Akinek a közösségben lakásról a hippikorszak jellegzetes kommunái jutnak az eszébe, messze jár az igazságtól, bár kétségtelen, hogy a co-housing megjelenésének hátterében hasonló okok állnak.
Küzdelem a fogyasztói társadalomra jellemző döbbenetes pazarlás ellen és az összetartozás érzésében rejlő erő újrafelfedezése – a két legfőbb érv, amiért a nyugati társadalmakban sokszor előnyben részesítik a közösségi lakóházakat. Ám a Flower power generáció tagjainak tipikus hetvenes évekbeli otthonával ellentétben napjainkban ezek korszerű, tökéletesen felszerelt ingatlanok, amelyekben mindenki számára biztosítottak a zavartalan magánélet feltételei.
Amiként a közösségi kertek művelése sem csupán a növénytermesztésről szól – hiszen az együttlét legalább ilyen fontos a résztvevők számára –, ugyanúgy a co-housing esetében is a közösség a kulcsszó. Egy átlagos társulásban megosztják a mosó- és szárítógépet, a takarítóeszközöket, a közös helyiségeket, a rekreációs termet, az étkezőt és a társalgót, de mindenkinek megvan a saját szobája, fürdőszobája, akár külön konyhája is. Magyarországon még újdonságnak számít az ilyen típusú összeköltözés, de népszerűsítésében élen jár a Közösségben Élni című blogot író, fiatal építészekből álló társaság, akik maguk is hasonló életközösséget terveznek.
„A kommunák és a co-housing közötti egyik legfőbb különbségként azt emelném ki, hogy az utóbbiakban nincs vagyonközösség” – magyarázza Horogh Petra, a Közösségben Élni csapatának egyik tagja. „A másik alapvető eltérés, hogy a kommunákban nem volt jellemző az együtt építkezés, a co-housingnak viszont fontos eleme.”
A jövendő lakótársak először pontosan meghatározzák, hogy ki mennyi privát teret kíván (hálószoba, fürdőszoba, konyha), és mit szeretne megosztottan használni (mosókonyha, kert, társalgó, jógaszoba). Azokban a nyugat-európai országokban, ahol sok hasonló életközösség működik, éppúgy megtalálhatók az úszómedencés luxusotthonok, mint az egyszerű, hétköznapi társasházak.
A kezdeményezés korántsem új keletű, a mozgalom Dániából indult útjára a ’60-as években, válaszként az erősödő elszigetelődésre. Északon máig népszerű, de az utóbbi években Nyugat-Európában és az USA-ban is rohamosan terjed. A kelet- és közép-európai térségben – érthető történelmi okokból – az emberek némileg óvakodnak a megosztástól, de a fiatalok már itt is másként gondolkodnak: nem birtokolni szeretnének, hanem élményekre vágynak, és ugyanolyan természetességgel osztják meg másokkal a lakásukat, mint a közösségi kertet, irodát vagy az autót.
„Az igény Magyarországon is megjelent” – hangsúlyozza Horogh Petra. „Azt látjuk, hogy ma világszerte egyre jobban dübörög a megosztáson alapuló gazdaság, megosztjuk az autónkat, a kanapénkat, az irodai asztalunkat… Miért ne lehetne a következő a házunk, természetesen olyan módon és mértékben, ahogyan szeretnénk? Mi a Közösségben Élni csapattal ebben bízunk, ezért dolgozunk. Tájékoztató, interaktív előadásokat és eseményeket szervezünk, és természetesen mi magunk is építgetjük a saját (5 és 6 fős) lakásközösségeinket.”
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
