A Pál utcai fiúk című művével világhírűvé lett Molnár Ferenc nem magyar földben nyugszik. Sírja New Yorkban található, ahol utolsó éveiben élt. Ehhez a sírhanthoz látogatott el a minap egy maroknyi magyar, hogy a közelgő halottak napja kapcsán a zseniális író emléke előtt tisztelegjenek.
Sárga és rozsdabarna levelek hullnak alá a puha fűre. Október illatú a levegő, kedvesen pislákol a nap is, de már csak langyosan simogat. Éppúgy, mint itthon, Magyarországon. De a helyszín ezúttal New York Queens városrésze, azon belül is az 1842-ben alapított eredetileg metodista Linden Hill temető. Több, mint 3 millió nyughely található itt, 365 hektáros méretével ez az Egyesült Államok egyik legnagyobbb sírkertje. Itt lelt végső nyughelyre 1952 áprilisában Molnár Ferenc magyar író.
A sírkert neve azért érdekes, mert a Queens negyedben nagyon sok, mindösszesen 15 temető van, és az a helyzet, hogy a 9 milliós metropolisz nagy részéről ide járnak temetkezni a családok. Ez a szokás akkor alakult ki, amikor Manhattanben megtiltották a temetkezést, mivel nagyon gyorsan elfogyott az erre alkalmas terület.
Molnár Ferenc már életében világhírűvé vált
Molnár Ferenc munkásságát legtöbben talán A Pál utcai fiúk kisregényhez kötik, de valójában olyan kaliberű alkotóról van szó, aki irodalmi műveivel fergeteges sikereket ért el külföldön is, sőt, elképesztő gyorsan világhírű lett! Színházi műveit – Liliom, Játék a kastélyban, A Pál utcai fiúk, Az üvegcipő, stb…- telházas előadásokkal játszották szerte a világon.
Az író 50. születésnapját fényes keretek közt ünnepelték a New York-i Broadwayn, az Egyesült Államok akkori elnöke személyesen fogadta a Fehér Házban. Molnár Ferenc az 1920-30-as években becslések szerint több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente… Zsidó származása miatt azonban a II. világháborúban menekülnie kellett Magyarországról és 1940-ben Amerikában, New Yorkban telepedett le, ahol 12 évet élt. Bohém életviteléből adódóan egyik házassága sem volt teljesen boldog. Talán emiatt is volt hajlamos a depresszióra, végül gyomorrákja lett. Műtét közben, 78 éves korában hunyt el.
…te csak most aludjál, Liliom…
Molnár Ferenc nyughelye a New York-i Kálvária temetőben található. Itt kereste fel a sírját néhány tengeren túlon élő lelkes magyar, akik egy irodalmi klub keretében sorra olvassák a nagy magyar szerzők műveit. Legutóbb A Pál ucai fiúk került terítékre a könyvklubban; ez, és a közeledő halottak napja adott apropót a temetőlátogatáshoz.
Az író sírkövén olvasható feliratot „…te csak aludjál, Liliom…” jól ismerte a társaság, ezért egy hatalmas csokor liliomot helyeztek el a síron.
Az viszont őszintén meglepte őket, hogy egy gyönyörűen virágzó parasztmuskátlit is találtak a helyszínen. Úgy tűnik, rajtuk kívül is akadnak még, akik látogatják és ápolják a nyughelyet; akik őrzik a nagy magyar író, Molnár Ferenc emlékét…
További képekért görgess lejjebb a galériához! Köszönjük a New Yorkban élő magyar könyvklub tagjainak, hogy értékes információikkal segítik a Lakáskultúra tartalmát gazdagítani!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!