Városainkban sokszor egészen kicsi helyre szorul a természet. Szerencsére van, aki az utcák, terek, autók sűrűjében is észreveszi a szépet. Mint Gyöngyösön élő olvasónk, Mariann, a körforgalomban.
Gyönygyös városközpontjától kőhajintásnyira , ott, ahol a Báthory István és a Bethlen Gábor utca találkozik, sok-sok évvel ezelőtt kialakítottak egy körforgalmat. Hasonló csomópont több is van a városban; ezt leginkább a kőkeresztről, az élelmiszerboltról, illetve a körforgalom közepére ültetetett díszcseresznyefáról ismerni meg. Ez a fácska szinte az élet hírmondója az aszfaltrengeteg közepén! Falatnyi kis területén, mely bizonyos szögből éppen úgy néz ki, mint óceán közepén egy sziget, évről évre ontja magából a szépséget, amit lehetetlen nem észrenni.
Gyöngyös oázisa az aszfalt közepén
Gyöngyösön élő olvasónk, Holló Mariann mindnesetre újra meg újra rácsodálkozik erre az aszfalt közepéből sarjadó szépségre. Amikor éppen a díszcseresznyefás kereszteződés felé jár, mindig vet rá egy pillantást és gyönyörködik benne. Sőt, a helyzet odáig fajult, hogy egyre többször kanyarodik direkt a Báthory utca felé, hogy láthassa kedvencét – kivétel nélkül mindig lenyűgözi a látvány.
Ragyog a díszcseresznye a pici szigeten
Végül, hogy másoknak is megmutathasa a körforgalomban ragyogó szépséget, végigfotózta a díszcseresznyefa életciklusát mind a négy évszakban. A fotókból montázst készített, melyet az interneten mutatott meg. „Mindegyik hónapnak megvan a maga szépsége, de talán az ősz a legcsodálatosabb. Ezt még egy ilyen kicsi helyen is, mint ez a körforgalom, egyértelműen látni. Engem legalábbis ez érint meg legjobban” – mondta el kérdésünkre Mariann, akinek nem kis munkájába került a fotósorozat.
„Folyamatosan figyeltem a változást. Igyekeztem mindig hétvégi, csendesebb napon menni, mikor nincs akkora forgalom. Mert zavaró volt a sok autó. Mindig belelógott valami a készülő képembe. Az ősz témával pedig nagyon pontosnak kellett lennem, mert egy évvel korábban lecsúsztam a képről. Mire odamentem a fához, már lehullatta a levelét. De most végre megvan a teljes kollekció és nekem legalábbis hatalmas boldogságot okoz” – mesélte Mariann, akinek köszönjük szépen a lenyűgöző felvételeket.
Lássuk akkor szép sorban egyesével a gyöngyösi körforgalomban készített fotókat:
Tavasz
Ősz
Tél
Végezetül szeretnénk gratulálni Gyöngyös város kertészeinek, amiért ilyen szeretettel gondozzák a városi kertfelületeket – még akkor, ha csak egy körforgalomról van szó! Sok örömöt okoznak az embereknek!