Rendhagyóan kezdődött minden. A Rózsadombra kapaszkodó, meredek utca egykor szebb időket látott villájának földszinti ablakába kiakasztott lepedőn hirdették, hogy eladó. A történetünkben szereplő fiatal család akkoriban már évek óta próbálta megtalálni az „igazit” – mondani sem kell, nem nagy sikerrel. Nem túl sok pénzzel, ám annál több elvárással keresték jövendő otthonukat.
Az egyetlen gond csak az volt, hogyan tegyék a lehető leggyorsabban és a legkevesebb pénz ráfordításával lakhatóvá és élhetővé ezt a lakást. A ház ekkor – 2006-ban -, Molnár Farkas korai műveinek egyik különösen szép példánya elképzelhetetlenül lerobbant állapotban volt. Az utca felől visszafogott, igazi értékeit a kert felőli oldalon megcsillantó épület tökéletesen gazdátlannak, elhagyatottnak hatott. Bár a két további emeleten akkor is laktak, egészében véve nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Különösen nagy értéket képvisel környezete, a hatalmas, őserdőszerű, buja növényekkel belakott kert, mely felé szinte kitárulkozik az épület. Teraszokkal, erkélyekkel, hatalmas ablakokkal nyit a zöld oázis felé, melynek közepére annak idején még egy medencére is jutott az építész fantáziájából.
Nyilvánvaló, hogy az 1932-ben épült házon drasztikus nyomokat hagyott a történelem. Az eredetileg egy bankár és családja otthonául szolgáló villából a háborút követően többlakásos bérházat alakítottak ki. A földszinten az egykori nappali, étkező és konyha helyén egy kétszobás, fürdőszoba nélküli lakás készült. Történetünk szereplői ebbe a helyzetbe csöppentek bele a földszint megvásárlásával. Ebben a nehéz feladatban értékes segítséget jelentettek szakértő barátaik, egyfelől egy művészettörténész, aki összegyűjtötte a házzal kapcsolatos dokumentációt, másfelől Fekete Patrícia építésznő, aki az egész procedúrát tanácsaival és ötleteivel kísérte nyomon. A szerencsés véletleneknek és elszánt tenni akarásuknak meglett az eredménye, mintegy féléves munkával megszületett a nagy mű.
