Angliában egy nő közel két millió forintnak megfelelő összeget költött csak a karácsonyi díszekre, hogy házát rózsaszínű téli csodaországgá varázsolja – öt rózsaszín karácsonyfával, hatalmas bejárati ajtódísszel és több életnagyságú Diótörő figurával fűszerezte mesterművét.
A 31 éves Gemma Markland heteket töltött azzal, hogy manchesteri Wiganben található, négy hálószobás családi házukat rózsaarany díszekkel díszítse fel. A legkülönfélébb dísztárgyakat helyezte el otthonukban, köztük rénszarvasokat és hóembereket is. Gemma és partnere, Kyle (29) értékesítési vezető 2019 szeptemberében vásárolta meg a házat, és több mint 50 000 GBP-t, azaz több mint huszonegy millió forintot költött arra, hogy otthonukat „rózsaszín paradicsommá” változtassa.
Minden szobában a rózsaszín dominál
A karácsony megünneplésének részeképp 1000 GBP-t költött csak a lenyűgöző karácsonyi hangulatú boltívre, amelyet a helyi virágüzlet, Kelly Louise Floral Artistry tervezett, valamint a ház minden szobáját egy rózsaarany témájú karácsonyfával díszítette.
A rózsaszín álom megválósítója Gemma, wigani üzlettulajdonos, így kommentálta az eseményeket: „Imádom, ahogy mindez létrejött. Tavaly díszítettünk egy kicsit, de semmi ilyen léptékű nem volt. A házon kívüli virágos díszív körülbelül 1000 angol fontba került, de megérte. Gyakran megállnak a házunk előtt az emberek, hogy fényképeszkedjenek – hiszen {a ház} igazán szemet gyönyörködtető.” – írja a Manchestrer World.
370 000 fő Instagram követő
A pár, Gemma korábbi kapcsolatából született kislányával, a 12 éves Grace-szel él együtt manchesteri otthonukban. Együtt hozták létre Instagram oldalát, hogy dokumentálhassa a díszítés menetének fejlődését, és ezzel hatalmas, 350 ezer fős követőtábort gyűjtöttek össze. Mióta az édesanya feltöltötte az elkészült karácsonyi dekorációról a fotókat, további 20 000 követőre akadt, akik imádják ötleteit és azok megvalósulását.
„Nagyon szeretem az évnek ezt az időszakát és mindent, apai-anyait bele szerettem volna tenni, mert tavaly nem igazán tudtunk ünnepelni.”-idézte Gemma szavait a riport. A mai napig Gemma 50 000 angol fontot, vagyis több, mint huszonegy millió forintot fizetett ki rózsaszínű tárgyakra, köztük szőnyegekre, függönyökre, párnákra, asztalokra, kanapékra, székekre, lámpákra és képkeretekre.
Közel két millió forint csak karácsonyi díszekre
Gemma és barátja, Kyle 2019 szeptemberében vásárolta meg az ingatlant Angliában, ami Gemma első, tulajdonában lévő háza. Beköltözésük előtt már bőszen elkezdte gyűjteni a rózsaarany színű tárgyakat. A vállalkozás-tulajdonos éveket töltött azzal, hogy minden helyiséget gondosan kialakítson és hogy kövesse az általa oly kedvelt rózsaarany dekorációs elképzeléseinek megvalósítását. „Kyle először nem volt lelkes, de mára már hozzászokott a rózsaszínhez.”-folytatta Genna szavait a Manchaster World riportjában.
Gemma elhatározta, hogy karácsonyi díszeivel továbbviszi rózsaszín dekorációs tematikáját. Egész évben gyűjtögette a tárgyakat, és már novemberben elkezdte feldíszíteni házukat. Az egész ingatlanban öt karácsonyfa, két életnagyságú rózsaszín Diótörő szobor és négy kisebb is ékeskedik a különböző helyiségekben.
„Kedvenc darabom a konyhában álló cukornád témájú karácsonyfa, ami teljesen rózsaszín, így nehéz megtalálni magát a fát.” Összességében Gemma úgy becsüli, hogy körülbelül 4000 angol fontot költött rózsaszín témájú karácsonyi díszekre.
„Olyan nehéz évünk volt, hogy ezt a karácsonyt különlegessé akartam tenni. Ez mind egy kicsit szórakoztató, és remélem, hogy megmosolyogtatja az embereket.” – idézte az anyuka nyilatkozatát a Manchester World.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkeljen ide, és lájkoljon minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogasson vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várjuk minden nap!