Nem sok tervező száguldott olyan gyorsasággal a csúcsra, mint Constance Guisset: tanulmányai befejeztével stúdiót alapított, és rövid idő alatt nemzetközi hírnévre tett szert.
Még tíz éve sincs, hogy Constance Guisset Párizsban megalapította saját stúdióját, és máris az élvonalban szárnyal.
A törékeny francia nő az üzleti életből érkezett a formatervezés világába. Saját bevallása szerint egy meghatározó japán utazásnak köszönheti a karrierváltást, és a Távol-Keleten szerzett élmények azóta is visszaköszönnek minden munkájában.
Stúdiójában fiatal francia és külföldi tervezőkkel, építészekkel dolgozik, egy kreatív csapattá összekovácsolódva a legkülönbözőbb alkotótevékenységekkel foglalkoznak. Természetesen a cég profiljába tartozik a formatervezés – az ékszerektől a lámpákig a legkülönbözőbb tárgyak születnek a műhelyben –, azonban a színpadi látványtervezés, az installációk és videoprojektek világa sem áll távol tőlük.
Constance azt állítja, az alkotásban a kíváncsiság hajtja, folyton vizsgál, kutat, kísérletezik, minden témát alaposan körbejár. Első gyermeke születését követően már két hét után dolgozott, egyszerűen nem tudott ellenállni a csábításnak, amikor Angelin Preljocaj koreográfus egy színpadi látványtervet kért tőle.
A híres Vertigo lámpa jó példa arra, hogy Constance-t mindenekelőtt a dinamika és a fény lenyűgöző játéka izgatja, tárgyai olyanok, mintha állandó mozgásban lennének, ahogy a tervező fogalmazott: „mintha fújná őket a szél”. A Vertigót egyébként egy kis francia dizájncég felkérésére, a Petite Friture-nek tervezte; a meglepő együttműködést azzal magyarázta, hogy szeretné sokak számára elérhetővé tenni a színvonalas dizájnt.
Constance 2008-ban elnyerte a párizsi Grand Prix du Design ösztöndíjat, rengeteg támogatást kapott, 2010-ben pedig felkerült a Maison&Objet Now! Top 10 Designers of the Year listájára. A díjaknak köszönhető, hogy a nemzetközi porondra léphetett, és ma már olyan cégekkel dolgozik együtt, mint a Louis Vuitton vagy a Molteni, installációkat pedig világhírű párizsi múzeumok is rendelnek stúdiójától.
2012 és 2014 között Constance és csapata új koncepcióval állt elő az Accor hotelcsoport Novotel Suite recepciós tereinek kialakításkor, amely jól mutatja szemléletének lényegét: ahol a költészet és a technikai kutatás összeolvad, ott minden a fénnyel kezdődik, és a mozgásban teljesedik ki.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!