Markó Barbara két évvel ezelőtt alapította a Fabrika bútorstúdiót. Régi darabokat mentenek meg az enyészettől, ám fő céljuk, hogy megtanítsák az embereket a tárgyak szeretetére.
Hogyan jött az ötlet? Miért kezdtél régi bútorokkal foglalkozni?
Leírhatatlan érzés, amikor a kezedbe fogsz egy elhasználódott, piszkos, félig tönkrement tárgyat, és meglátod benne azt, ami egykor volt és ami ismét lehet. Ezt a lelkesedést szeretnénk megosztani a vásárlóinkkal is.
A Szondi utcai stúdióba szűk egy évvel a Fabrika megalakulása után költöztetek. Úgy hallottam, egyedül te érezted meg a helyben a csoda lehetőségét.
Eleinte a Hello Wood által létrehozott Technika1-ben tevékenykedtünk, amely akkor még nem közösségi műhely volt. Ebben az üzlethelyiségben régen az MTA technikusai dolgoztak. Megtalálni könnyű volt, megszerezni és átalakítani viszont már nem annyira. Siralmas állapotban béreltük ki, pénz híján szinte mindent magunk csináltunk. De megérte, mert olyan lett, amilyennek megálmodtuk, és mint a bútorainkhoz, a stúdióhoz is nagyon személyes érzelmi viszony fűz minket.
Miért stúdió?
Stúdiónak hívjuk, mert egyszerre műhely, raktár és bemutatóterem, sőt kicsit szellemi műhely is. Kezdettől fogva sok eseményt szervezünk, szombati brunchokat tartunk, amikor van idő beszélgetni, nézelődni, tervezgetni. Az első nagyon jó hangulatúra sikeredett, azt hiszem, igénylik az emberek a „van rá idő” manapság oly ritka érzését.
Mi alapján döntöd el, hogy mit vásárolsz meg? Rengeteg bútor van a Vaterán vagy a kereskedőknél ebből a korszakból…
Ez igaz, de korántsem minden jó minőségű vagy értékes, ami az ’50-es, ’60-as években készült, akkoriban ugyanúgy voltak jó és silány darabok, mint most. Csak a legkülönlegesebb bútorokat veszem meg. Ezek a csodás tárgyak túlélték az elmúlt 50 évet, és elnyerték a jogot, hogy kapjanak még ugyanennyit.
Szükség esetén magad is nekiállsz felújítani, megszépíteni a szerzeményeket?
Régi bútorok közt élek sok éve, napi szinten figyelemmel kísérem remek szakemberek munkáját, de ettől még nem lettem restaurátor. Szerintem nagyon hibás irány, amikor a DIY (Do it Yourself – Csináld magad) tanfolyamokon azt az érzést keltik az emberekben, hogy egy régi bútort bárki „ki tud pofozni”, elég hozzá egy kis kézügyesség meg egy hétvégi gyorstalpaló. A szakma összes csínját-bínját a restaurátorok hosszú évek alatt sajátítják el, ezt tiszteletben kell tartani.
Hogyan történik nálatok az átalakítás?
A tárgy kiválasztása egyfajta kurátori szerep. A megvásárlás pillanatától kezdve csapatmunkára váltunk, jelenleg négyen vagyunk két restaurátor kollégámmal és az asszisztensemmel. Egy bútor érkezése kicsit olyan, mint amikor megszületik egy gyerek, körbeálljuk, örülünk neki, és elképzeljük, hogy mihez kezdünk vele. Ezután jön a tervezés, kigondoljuk, hogy mi a megfelelő forma, szín, mi a felújításhoz ideális anyag. Én vezetem a tervezést, ez elsősorban azt jelenti, hogy keretet adok a folyamatnak. Az átalakítás végére már annyira kötődünk az újjászületett darabokhoz, hogy fáj a szívünk, amikor el kell szakadnunk tőlük.
Hogyan képzeled a jövőt?
Létezik egy irányzat, a neve degrowth, ami annyit tesz, nem növekedés. Alapelve, hogy csak békésen fenntartható méretig érdemes növekedni. Én a híve vagyok. Nálunk ez még jelent valamennyi fejlődést. Organikusan kibontakozva addig szeretnénk erősödni, hogy mindenki kényelmesen éljen a munkájából.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!
