Ház a Völgyben

Pöttyös bögrékből kávéztunk a veranda csíkos párnái közt, mikor egy tál süteménnyel és colstokjával beállított a belsőépítész. Méretet vett a még hiányzó konyhai polcokhoz, mert barátnője többszöri felszólítás ellenére sem bír leállni a kék-fehér kerámiák gyűjtéséről, de erről majd később? Pécsi Erika ajtajától épp harminchat lépésre esik Anikó otthona, mely távot naponta többször teszi meg a két barátnő, a közös reggelik, ebédek vagy esti borozgatások céljából. Ilyenkor hangos csaholással Morzsi és Vackor kíséri őket oda-vissza, szigorúan őrizve a birtokrészek láthatatlan telekhatárait. Csórompusztáról, e gyönyörűen felújított 17. századi uradalmi gazdaság történetéről már tudósított lapunk (Vizitkártya: „Alternatíva az életre”, 2009. május), és hogy újra felkerestük a helyszínt, annak a tulajdonos jóvoltából nemrég újjászületett épületszárny az oka. A majorság vastag kőkerítésének támaszkodó huszonhárom négyzetméternyi kőépület volt már istálló, majd legutóbb szerszámoskamra is, amikor Anikó a birtok tulajdonosai közé lépett. Lent a faluban, Kapolcson álló házát cserélte le a sokat ígérő romra, csakhogy itt lehessen e régóta áhított mágikus helyen, e történelmi energiamezőn, amelyről őszintén állítja: „ha kifekszem ide a fűbe, minden rossz kiszáll belőlem…” S valóban, mintha az építkezés ideje alatt is távol maradtak volna a merész projekttől a komolyabb akadályok: belsőépítész és megrendelője szinte egymás gondolataiból olvastak, sikerült felkutatniuk a szükséges archaikus építőanyagokat, a vágyott bútorok valahogy épp jókor kerültek elő a padlások mélyéről, raktárak zugaiból. A helyi mesteremberek is – a vigántpetendi asztalos és a villanyszerelő, a pulai asztalos, a kapolcsi ács, a taliándörögdi kőműves és a víz-gázszerelő – megértették és követték Erika rendhagyó kívánságait. Új tető került az agyagba rakott kőfalakra, melynek antik cserepeit egy, a majorsággal egyidős kastély bontásából kerítették. A falak megemelésével és az új födémmel légies tetőtér képződött, ahol a szabadon látszó torokgerendák alatt lakályos hálószoba, dolgozótér és gardrób kapott helyet. Az ágyon heverészve a napfelkelték fénye egészen felemelő, s az apró lépcsőházi üvegablakokon beáramló narancsos napnyugtában felfedezi az ember a világ apró csodáit? Mint például a modern svéd textíliák és a csórompusztai zörgős kóró motívumainak teljes hasonulását. A modern és az antik hangulat kellemes egyvelege a földszinti lakótérben is folytatódik. Külön történetet képez a skandináv elemes bútor és a Falk Miksa utcai antikvitásban vadászott tonettszékek találkozása, majd a hozzájuk passzoló topolyafa asztal elcipelése a kővágóörsi kereskedésből, ahol a tulajdonosok épp reggelijüket költötték rajta. Vagy Anikó húsz éve bagóért vásárolt, összerakásra váró cserépkályhájának sztorija, melyhez a hiányzó elemeket Ányos Sándor veszprémi kályhás gyártotta le Erika kérésére. Aztán a divatos kanapé fölé lógatott ősi nyeregtakaró és szőttes, melyeket – biztos, ami biztos – még a falak vakolása előtt szerzett be a buzgó tulajdonos a Kilim üzletéből. A távlakberendezés vidám emlékei voltak Anikó prompt telefonhívásai, amint az áruházi holmik közül kért tanácsot az építkezés közepén álló barátnőjétől, s mire a látatlanban kiválasztott holmival megérkezett Csóromra, Erika már a legújabb belsőépítészeti meglepetéssel várta őt, kissé izgulva a fogadtatás sikerétől. Az otthonos belsők szerves folytatása a keleti „kis terasz”, ahonnan a szántóföldeken túl a birtokhoz egykoron tartozó petendi katolikus templom látszik, valamint a kert felé néző fedett tornác, melynek oszlopai a nagyvázsonyi uradalom hintóbeállójából valók. Bontott tégla burkolatának különlegessége, hogy darabjai az Eszterházyak helyben működő téglavetőjéből származnak, benne egy kétszáz éves kutyalábnyommal, mely a házat hivatott védeni az illetéktelenektől. A mágikus őrzőrendszerbe beszálltak az antik kályha dombormű-sárkányai és az ajtaján díszelgő oroszlán is, erősítve a tizennégy éves Morzsi lankadó figyelmét. Szerencsére az öles gerendákból jutott a „disznóház” felújítására, ahol a régi ólak elválasztó falait meghagyva mennyei szabadtéri sziesztázót és vendégszállást alakítottak ki. Nyári tücsökzenés estéken, a matracokon heverészve a két barátnőnek bizonyára itt jutnak eszükbe a legjobb ötletek, legyen szó a birtok új terveiről vagy közös munkáikról. Immár húsz éve, hogy e birtok magtára adott helyszínt a Kapolcsi Művészeti Napok programsorozatának, mely azóta országos hírű összművészeti fesztivállá nőtt. Nem is lehetne alkalmasabb programigazgatója, mint Pallagi Anikó, aki két évtizede pendlizik a budapesti és kapolcsi helyszínek közt. Életében többször diplomázott sikeresen az újrakezdés művészetéből, miközben a tanári pályáról a könyvtárosságot érintve a filmes szakma felé vette az irányt. Horváth Ádám tanítványaként a legnagyobbakkal – Grunwalsky Ferenc, Xantus János, Sólyom András, Garas Dezső, Bereményi Géza – dolgozhatott együtt, rendezőasszisztensként végigélve a magyar filmgyártás emblematikus alkotásait. E termékeny közegben találkozott Márta István zeneszerzővel, a fesztivál igazgatójával, akinek ?89 óta valóságos „jobbkeze”, legyen szó a budapesti Új Színház vagy a Művészetek Völgye ügyeiről. Ám mielőtt idén megkezdődnek a huszadik, jubileumi fesztivál napjai, gyorsan kihasználja a csórompusztai csendes hajnalokat. Kis háza ablakából, hűséges kutyusával titokban még mindig megkönnyezi a rózsaszín napfelkeltéket.