Honnan ered a karácsonyfa-állítás szokása? Magyarországon mikor és kik díszítettek először fenyőfát? Mi került rá akkor? Néhány érdekesség arról, hogyan ünnepeltek a 19. században.
A szeretet ünnepéhez kapcsolódó hagyományok, mint például a karácsonyfa-állítás, egymás megajándékozása, a halászlé, a bejgli, a mézeskalács és még sok egyéb ilyen szokás többsége a 19. században alakult ki, főként a kiegyezést követő békeévek polgári életéhez kapcsolódva. A szimbólumrendszer persze régebbi időkre nyúlik vissza.
Az örökzöldek tisztelete például már a germán, római, egyiptomi és kelta kultúrában is jelen volt. Hitük szerint az örökzöld ág, esetleg koszorú vagy fagyöngy a tél gonosz erőinek elűzését segítette a téli napforduló környékén, illetve az azt követő napokban. A keresztény kultúrkörben pedig az örök élet jelképe lett, és így kapcsolódott a Jézust övező ünnepkörhöz.
Magyarországon a karácsonyfa a német és osztrák rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családoknál terjedt el először. Németországban ugyanis már a 18. században szokássá vált a fenyőfa feldíszítése. A 19. század elején aztán innen terjedt át Ausztriába, ahol a nemesi és előkelő művészkörökben hamar népszerű lett. Az 1800-as évek közepére, a reformkor végére már a tehetősebb magyar polgári családoknál is volt karácsonyfa. Jókai Mór 1854-ben megjelent A koldusgyermek című elbeszélése az első magyar irodalmi mű, ami említést tesz a szokásról. Hogy ki állította fel az első karácsonyfát Magyarországon, arról eltérően számolnak be a feljegyzések. Egyes források szerint az óvodai hálózat megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő volt az, mások szerint Podmaniczky Frigyes édesanyja, Nostitz Erzsébet, de József nádor harmadik feleségét is említik. A kiegyezés után a nagyvárosokban és a vidéki kúriákban is elterjedt az új szokás, ami a 20. század elején a polgárság és a falusiak körében is divatos lett.
A karácsonyfát kezdetben ehető dolgokkal, főleg almával, a termékenységet és bőséget szimbolizáló dióval, mogyoróval, ostyával, mézes pogácsából készült figurákkal díszítették és gyertyát is helyeztek a fenyőágakra. A fa csúcsára angyalkát vagy csillagot helyeztek. A fabontás, mint ahogy ma is, külön eseménynek számított, amit a gyerekek kedveltek igazán az ehető díszek miatt. A 20. században aztán ezeket mindinkább a csillogó gömbök és figurák váltották fel, amelyek ma már tömeggyártásban készülnek, és a divat határozza meg őket. A gyertyákat égősorok pótolják, a fa köré tekert girland pedig egyes források szerint a paradicsomi fára tekeredő kígyót, mások szerint a teremtést átszövő időszálakat szimbolizálja.
Szaloncukorral leginkább mi magyarok díszítjük a fát. Az édesség eredetije, a francia fondant cukor német bevándorló cukrászmestereken keresztül jutott Magyarországra, és nálunk – más országokhoz képest – nagy népszerűségre tett szert. Kezdetben a csomagolás, és az édesség is egyesével, kézzel készült. A 19. század első felétől kedvelt dísz lett a magyar karácsonyfákon, Kugler Géza 1891-es cukrászkönyvében pedig már 17 féle szaloncukor receptről írt.
A Petőfi Irodalmi Múzeum most nem csak a Petőfi- és Arany-kiállítással hozza közelebb a látogatókhoz a 19. századot, annak berendezési tárgyait és miliőjét is bemutatva, hanem a múzeum ajándékboltjában is megemlékezik a nagyjából kétszáz éve induló karácsonyi ünneplésről azzal, hogy az adventi időszakban, limitált kiadású Arany-szaloncukorral bővíti a múzeumshop kínálatát.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
