Immár 14. éve rendezi meg nemzetközi formatervezői tehetségkutatóját a több mint 60 országban, 5 kontinensen jelen lévő Zepter International, amelyet a céget alapító Philip Zepter felesége, Madlena álmodott meg 2004-ben a fiatal tehetségek támogatására.
Az Artzept idén a konyhai kiegészítőkre fókuszál, ebben a tematikában várják így a pályaműveket szeptember 30-ig, amelyeknek akár kis szériás gyártásra is alkalmasnak kell lenniük. A pályamunkák felhasználási területei és térbeli elhelyezkedésük sokszínű lehet, és esztétikai értékeik legalább annyira fontosak, mint funkcionalitásuk. A Zepter International által kinevezett szakmai zsűri – amelynek magyar részről a híres esztéta, Réz András is állandó tagja – feladata kiválasztani az idei pályázat témájához legsikeresebben illeszkedő és legkiemelkedőbb munkákat.
A pályázat egyedülálló érvényesülési lehetőséget kínál a fiatal dizájnerek számára, a fődíj 10 000 euro, de létezik egy úgynevezett promóciós különdíj is, amely a kiválasztott művészek munkájának népszerűsítését, szélesebb körű megismertetését szolgálja. A zsűri által kiválasztott egy vagy több pályamunka kis szériás gyártásba kerül (max. 100 db), és a cég az így készült darabokat kiállítja a Zepter irodaépületeiben, illetve üzlethelyiségeiben a világ minden táján. Az Artzept a jövő emberének szól, célja – akárcsak a Zepter Internationalé – az, hogy javítsa az emberek életminőségét szerte az egész világon.