 négyzetméter. Összességében az üdülők közel háromnegyede (73 százalék) kisebb 50 négyzetméternél, míg a lakásoknak mindössze 19 százaléka ekkora területű. A további lakásnagyságcsoportban az alapterület növekedésével együtt egyre nagyobb: 10, 13, 14, illetve 17 százalékpontos különbségek mutatkoznak a lakások javára. Az üdülők felszereltsége általában alacsonyabb színvonalú, mint a lakásoké. Vezetékes vízzel 63 százalékuk van ellátva, ebből 56 százalék hálózati, 7 százalék házi rendszerből kapja a vizet. Viszonylag magas a meleg folyó vízzel és a vízöblítéses WC-vel ellátott üdülők aránya (71, illetve 60 százalék). A felszereltségből ötvözött komplex minőségi mutató, a komfortosság jelentős eltéréseket mutat. Az üdülők mindössze 6,5 százaléka összkomfortos, az e kategóriához szükséges központi fűtés nagyon sok üdülőből hiányzik. A komfortos üdülők (fűthetőkkel és nem fűthetőkkel együtt) egyharmados aránya 3 százalékponttal meghaladja a lakásadatokat. A félkomfortos kategóriában a lakások aránya magasabb (1,3 százalékponttal), viszont a komfort nélküli üdülők 9 százalékponttal, az egyéb üdülőegységek 33 százalékponttal magasabb arányt képviselnek, mint az ugyanilyen besorolású lakások. Az üdülők építési ideje szerinti összehasonlításnál van egy nagyon határozott választóvonal, mégpedig az 1970-es évek előtt és a 70-es évek után épített üdülők. 1919-ig épült az üdülők 2 százaléka, 1920-1944 között a 2,8, 1945-1959 között 3,2 százalék, 1960-69 között 9,7 százaléka. Az üdülőépítés a hetvenes évek elején kezdődött jelentős mértékben növekedni, az 1970-79 közötti években épült az üdülőállomány 33,1, 1980-89 között a 34,9 százaléka. 1990-től az üdülővagyon bővülése lassult, 14 százaléka épült ebben az időszakban. Az üdülők 69 százaléka hat megye területén található, Pest megye részesedése a legnagyobb (23), Somogy és Veszprém megye 14-14 százalékot mondhat magáénak, majd Fejér és Baranya következik 8, illetve 6 , a sort Zala megye zárja 4 százalékkal.
