Az elhagyatott ipari parkokból összegyűjtött és felújított tárgyak igen keresettek, igaz, elsősorban tőlünk nyugatra. Szabó Ákos és Kóger Sára közös vállalkozása, az Arteria Industrial a hazai piaci rést igyekszik betölteni.
Hogyan született az Arteria?
Szabó Ákos: Az ötlet akkor jutott eszembe, amikor Angliában éltem. Nyolc évig voltam Londonban, egyetemen tanultam kortárs belső építészetet. Persze dolgoztam is közben, többek között egy költöztető cégnél. Így derült ki számomra, hogy menynyire népszerűek a nagy loftlakások, illetve az indusztriális berendezési tárgyak. Mivel nekem is megtetszett az irányzat, elkezdtem gyűjtögetni az ilyen stílusú darabokat, hogy majd a saját lakásomat rendezzem be velük. Az Arteria Industrial felépítésével akkor kezdtünk el komolyabban foglalkozni, amikor Sára utánam jött Londonba.
Mi volt a koncepció?
Kóger Sára: Mint sok hasonló üzleti vállalkozás, mi is egy garázsban kezdtük. Részt vettünk a fiatal vállalkozókat segítő Önindító programban, bár a teljes összeget egy formai hiba miatt nem kaptuk meg, a képzésen sok hasznos dolgot tanultunk. A céget végül saját magunk indítottuk el. Lassan kezd megtérülni a befektetés, és hamarosan azt is megengedhetjük magunknak, hogy alkalmazottaink legyenek.
Ipari létesítményekből származó tárgyakat új életre kelteni és megfelelő helyet találni nekik – mennyire egyszerű ez a valóságban?
K. S.: Egyáltalán nem. Egyébként gyakran megkérdezik, hogyan is dolgozunk: „Bemásztok, és egyszerűen elhozzátok a dolgokat?” Nem. Itt is szeretném elmondani, hogy soha nem hozunk el semmit engedély nélkül. Mivel nem akarunk kutyák vagy biztonsági őrök elől menekülni, mindig a tulajdonos vagy a gondnok idegenvezetésével járjuk be a terepet – akkor is, ha a szervezés így sokkal körülményesebb.
Tulajdonképpen mi történik a megvásárolt tárgyakkal?
Sz. Á.: Nem restauráljuk, nem alakítjuk át a darabokat, inkább csak megjavítjuk és megszépítjük őket. Ebben sokat segít nekünk egy ezermester kollégánk, aki az égvilágon mindenhez ért, és alkalmanként egy villanyszerelő, aki a fő profilunkat adó lámpák helyrepofozásánál nélkülözhetetlen. Persze nem csak lámpáink vannak, kisebb-nagyobb bútorok, szekrények, sőt még szőnyegek is szerepelnek a kínálatban. De tény, hogy a lámpákkal kezdődött minden, és talán most is azokból van a legtöbb.
Miért csak angol nyelvű honlapotok van?
K. S.: A mi szüleink, sőt még a minket megelőző generáció tagjai is együtt éltek ezekkel a tárgyakkal, csúnyának tartották őket, és örültek, amikor végre lehetőség volt megszabadulni tőlük. Nyugaton viszont divat a retró-indusztriális-szocreál feeling, sokan nagyon szeretik. És még jobban örülnek, ha egyedi tárgyaik múltját is megismerhetik. Mi általában utánajárunk az egyes darabok történetének, vagyis kiderítjük, hol készültek, hogyan használták őket, milyen környezetben, és elmeséljük azt is, hogyan leltünk rájuk.
Mi volt az eddigi legemlékezetesebb kalandotok?
K. S.: Amikor sikerült bejutnunk egy évekkel ezelőtt bezárt vidéki szövőgyárba, és vásároltunk az ott lévő tárgyakból. Egy hatalmas gyárat kell elképzelni, amelyben sínek is voltak, mivel vasúton szállították a nyersanyagokat és a késztermékeket. A gyár területén külön óvoda is működött, és ott álltak az alkalmazottak lakásai. A gondnokok, akik segítettek nekünk, rengeteg érdekes történetet meséltek.
Sz. Á.: Nekem sok kedvencem van, de most arra vagyok a legbüszkébb, hogy mi szállítottuk a berendezés jelentős részét a Skót-felföldön található második világháborús emlékházba. Itt működött a HMS Owl rakétaindító és légitámadás-elhárító irányító központ, amely az egyik torpedórombolóról kapta a nevét. Ezt alakították át egyfajta minimúzeummá. A Channel 4 honlapján egy izgalmas videofilm látható a létesítményről.
