A Medence Csoportot sokan a reklámmolinókból készített táskákról ismerik, pedig építészettel, hangkeltő eszközök készítésével és sok mással is foglalkoznak. Gross Andrással, a csapat egyik alapítójával beszélgettünk.
– Azt olvastam, hogy egy elhagyatott medencében alakult meg a csoport, és a névválasztás erre utal. Valóban így történt?
– Igen, ráadásul az a bizonyos medence a VIII. kerületi Tisztviselőtelepen, egy kertben található. Egykor egyik alapítótagunk, Tóbiás rokona, egy úszónő edzett ott rendszeresen.
– Mesélj a kezdetekről, a megalakulásról. Miért volt fontos számotokra, hogy 16 évvel ezelőtt formálisan is csoporttá szerveződjetek?
– Valójában régebben dolgozunk együtt, már majdnem húsz éve, bár kétségtelen, hogy a honlapon a 2000-es esztendőt jelöljük meg, mint az alakulás időpontját. Terebessy Tóbiás és Magyar Gergő, a társaim már gimnáziumba is együtt jártak, én kicsit később, egyetemistaként találkoztam velük. Rengeteg ötletünk és tervünk volt; akkoriban úgy fogalmaztunk, ez egy független fizikai és szellemi alkotóműhely, logikusnak tűnt, hogy csoportként működjünk tovább. A gondolkodásunk egyik lényeges közös pontja a fenntarthatóság volt. Igaz, akkoriban nem ezt a kifejezést, hanem az ökodizájn szót használtuk.
– Reklámmolinóból táska… Hogyan született az ötlet?
– A táskáink azokból a hatalmas, épületállványzatokon látható reklámmolinókból készülnek, amelyek egyébként egy, maximum két hónap után a szemétben végeznék. Ez óriási pazarlás. A molinók egy vastag, minden időjárási viszontagságnak ellenálló műanyagból készülnek, egy átlagos darab súlya megközelítőleg 200 kg. Nemcsak ökológiai, de üzleti tekintetben is abszurd, hogy a kukába kerüljön. A táskáink az upcycling tipikus példái; a kifejezés azt jelenti, hogy valamilyen hulladékot nem egyszerűen újrahasznosítunk – ilyenkor jellemzően alacsonyabb értékű dolog keletkezik –, hanem megnöveljük az értékét, azaz a szemétből egy használati tárgy készül. 2012-ben bekapcsolódtunk egy varroda létrehozásába, az ország egyik elmaradott területén lévő kistelepülésen, Fürgeden, ahol húsz környékbeli asszonynak tudunk állandó munkát biztosítani a megrendeléseinkkel.
– Magyar Gergely egy interjúban hangsúlyozta, a tervezés során mindig szem előtt tartjátok, hogy használható és szép tárgyak kerüljenek a vásárlókhoz, tehát hogy ne csak elvi-etikai okokból szeressük a termékeket. Ez manapság nem természetes?
– Az a tapasztalatunk, hogy bizonyos tervezők hajlamosak az újrahasznosítást szó szerint értelmezni – például megalkotnak egy figyelemfelkeltő ruhakölteményt tejeszacskókból, csakhogy ez már a bemutató végére darabokra szakad. Ez showelemnek kétségtelenül látványos, de az alapvető cél eléréséhez – hogy megállítsuk a beszerzés-eldobás-újrabeszerzés körforgását, ami annyira jellemző a fogyasztói társadalomra – egyáltalán nem visz közelebb.
– A honlapotokat nézegetve az volt az érzésem, hogy az építészeti és a dizájnprojektek mostanában némileg háttérbe szorultak… Mi ennek az oka?
– A fő ok, hogy kevés időnk marad a honlap frissítésére… De komolyra fordítva a szót: sajnos tényleg így van. A legnagyobb és legizgalmasabb építészeti projektjeink évekkel ezelőtt zajlottak. Akkor még volt pénze a cégeknek olyan látványos megjelenésekre, mint például az O’Neill bambuszsziget vagy a Tarot Labirintus a Szigeten. A bútortervezés persze örök szerelem, de dizájnbútorokat ma már szinte csak egyedi megrendelésre készítünk. Szembe kell néznünk azzal, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt az olcsó kínai termékekkel.
