Farkas-Pap Éva szobrászművész hat éve készítette az első Misija figurákat. A jellegzetes, íves formájú állatok egyre népszerűbbek, sokan már egész gyűjteménnyel rendelkeznek a kedves darabokból.
A Misija figurák a mai világban olyan szerepet töltenek be, mint nagymamáink idejében a porcelánfigurák?
Számomra teljesen vállalható ez a hasonlat, és azért is jogos, hogy ugyanúgy gyűjtőszenvedélyt generál. Régen a vitrinben időről időre megjelent egy-egy újabb nipp, most pedig látom a közösségi oldalakon megosztott képeken, hogy sok embernek komoly Misija-gyűjteménye van, nemritkán egy teljes állatkert összeáll.
Hogyan kezdődött a Misija Design története?
Szobrászként végeztem a Képzőművészeti Egyetemen, egyáltalán nem terveztem egy saját márka felépítését, egyszerűen csak így alakult. Először ajándékba készítettem fából egy cicát, ami annyira megtetszett, hogy más anyagból is megcsináltam a figurát. Kipróbáltam kerámiából, betonból, aztán más állatok következtek, az első évben megszületett a csacsi, az elefánt, a nyuszi, és később még több állattal bővült a kollekció.
Honnan jött az elnevezés?
Az anyukám családnevének egy kicsit módosított változata. Véletlenül megegyezik egy szláv nyelveken használatos szóval, amelynek jelentése misszió, küldetés.
Különlesek a formák, de az előállítás folyamata sem mindennapi. Hogy alakult a kapcsolatod a Segítő Vásárlás kezdeményezéssel?
Mivel egyre több figura készült, már sem idővel, sem műhelykapacitással nem bírtam egymagam a gyártást. Ekkor találtam rá a Segítő Vásárlásra. A szervezet megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat, és Designrandi elnevezésű eseményüket azért találták ki, hogy a szociális cégeket összehozzák alkotóművészekkel, tervezőkkel.
Rögtön megtetszett a gondolat, eldöntöttem, hogy velük fogok dolgozni, és ilyen formában bővítem a gyártási kapacitást. Az első együttműködés a csömöri Összefogás műhellyel jött létre, náluk készülnek a kerámiaállatok. Amikor komolyabb igény mutatkozott a betonfigurák iránt, ismét megkerestem a Segítő Vásárlást, így kezdtünk együtt dolgozni a budapesti Palota–15 szociális műhellyel, már jó pár éve.
A másik szívügyed a környezetvédelem. Lehetséges összekapcsolni a két tevékenységet?
Igen, és minél több ilyen projektet szeretnék a jövőben. Az első alkalom a véletlennek köszönhető: épp egy fecske Misija figurát terveztem, amikor megláttam a Madártani Egyesület felhívását a fecskevédelemről. Azonnal csatlakoztam, és az eladott tárgyak árából ezt a programot támogattuk.
Szobrászként sokféle anyaggal dolgozol. Misija állatfigura mi mindenből készül?
A figurákkal párhuzamosan szobrokat készítek, és nagyon izgalmas, ahogy a két tevékenység kölcsönösen hat egymásra. Például elkezdek betonnal dolgozni, beleszeretek az anyagba, és így formázok belőle Misija figurát is. Fából faragok szobrot, marad egy darab, abból is létrejöhet valami. De az is előfordul, hogy egy izgalmas anyagot a figurákon próbálok ki, aztán később a szobraimhoz felhasználom. És persze mindez időszakosan változik.
A közelmúltban főleg betonnal dolgoztam, de tavaly inkább fával, akkor született néhány facica és nagyobb faállatok is. Állandó alapanyag a kerámia és a beton, a műhelyekben ezekből gyártják a figurákat. Persze néha újítok. A formavilágban szintén észrevehető az oda-vissza hatás, én magam is csodálkozom, hogy ez mennyire nem tudatos. Nemrég egy díjat terveztem, és azt vettem észre, hogy arányaiban igen hasonló a Misija figurákhoz. A méret és az ívek is megjelentek – mintha rajta lenne a kézjegyem. Az egyik absztrakt szobrom kiindulópontja pedig egy régi, elkopott öntőforma volt.
Kikhez kerülnek az állatfigurák?
Korábban inkább nők keresték, de ma már egyre több a férfi vásárló. A galériákból folyamatosan viszik külföldre, és nagyon jó visszajelzés volt számomra, hogy a dizájn terén különösen erős tradíciókkal rendelkező Finnországba is eljutottak már betonmadaraim.