Példaértékűen szép és gondos felújítási munka eredményeit rögzítik ezek a felvételek. A több korból származó és többféle funkciót ellátó épületek ma is remekül üzemelnek, s ideális helyszínül szolgálnak a pihenni, alkotni vágyó embereknek.
Lassan évtizede annak, hogy Juhász Attila fotóművész idillien csendes, erdőszéli és vízparti telket keresett, amely nyaranta művésztelepnek ad helyet különféle képzőművészeti mesterkurzusokkal. A sokadik ajánlat után akadt rá majki tó mellett az összedőlés előtt álló vízimalomra, amelyhez a hasonló állapotú molnárház is tartozott. De minthogy itt együtt volt minden, amire vágyott, a közeli tölgy- és égererdő nyújtotta csend, nyugalom, jó levegő és a vízpart, s a szakértők véleménye szerint mindkét épület helyreállíthatónak látszott, másfél évre szabadságolva magát, belevágott a szinte reménytelennek tűnő fölújításba. – Megvettél két romhalmazt, ráadásul a malom műemlék jellegű épületnek számított, tehát a felújítást, helyreállítást ennek megfelelően kellett végrehajtani. Nem bántad meg ezt a döntésedet?
– Nem hogy nem bántam, egyenesen élveztem a feladatot! Alaposan beleástam magam a vízimalom történetébe, építészetébe. Kiderült, hogy középkori alapokon épült, s az úgynevezett kváderkő vagy sarokkő valószínűleg a 12-ik században épült vértesszentkereszti templom bontásából származik. Az első írásos felmérés 1733-ból maradt fenn, amelyben mint az Eszterházy uradalom egyik kétkerekű vízimalmát említik, ezt később a Kamalduli szerzetesrendnek ajándékozta a család. Eleinte gabonaőrlésre, majd úgynevezett kallómalomként posztóverésre használták. A maga 62 négyzetméterével kis malomnak számított, s a toldalékot is mintegy 100 évvel később építették hozzá. – Akárhogy is, nagy felelősséggel jár egy ilyen épületet lakhatóvá tenni. Hogyan zajlott le ez a folyamat?
– Máthé Géza műemlékekre szakosodott építész a kort és az épületet tiszteletben tartó terveket készített, s ennek alapján vágtunk bele a felújítási, helyreállítási munkálatokba. Emellett régészek és egy malomkutató is foglalkozott a dologgal, s nekem is szívügyem volt, hogy a lehető legeredetibb módon újuljon meg mindkét épület. Ennek érdekében például olyan kézzel gyártott cserepeket szereztem be nyolc helyről, amelyeket annak idején az Eszterházy uradalom épületeinél alkalmaztak. A 75 négyzetméteres molnárház viszonylag fiatalabb, körülbelül 180 éves, paraszt barokk stílusú oromzattal emelték, amit a felújításkor gondosan megóvtunk. Itt édesanyámnak rendeztem szoba-konyhás, fürdőszobás lakrészt, s a tetőteret is lakhatóvá tettük. Külön odafigyelést kívánt a malom és a molnárház között, a patakparton a vadonatúj műterem a maga hatalmas üvegfelületeivel. Sikerült úgy elhelyezni a malomépület mögött, hogy annak láthatóan alárendelődik, s egyúttal – mintegy ívelt térbeli folytatásként – lezárja a patakpart felé. A szerkezete dr. Kuba Gellért építész tanácsai alapján három rétegű szendvicsfalból készült, hogy a rendkívül nagyméretű ablakokkal együtt is stabil legyen az épület.
A malom két szintjét kihasználva az eredeti alapterületet több mint duplájára növeltem. A felújítás egyik legfontosabb része a szigetelés volt, hiszen a közvetlenül a malomkerekeket hajtó patak szinte mossa a falait. Ennek érdekében három különböző, de egyenként is hatékony szigetelési eljárást használtam, amelyek remekül beváltak. Végül is, másfél évig tartó, mindennapos kemény munkával, egyszerre több kőműves brigádot is foglalkoztatva különleges történelmi levegőjű vízimalomban lakhatok.